Teológia - Hittudományi Folyóirat 46. (2012)
2012 / 3-4. szám - Mitták Tünde: Világi harmadrendek a kodifikáció előtt és a kodifikáció korában - a fogalmi, valamint a jogi státusz változása tükrében
MITTÁK TÜNDE Világi harmadrendek a kodifikáció előtt és a kodifikáció korában... A régi jogban a congregationes piae csoportjába tartozott a congregationes saeculares is, amelyek tagjai vagy nem követték az evangéliumi tanácsokat vagy éppen követték, de semmilyen fogadalmat nem tettek. Ez utóbbiak külön csoportját képezték az oblátusok, illetve obláták kongregációi, amelyek tagjai oblatiót tettek a kongregáció elöljárói vagy püspök előtt, a stabilitas ígéretével. A középkorban elteijedt jogintézmény a történelemben betöltött szerepe alapján igen összetett jelentést hordoz magában. Eredetileg azokat a gyermekeket hívták így, akiket szüleik vagy gyámjuk fiatal korukban valamely kolostor gondjaira bíztak, hogy szerzeteseket neveljenek belőlük. A régi jogban elismert intézmény ma már nem létezik, mert ellenkezik a fogadalomtétel szabadságával. A nyugati egyházban már az első századokban megjelent gyermek-oblatus Nursiai Szent Benedek (480-547) előtt még nem kötelezte a gyermekeket az életszentségre, hanem amikor a serdült kort elérték, maguk határozhattak a szerzetesi életmód választása felől.15 Később azonban szigorodott a szokás, hiszen a felserdült ún. puer oblatus vagy puella oblata köteles volt jóváhagyni a szülők vagy gyám felajánlását és vállalni a szerzetesi hivatást.16 A gyermekek Istennek és szerzetesi életre történő felajánlását a Trienti Zsinat (1545-1563) számolta fel, amikor is a kolostorba lépés alsó életkon határát a 15. életévben határozta meg. Később azon szerzetek nem örökfogadalmas tagjait hívták oblatáknak, akik a szerzetesek mellett végeztek segítő tevékenységet. A vallási, illetve lelki okokból felnőttként csatlakozó tagokat a középkorban donatinak („odaajándékozott”) is nevezték. A korábbi jogban azok a világiak is ide tartoztak, akik valamely rend karizmájában részesültek és saját ruházattal rendelkeztek (pl. bencés oblátusok). A XIX. századtól számuk jelentősen nőtt. XIII. Leó pápa (1878-1903) 1895/98-ban a régi rendek oblátusait/oblátáit a koldulórendek terciá- riusaival egy szervezetbe tömörítette és jogi státusuk azonos lett. 1904-ben X. Piusz pápától (1903-1914), majd XI. Piustól (1922-1938) kaptak új konstitúciót. Egyes újabb, főként női kongregációk elnevezése (pl. Szeplőtelen Szűz Oblatái).17 A világi harmadrendiek egyszerű fogadalommal vállalták a tökéletes életre való törekvést, amely csak átvitt értelemben professio, hiszen nem a szerzetesi életmód folytatását és az evangéliumi tanácsok követését fogadták meg a belépők. Joghatását tekintve valójában egy ígéret arra vonatkozólag, hogy a tagok az Apostoli Szentszék által jóváhagyott szabályokat, illetve életrendet követik és megtartják, további jogi jellegű kötelezettségek azonban nem terhelték őket. A világi harmadrendek nem kerültek a szerzetesrendek joghatósága alá, csupán lelki közösségben voltak az első- vagy másodrendű szerzetekkel. Ettől eltérően, már jóval szigorúbb a XIV. században megjelenő, kongregációkban élő, ún. reguláris harmadrendiek fogadalomtétele, akiket laza kapcsolat fűzött az exempt szerzetes- rendekhez (aggregatio) .18 Szükséges tehát megkülönböztetni a közösségben élő harmadrendieket a világban élő társaiktól, hiszen a különböző professio miatt jogi helyzetük is lényegesen más.19 15 S. Hieron, Ep. CVII., ad Laetam, Ep. CXXVIIE, ad Gaudentium in Patrologiae cursus completus. Senes Latina (ed. Migne, E-P.), Lutetiae Parisiorum 1844-1864, XXII. 867-878, 1095-1099. 16 Notter A., A szerzetesi professio, 54—63, 133—136, 212—241, különösen 214—222; vö. PuSKELY M., A keresztény szerzetesség történeti fogalomtára, 535—538. Oblátus, obláta in Katolikus Lexikon, III., Budapest 1932, 425. Horváth J., A szerzetesrendek exemptiója, Temesvár 1911, 83. 17 Lanczkowski J., A szerzetesség kislexikona, Budapest 1999, 165-166. 18 Horváth J., A szerzetesrendek exemptiója, 80-81. 19 Enchiridion iuris canonici, 356. Third Orders in The Oxford Dictionary of the Christian Church, 1367. Terz’ Ordine Re- golare, in Dizíonario degli Istituti de Perfezione IX, 1050-1063. Der regulierte DO, in Lexikon für Theologie und Kirche IX, 1986, 1377—1378. Kazaly I., A katholikus egyházjogtan kézikönyve, 345-346. 'EöLÓGfA 2012/3-4 189
