Teológia - Hittudományi Folyóirat 46. (2012)
2012 / 1-2. szám - Erdő Péter: A templomok építésének püspöki engedélyezése
ERDŐ PÉTER A templomok építésének püspöki engedélyezése Iustmianus császár idézett novellájának középkori magyarázói külön is hangsúlyozzák, hogy az építtető kezdeti kötelezettségvállalása behajtható még az örökösein is. Bar- tolus de Saxoferrato (1313/1314—1357) szellemében a bevezető casus így foglalja össze az említett fejezetet: „A monostor és a templom (építését) azzal kell elkezdeni, hogy a püspök imádkozik és kitűzi az adott helyen a keresztet. Magukat az építtetőket és örököseiket rá kell szorítani, hogy teljesítsék, (amit vállaltak).”24 Az Accursius (1185—1263) nevéhez fűződő Glossa ordinaria pedig azt emeli ki, hogy ez az elv „érvényes bármely templomra”,25 nem csupán a templomok egy bizonyos típusára. Iustinianus császár előírása a templomépítés megkezdéséhez szükséges püspöki cselekményről és — értelemszerűen — az ennek alapját képező előzetes püspöki hozzájárulásról jogilag kerek egészet alkotott. Ugyanez az uralkodó ugyanis már 537-ben elrendelte, hogy magánháznál viszont szent szertartást, liturgiát, különösen pedig eukarisztiát ne végezzenek.26 Ez a császári előírás — más késő római törvényekhez hasonlóan — korábbi egyházi szabályt tart szem előtt. A IV. századi vagy még régebbi egyházfegyelmet tartalmazó, ám mai alakjában az V. század első felében szerkesztett kánonsorozat,27 mely a Laodiceai Zsinat neve alatt került be a kánonjogi gyűjteményekbe, kifejezetten tiltja, hogy magánházaknál szentmisét mondjanak.28 Gratianusnál pedig egy a 888-as Mainzi Zsinat 9. kánonjára visszamenő szöveg elvként mondja ki, hogy misézni csak a püspök által felszentelt helyen szabad, vagy ott, ahol ő ezt megengedi.29 Az eukarisztia ünneplést helyének meghatározása tehát világosan a püspöki tisztséghez kötődik. Az új templom építésének oka és feltételei adták a püspök számára az engedély megadása előtti mérlegelés szempontjait. Ilyen kérdésekről rendelkezett nyugaton az 572-ben tartott Bragai Zsinat, mely a Decretum Gratiamba. is felvett30 6. kánonjában határozottan ■4 Bartolus, Casus ad Auth. 119, Collatio 9, tit. 6 § Si quis autem [Nov. 131, 7]; ed. Volumen hoc complectitur (sic enim peculiari vocabulo vocant) Novellas Constitutiones lustiniani Principis, Hugo a Porta, Lugduni 1558, 399 („Monasterium et oratorium per episcopum orationibus et cruce ibi fixa inchoari debent: et ipsi fabricatores et eorum haeredes compellendi sunt adimplere”). Az Authenticumhoz írt casusok (casus summam) Bartolus műveiből a jogtudósok által készített kivonatok, melyek azonban magának Batolusnak a gondolkodásába engednek bepillantást, vö. Lange, H—Kriechbaum, M., Römisches Recht im Mittelalter, II, Die Kommentatoren, München 2007,733. "5 Glossa ordinaria ad Auth. 119, Collatio 9, tit. 6 § Si quis autem [Nov. 131, 7], v. aut monasterium; ed. Volumen hoc complectitur (sic enim peculiari vocabulo vocant) Novellas Constitutiones lustiniani Principis, Hugo a Porta, Lugduni 1558, 399 („Idem in qualibet ecclesia: ut supra De monach. § 1 [Nov. 5, 1] et supra Ut nullus fabri, ora. do. § j. Collatio V [Nov. 67, 1]”). Accursius és a Novellákhoz kapcsolódó Glossa ordinaria viszonyáról lásd LANGE, Η., Römisches Recht im Mittelalter, I, Die Glossatoren, München 1997, 347—348. ■6 Nov. 58 (ed. Schoell-Kroll), 314-316 („Et priscis sancitum est legibus nullam penitus esse licentiam domi quae sacratissima sunt agere”). Vö. Nov. 131, 8. ‘7 Vö. Discipline Générale antique. IVe-IXe s. 1/2 Les canons des Synodes particuliers (Pontificia Commissione pér la Redazione del Codice di diritto canonico orientale, Fonti, Fase. IX), Grottaferrata-Roma 1962, 128-129. Ez a kiadás a laodiceai kánonok görög szövege mellett Dionysius Exiguus latin fordítását is közli. Lásd még I canoni dei concili della Chiesa antica, a cura di Di Berardino, A., I, I concili greet, intr., trad, e note Noce, C.-DelTOs- so, C.—Ceccarelli Morolli, D. (Studia Ephemeridis Augustinianum 95), Roma 2006, 335. "8 Conc. Laodicen., c. 58; ed. Joannou 155. A rendelkezés a IV. Félix pápa 1. leveleként ismert hamis dekretális egyik forrása, vö. Decretales Pseudo-Isidorianae et Capitula Angilramni, ed. Hinschius, P., Lipsiae 1863 (úny. Aalen 1963), CXXVII; a dekretális kiadása uo. 697-701. A levél ide vonatkozó részei fontos helyen szerepelnek a Decretum Gratiambzn (D. 1 [c. 1] — [c. 2] de cons., D. 1 c. 11 de cons.; ed. Friedberg I, 1293, 1297). 29 D. 1 c. 12 de cons.; ed. Friedberg I, 1297 („Missarum solempnia non ubicumque, sed in locis ab episcopo consecratis, uel ubi ipse permiserit, celebranda esse censemus”). 311 D. 1 c. 10 de cons.; ed. Friedberg I, 1296 („Si quis basilicam non pro deuotione fidei, sed pro questu cupiditatis edificat, út quicquid de oblatione populi colligitur medium cum clericis diuidat, eo quod basilicam in terra sua condiderit, hoc de cetero obseruari debet, ut nullus episcoporum tam abhominabili uoto consentiat ). TEOLÓGIA 2012/1-2 4
