Teológia - Hittudományi Folyóirat 46. (2012)
2012 / 3-4. szám - Török Csaba: Az értelem igénye - Miért van szüksége a teológiának a filozófiára?
Önközpontú, formalizált szemlélet ez. Azt már csak félve jegyezzük meg, hogy az általánossá és állandóvá vált válság (demográfiai, környezeti, gazdasági, politikai, katonai, eszmei, társadalmi, kisebbségi, migrációs stb.) éppen azt mutatja, hogy az ember megteremti a saját válaszát, „boldogság-portfolióját”3*, de ez — sajátságánál fogva — mindig egocentrikus lesz, márpedig az individualizmus gyakorlatilag (de persze elméletileg is) alkalmatlan a közösségi krízisek megnyugtató kezelésére. A szintézis szemlélete, a klasszikus „életfilozófia” hiánya fáj. S egyre jobban fájni fog. Az értelem igénye - Miért van szüksége a teológiának a filozófiára? TÖRÖK CSABA 3. MIÉRT VAN SZÜKSÉGE A TEOLÓGIÁNAK A FILOZÓFIÁRA? Fichte fentebb említett zürichi előadásain hangzott el az alapelv, miszerint: „Minden tudomány számára ő [ti. a filozófia — TCs.] szolgáltatja az alaptételeket, és igazolja az azonosságuk érvényességét”. Szükség van a tudományok tudományára, mert ha egyes résztudományok bitorolják posztját, s önmagukból kiindulva definiálják, mi tudomány és mi nem az, akkor nem csak episztemológiai képtelenségekbe jutunk, de elveszítjük az emberségünk belső adottságai alapján vágyott szintézis lehetőségét is. Ez az, amit XVI. Benedek pápa írásunk elején idézett gondolata úgy fogalmazott meg, hogy az ember igényli azt, ami érték, és ami maradandó. A teológia természetesen tárgyánál fogva erre az értékesre és maradandóra irányul, hiszen forrása az isteni kinyilatkoztatás, vagyis az igazság „Istenről és az ember üdvösségéről”.38 39 Csakhogy a teológia fegyvertelenné válik akkor, amikor ismeret- és tudományelméleti alapon egyszerre kijelentik tárgyának a valóságon kívüliségét (vagy akár irrealitását), módszerének tudománytalanságát és kijelentéseinek kategorizálhatatlanságát („határsértő” mivoltát). Ez a jelenség azért sajátosan új keletű, mert ameddig fennállt (akár csak elemeiben is) a klasszikus metafizika, ameddig általánosan elfogadottak voltak bizonyos erkölcsfilozófiái alapelvek, amíg a klasszikus (kontinentális) bölcselet maga is a teológiáéhoz hasonló módon kérdezett és vizsgálódott, addig lehettek vélemény különbözőségek, eltérések, de mégis volt közös alap, amelyen állva párbeszédbe vagy apológiába lehetett kezdeni. Napjainkban nemhogy közös alap hiányában vagyunk, hanem a kortárs bölcselet némely ágazata egyenesen semmisnek tekint bennünket, teológusokat, hívőket, vallásos embereket. Elméleti szinten is kizárásra kerül a radikális gondolkodók körében annak az eshetősége, hogy bármilyen közös alap jöjjön létre bárminemű párbeszédhez, mivel az ő rendszerükben soha semmilyen megalapozása nem lehet vallásnak, hitnek, teológiának. Ebben a pillanatban talán azt mondhatnánk: az idő eldönt mindent, nagy valószínűséggel a vallás (már csak a magabiztos és öntudatos liberális Nyugat demográfiai kipusztulása okán is) túl fogja élni ezeket a bölcseleti rendszereket. Csakhogy itt két szempontot nem feledhetünk:- Számunkra nem a vallás vagy a vallásos álláspont győzelméről, diadaláról van szó, hanem az ember üdvösségéről. Ilyen szempontból pedig egyáltalán nem az a kérdés, hogy a vallásosság túléli-e az aktuális filozófiai rendszereket, hanem az, hogy az evangélium hirdetése eleven marad-e ma is, holnap is, minden nap, amíg Krisztus vissza nem tért- Amennyiben pedig az ember üdvössége a tét, akkor senki nem lehet közömbös számunkra, legyen bár istentagadó, harcos ateista, vallásellenes bölcselet követője. Mivel 38 Mérő László kifejezése, ld. uo. 39II. Vatikáni Zsinat, Deí verbum, nr. 2. TEOLÓGIA 2012/3-4 247
