Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 3-4. szám - Gájer László: Az emberi szabadság katolikus értelmezése XIII. Leó pápa Libertas (1888) enciklikája alapján
GÁJER LÁSZLÓ Az emberi szabadság katolikus értelmezése XIII. Leó pápa Libertas enciklikája alapján el a cselekvésre. Az állat is önálló létező, de nincs értelme és szabad akarata. Egyedül az ember képes önmagát felfogni, és önmagát önálló létezőként tételezni.17 A szabadság tágabb értelemben a külső és belső törekvéssel ellenkező kényszertől való mentességként fogható fel (libertas coactione). Eszerint az az ember szabad, akinek cselekvését külső kényszer nem befolyásolja. Szorosabb értelemben a szabadság azt jelenti, hogy mentesek vagyunk bizonyos cselekvésmódra irányuló belső kényszertől, vagyis hogy a cselekvéseinket mi magunk határozzuk meg a bensőnkben (libertas indifferentiae, liberum arbitrium). Az akarat azonban önmagában vak, az embernek szüksége van arra, hogy kívánságának tárgyát helyesen megismerje. Az akarat ezért feltételezi az észt, amely képes megismerni az akarat tárgyát és arról ítéletet mondva irányítja az akaratot.18 Az akaratnak a jóra kell irányulnia, és ebben az ész iránymutatására szorul.19 Vannak olyan dolgok, amelyeket önmagukban sem jónak, sem rossznak nem lehet nevezm. Ilyen például egy szakma vagy élethivatás megválasztása stb. Ezeken a területeken az akaratnak lehetősége nyílik a választásra. Az erkölcsi rendet illetően az ember szerepe annak betartása, továbbá, hogy Istennek szabadon alávesse magát.20 A szabad cselekvésnek meg kell egyeznie az erkölcsi zsinórmértékkel. Ezért a szabadságjogok sem lehetnek korlátlanok, hanem valamihez igazodniuk kell. Az igazodás mértéke a helyes ész (recta ratio) által található meg. Az ész, megismerve Isten akaratát, képes megmutatni az akarat számára a helyes cselekvés mibenlétét.21 Egy tárgy akkor lehet a helyes akarat tárgya, ha megfelel saját céljának, melyet az ész képes felismerni.22 Az emberi szabadság nem más, mint erkölcsi kötődés a természetes szabadsággal felruházott emberi értelem iránymutatásaihoz és a természeti törvényben megnyilvánuló isteni akarathoz. A jogalkotásra ebből az a kötelezettség hárul, hogy a jogszabály mögött mindig ott álljon a természetjog, amiből az az erejét nyeri, szemben a jogpozitivista felfogással, amely szerint a törvény alapja magában a törvényben benne van.23 Az állam- elméletnek pedig abból kell kiindulnia, hogy a hatalom forrása nem a nép, hanem Isten.24 A modern szabadságjogok, mint a közlési, a tanítási, a sajtó- vagy a vallásszabadság egyes értelmezései ezeket a természetfeletti elveket nem egyszer le akarták rázni magukról. 17 Vö. Cathrein GY., Erkölcsbölcselet I., A csanád-egyházmegyei sajtó nyomása, Temesvár 1901, 20. 18 „Az akarat nem mutatkozik meg, ha előbb fel nem lobban, mint egy fáklya a tudat fénye. Azaz az akarat által kívánt jó szükségszerűen megegyezik az ész által megismert jóval. Minden akaratlagos tettet, vagyis választást megelőz a javak igazságáról való ítélet, amely a jót minden más elé helyezi.” Libertas, 237. 19 Vö. Cathrein, Erkölcsbölcselet L, 27. M „Istennek az emberek feletti legszentebb uralkodása távol áll attól, hogy eltörölje, vagy bármilyen módon korlátozza az emberi szabadságot, ezzel szemben sokkal inkább védelmezi és tökéletesíti azt. Hiszen bármely teremtmény legnagyobb szabadsága abban áll, hogy a saját céljára irányul és azt követi. A legfelsőbb cél, amelyre az emberi szabadságnak irányulnia kell, nem más, mint Isten.” Libertás, 240—241. 21 Vö. „Ratio dicitur recta non ex eo, quod obiectum proponit, sed ut proponit obiectum voluntati proportiona- tum.” IbrAnyi F., Ethica secundum S. Thomam et Kant, Collegio Angelico, Roma 1931, 39. Vö. „Si obiectum sit medium, tunc est proportionatum voluntati, si praesupponit intentionem boni finis et ei conformatur et adequatur.” IbrAnyi F., Ethica, 39. „Nem akarni ugyanis, hogy az embert és a társadalmat bármilyen kötelék fűzze a teremtő és legfőbb törvényhozó Istenhez, ellent mondana nem csupán az ember, hanem minden teremtmény természetének.” Libertas, 242. „Ha elfogadjuk, hogy senki sem áll az ember felett, akkor ebből az következik, hogy a társadalom létesítő okát nem kereshetjük egy külső, az embernél magasabb alapelvben, hanem csupán az egyének szabad akaratában. Ekkor a közhatalom a néptől mint legfőbb forrástól származna. Ebben az esetben az egyének belátása volna az egyes cselekvések egyetlen vezére és mértéke, míg mindenki együttes akarata a közélet egyetlen vezetője. így a többségnek nagyobb hatalma volna, és a nép nagy része lenne a forrása az egyetemes jogoknak és kötelességeknek.” Libertas, 242. 126
