Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 3-4. szám - Puskás Attila: A tradíció értelmezése a Trienti zsinaton
A tradíció értelmezése a Trienti zsinaton PUSKÁS ATTILA tani. Luther alapmeggyőződése, hogy a Szentírás önmagát értelmezi - sacra scriptura sui interpres8 —, tanítása világos és evidens az olvasó számára. Objektív világossága abban áll, hogy döntő üzenetét a bűnös kegyelemből, Krisztusért, hit általi megigazulásáról teljes világossággal tanítja. Krisztus és a megigazulás tanítása az a középpont a Szentírásban, melyre minden irányul, s mely hermeneutikai kulcsot ad az olvasó kezébe az Ószövetség (evangélium-törvény) és a Szentírás homályos szövegeinek az értelmezéséhez is. Az egyes szentírási szavak nem önmagukban jelentik Isten igéjét, hanem annyiban, amennyiben Krisztusra, Isten személyes Igéjére és a megigazulásra tekintettel olvassák őket. A külső, objektív evidenciához társul a belső, szubjektív evidencia, az a világosság, melyet Isten Lelke gyújt az ember szívében Isten igéjének hívő olvasásához és megértéséhez.9 A hívő ember e kettős evidencia következtében meg tudja különböztetni az Isten igéjét a pusztán emberi szótól, ezért nincs szükség más értelmezési mércére vagy szervre a tanítások/ tévtanítások megítéléséhez.10 Mivel a Szentírás Isten Igéjét, magát Krisztust tartalmazza, a Szentlélek sugalmazására készült mű és általa munkálja Isten az ember üdvösségét, ezért a Szentírás az Istentől adott egyedüli tévedhetetlen auktoritás az egyházban, legfelső zsinórmértéke minden hitbeli tanítás megítélésének. Luther szerint a Tanítóhivatal végső soron fölösleges az Egyházban, tévedhetetlen Tanítóhivatal pedig nem létezik, sőt egyenesen lehetetlen. Isten igéje nincs hozzákötve a szentelési-püspöki szukcesszióhoz vagy Tanítóhivatalhoz, minden keresztény meghívott az evangéliumhirdetésre és a szentségek kiszolgáltatására.11 Luther elképzelhetetlennek tartja, hogy Krisztus teljhatalmát tévedésnek kitett embernek átadta volna. Egyedül Isten igéje tévedhetetlen; a zsinatok tévedhetnek és ténylegesen elő is fordult, hogy tévedtek, Luther szerint pl. a szentmiseáldozatról, a szentségek hetes számáról és a papságról szóló tanításukban.12 A „sola scriptura” formális-ismeretelméleti elv felállításához Luthert az vezette, hogy az egyházi tradíciók egy részét — egyházi szokásokat és a zsinatok, pápák, a Decretum Gratiani tekintélye által megokolt dogmatikai tanításokat - összeegyeztethetetlennek találta a kegyelmi megigazulás krisztusi evangéliumával. így jutott el arra a meggyőződésre, hogy csak ahhoz kell tartani magunkat, amit a szentírási kinyilatkoztatás mond.13 A pápák, zsinatok, egyházi szokások tekintélyével szemben az evangéliumra hivatkozik, mint egyedüli és legfelső tekintélyre. A „traditio” szót ritkán használja, s ha igen, pejoratív értelemben. A Mt 7,8 és Kol 2,8-ra hivatkozva traditiones hominumról, pusztán emberi hagyományokról beszél, s gyakran egyházi szertartásokat ért ezen.14 Végső soron Luther, s talán még inkább Kálvin, arra törekedtek, hogy egyedül Istennek biztosítsák az Egyházban a vallási élet fölötti kizárólagos rendelkezési hatalmat, minden közbeeső emberi instancia, és annak tradíciója nélkül. A reformáton teológia kezdettől hajlott arra, hogy Isten üdvözítő jelenlétét és cselekvését az ő szentírási igéjére, a Szentlélek munkálkodását a Szentírás sugalmazására, az Isten szavába vetett egyéni hit fel- ébresztésére és a Biblia megértésére korlátozza. Nem számolt azzal, hogy ugyancsak 8 WA 7,95. 9 WA 18,608-609. SCHÜTTE, H., Protestantismus. Selbstverständnis, Ursprung, Katholische Besinnung, 359. 10 WA 5,407,35. 11 Steck és Stählin evangélikus teológusok szerint Luther felfogása az egyházi hivatalról összeegyeztethetetlen a lutheránus hitvallási iratok felfogásával. SCHÜTTE, H., Protestantismus. Selbstverständnis, Ursprung, Katholische Besinnung, 353. 12 SCHÜTTE, H., Protestantismus. Selbstverständnis, Ursprung, Katholische Besinnung, 365. 13 Luther az Eck Jánossal folytatott lipcsei disputában fogalmazza meg ezt az axiómát. WA II, 279, 303. Vö. Con- GAR, Y., Die Tradition und die Traditionen, Bd. II, Mainz 1965, 173. 14 WA 1,659,37. Az ágostai hitvallás is hasonló, negatív értelemben használja a kifejezést. Vö. CA 7; 26. 183
