Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 3-4. szám - Kocsis Imre: Szegények és szegénység Lukács evangéliumában
KOCSIS IMRE Szegények és szegénység Lukács evangéliumában Andrást: ,Jöjjetek utánam, és én emberek halászaivá teszlek titeket.” (1,17) A megszólítottak rögtön engedelmeskednek: „Ok azonnal elhagyták hálóikat, és követték őt.” (1,18) Zebedeus fiainak meghívása után hasonló cselekményről olvasunk: „Azok pedig elhagyva apjukat, Zebedeust, a béresekkel együtt a hajóban követték őt.” (1,20) Márknál a foglalkozást és a családot hagyják el a meghívottak, Lukácsnál „mindent”. Persze Márk szövegében is jelen van a radikális szakítás gondolata, mégis Lukács megfogalmazása erőteljesebb és kifejezőbb. Még nyilvánvalóbb az eltérés Lévi meghívását illetően. „Fölkelt, és követte őt” - olvassuk a Mk 2,14-ben. Lukács párhuzamos helyén (5,28) viszont ez áll: „Erre otthagyva mindent (καταλιπών πάντα), fölkelt és követte őt.” Arról, hogy maga Jézus kifejezetten kéri a földi javaktól való elszakadást azoktól, akiket követésre hív, háromszor olvasunk Lukács evangéliumában. Az örök élet elérése felől érdeklődő gazdag iljúnak ezt mondja: „Egy valami hiányzik még belőled: add el mindened, amid van, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem!” (18,22) Ezek a mondatok, amelyek konkrét meghívást tartalmaznak, a másik két szinoptikus evangéliumban is olvashatók (Mk 10,21; Mt 19,21). Ugyancsak van szinoptikus párhuzama — bár csak Máténál - a 12,33—34-ben megőrzött mondásoknak: „Adjátok el, amitek van, és adjátok alamizsnául. Készítsetek magatoknak el nem avuló erszényeket, elfogyhatatlan kincset a mennyben, ahol nem fér hozzá tolvaj és nem rágja szét a moly. Mert ahol a kincsetek, ott a szívetek is." (vö. Mt 6,19—21) Ellenben csak Lukácsnál szerepel az a mondás, amely egy kettős példabeszédhez kapcsolt konklúzióként áll előttünk: „így tehát aki közületek nem mond le mindenről, amije van, nem lehet az én tanítványom.” (14,33) A mondat megértéséhez szükséges a példabeszédekről is szólni, amelyek a felépítésben és a megfogalmazásban egyaránt hasonlítanak egymásra. Az első példában (14,28-30) Jézus olyan embert állít elénk, aki torony építésébe akar kezdeni.10 Az illetőnek nagyon komolyan meg kell fontolnia, vajon megvan-e a megfelelő anyagi fedezete ahhoz, hogy a munkálatokat be tudja fejezni. Amennyiben csődöt mond a vállalkozása, vagyis az alapok lerakása után nem tudja a falakat felépíteni, számíthat a környezet gúnyos megjegyzéseire. A második példában (14,31—32) egy király szerepel, aki összeütközésbe kerül egy másik ország uralkodójával. Ez utóbbinak a hadserege azonban kétszeresen nagyobb, mint az először említett királyé, akinek alaposan meg kell fontolnia: vajon érdemes-e harcba bocsátkoznia és katonái életét kockára tennie, s nem kellene-e rögtön békét kérve megadni magát. A két példabeszédet követi a fentebb már idézett alkalmazás, amelynek sajátossága, hogy éppen az ellenkezőjét vonja le a példákból, mint ami azokból természetszerűleg következne. „A példabeszédekben a vagyon (az építkezéshez) és a hadsereg állománya (a háború viseléséhez) voltak a mérvadók, most viszont az ellenkezője érvényes: a Jézustanítvány számára szükséges felszerelés az, hogy semmilyen vagyont ne tartson meg.”11 A tanítványoktól elvárt szegénység jól kifejezésre jut a tizenkét apostol, illetve a hetvenkét tanítvány küldetéséről szóló elbeszélésekben, hiszen a Jézus nevében misszio- náló tanítványok alig vihetnek magukkal valamit.12 „Semmit sem vigyetek az útra, se bo10 A torony vagy szőlőskertbe helyezett őrtorony, vagy gazdasági épület. 11 Schneider, G., Lukas, 321. 12 A két elbeszélés hátterében sajátos hagyománytörténet áll, amelynek részletes kifejtésére itt nincs szükség. Any- nyit mindenesetre elmondhatunk, hogy a két szöveg nagy valószínűséggel ugyanazt a történeti valóságot tükrözi, amelynek emlékét a Mark-evangélium és a Q egyaránt megőrizte. Lukács mindkét forrás anyagát feldolgozta. A Tizenkettő küldetéséről szóló elbeszélésnél (9,1—6) Márk szövegét (6,7—13) használta forrásként, a hetvenkét 136
