Teológia - Hittudományi Folyóirat 46. (2012)
2012 / 3-4. szám - Szennay András: Heinrich Fries Magyarországon - 100 éve született az ökumené munkása
SZENNAY ANDRÁS Heinrich Fries Magyarországon - 100 éve született az ökumené munkása Az ökumenikus beállítottságú Fries számára természetes, hogy gyakran és hosszan szól a keresztények különböző hitértelmezéseiről és hitvallásairól. Feladatának tekinti, hogy a szakadás botrányának feloldásához maga is hozzájáruljon. A vitatott kérdések tárgyalásánál, melyek a fundamentálteológiában újra és újra előtérbe kerülnek, Fries mesteri módon tud előítélet nélkül figyelni és körültekintően érvelni. Ha az egész művet tartjuk szem előtt, megállapíthatjuk, hogy Fries könyve nemcsak tankönyv, hanem a hit felé vezető és kiválóan értelmező szakkönyv is.9 Olvasása során könnyen észrevehető, hogy a szerző egyetemi előadásait is követi. A hatalmas munka igazolja a tudós alázatát: Fries egyáltalán nem tart rá igényt, hogy műve a teológia fundamentálisként kerüljön az olvasók elé. A könyv elismerő fogadtatását igazolja, hogy megjelenése után hamarosan második kiadást és több fordítást készítettek elő.10 AZ ÖKUMENÉ MUNKÁSA A nyilvánosság Friest elsősorban ökumenikus munkássága alapján ismerte meg. Ezen a területen olyan hangsúlyokat fogalmazott meg, melyek még ma is bőven ellátják feladatokkal a szakteológusokat. Neuner idézett cikkében közli Fries egyik kemény megfogalmazását, miszerint: a teológus mulasztást követ el „ha semmit sem tesz azért, hogy feloldja a keresztények megoszlását. Még nagyobb a bűne azonban, ha mindent megtesz, hogy a szakadás fönnmaradjon, esetleg még erősödjék és el is mélyüljön.”11 Friest örömmel és megelégedéssel töltötte le, hogy a XXIII. János pápa által összehívott II. Vatikáni Zsinaton az ökumené a katolikus gondolkodás egyik fő motívuma és feladata lett. Nagy fontosságú ökumenikus munkásságának mérföldköve volt az ún. Ämter-Memorandum, melyet a német ökumenikus intézetek közösen publikáltak (1973). Ennek a dokumentumnak kiemelkedő tézise: „az ökumenikus teológia segítségével... mivel az egyházi hivatalok kölcsönös teológiai elismerésének már semmi döntő (érv) nem áll útjában, elhárult az úrvacsora közösségének legfontosabb akadálya.”12 A Memorandum tézisei meglehetősen nagy port vertek föl, és komoly vitákhoz vezettek. Kétségtelen, hogy azok az egzegetikai és dogmatörténeti ismeretek, melyek e tézisek számára a bázist jelentették, nem voltak az egyház sem tudományos, sem szélesebb rétegeket érintő szellemi közjavai. Ezen túl fogalmazásuk is túl merev volt. Mindenesetre az a forma, ahogy a sajtó és az egyházi nyilvánosság a vitát elindította és geijesztette, megrendíti Friest — de nemcsak őt. A német püspöki kar dogmatikai bizottsága elítélte a Memorandumot, hangoztatva, hogy az a katolikus egyház hitével nem egyeztethető össze. Ám a dologba sajátos „hiba” csúszott: az egyházi elítélés és a sajtó túlkapásai már azt megelőzően jelentkeztek, hogy a Memorandum nyomtatásban megjelent volna. Mindez Heinrich Friest mint váratlan vihar érintette, komolyan szenvedett miattuk. Öt az elméleti megfontolások mellett valószínűen lelkipásztori szempontok is vezették, 5 Vö. Koch, H. G., Heinrich Fries Fundamentaltheologie, Styria Verlag, Graz, 1985, 579. Herder Korrespondenz 39 (1985), 7, 341-342. 10 Neuner, P., Heinrich Fries: Fundamentaltheologie, in Theologisch-praktische Quartalschrift (ThPQ) 134 (1986/1), 69-72. 11 Vö. 6. jegyzet. 12 Vö. 6. jegyzet. 228
