Teológia - Hittudományi Folyóirat 46. (2012)
2012 / 1-2. szám - Kocsis Imre: A Filippieknek írt levél Krisztus-himnusza - Fil 2,6-11
KOCSIS IMRE A Filippieknek írt levél Krisztus-himnusza - Fii 2,6-11 Giorgi nézetével szemben több ellenvetés is felhozható. Mindenekelőtt a Bölcsesség és az Igaz alakjának összekapcsolása vitatható. A Bölcsesség könyvében csak a Bölcsesség preegzisztens, az Igaz nem (még akkor sem, ha a ΌΪός θεού = Isten Fia megnevezéssel illetik vö. 2,18). A Bölcsesség könyveben megjelenő Igaz sorsa voltaképp minden igaz ember sorsát tükrözi, míg a Fii 2,6—11-ben egyetlen személy életsorsának rövid bemutatását találjuk.47 Mindent egybevetve elmondhatjuk: a himnuszt nem lehet egyszerűen a Bölcsesség könyvébői levezetni. Mindazonáltal az általánosabb értelemben vett bölcsességi irodalom némi hatásával teljes joggal számolhatunk az emberi lét sajátosságát jelölő „szolga” (δθΰ- λος) szó,48 a preegzisztens Krisztus és Isten kapcsolata,49 valamint a megalázkodás — felrna- gasztalás ellentéte vonatkozásában.50 3. 5. A hatalomvágyó uralkodó kritikája Néhány kutató a himnuszban a hatalommal visszaélőkkel szembeni kritikát vél felfedezni. Nemrégiben S. Vollenweider51 fogalmazta meg ezzel kapcsolatos meglátásait. Az Ószövetségben többször szó esik olyan erőszakos uralkodókról, akiknek hatalomvágya nem ismer határt, és akik isteni pozíciót tulajdonítanak maguknak. Ennek a törekvésnek leírását és kritikáját főként prófétai könyvekben találjuk meg. Klasszikus példaként áll előttünk az íz 14,13-14 (az íz 14,4-23 szakasz részeként), amelyben Babilon királyának féktelen hatalomvágyáról van szó: „ Te azt mondtat magadban: «Az égbe szállók fel, Isten csillagai fölé emelem trónomat, leülök a gyülekezet hegyén, a messzi északon. Felmegyek a magas felhők fölé, hasonló leszek a Magasságbelihez».” Hasonló leírást találunk Ezekiel könyvében (28,1—19) Tírusz fejedelméről, Dániel könyveben (8,9—12.23—25; 11,12.36—39) pedig IV. Antiokhosz Epifáneszről. Nagyon érdekes a Makkabeusok 2. könyvének azon szövege is, amely az imént megnevezett Szeleukida-uralkodót ért kemény büntetésről, illetve annak hatásáról számol be. Súlyos betegsége közepette a király az alábbi vallomást teszi: „Illő dolog, hogy alávesse magát az ember Istennek, és halandó létére ne képzelje magát egyenlőnek Istennel (όντα ισόθεα φρονεΐν).” (2Makk 9,12)52 Az önmagát isteni státuszba helyezni kívánó uralkodóval szemben a hellenista iratokban is megfogalmazódtak kritikák, bár méltánylást tartalmazó szövegek is szép számmal vannak. Főleg a Nagy Sándorra vonatkozó megnyilatkozások a figyelemre méltóak. Részben elismerően alkalmazzák rá az ισόθεος jelzőt, részben keményen elmarasztalják öntelt törekvéséért. Az előzőekre hivatkozva Vollenweider az alábbi végkövetkeztetésre jut: „Az önmagát megalázó Krisztus a Fii 2,6—11-ben az önmagát felmagasztaló uralkodó ellenpéldájaként szerepel. Krisztus világuralma nem bitorláson és önfelmagasztaláson alapul, hanem 47 Vö. Gnilka, J., Philipperbrief, 143. 48 Lásd az előző pontban leírtakat. 49 Vö. Péld 8,30; Bölcs 8,3; 9,4.9. 50 Vö. Vö. Sir 2,3k. 17; 3,18; 7,17. 51 Vollenweider, S., Der Raub der Gottgleichheit. Ein religionsgeschichtlicher Vorschlag zu Phil 2,6(—ll), in NTS 45 (1999), 413-433. Régebbi kutatók közül megemlíthető Ehrhardt, A., Ein antikes Herrscherideal, in EvTh 8 (1948/49), 101-110. 52 A zsidó hagyományban kemény kritika éri még Pompeiust, Caligulát és Nérót. Vö. Vollenweider, S., Der Raub der Gottgleichheit, 421k. TEOLÓGIA 2012/1 54
