Teológia - Hittudományi Folyóirat 46. (2012)
2012 / 3-4. szám - Mitták Tünde: Világi harmadrendek a kodifikáció előtt és a kodifikáció korában - a fogalmi, valamint a jogi státusz változása tükrében
Világi harmadrendek a kodifikáció előtt és a kodifikáció korában... MITTAK TUNDE A belső fegyelem tekintetében mindig az illetékes szerzetesrend, külső fegyelnu kérdésekben pedig a helyi főpásztor volt kompetens. A szerzetesfőnökök a terciáriusok számára sajátos ruha viselését is előírhatták nyilvános istentisztelet alkalmával, ehhez azonban a helyi ordinárius engedélye kellett. Az összeférhetetlenségi kérdések tekintetében a kódex két esetet nevesített: 1. A CIC (1917) 704 értelmében nem lehetett harmadrendi az, aki szerzetesi fogadalmat tett. Amennyiben korábban harmadrend tagja volt, a szerzetesközösségben tett fogadalmával harmadrendi tagsága és jogai szüneteltek. Ennek értelmében, ha később szekularizációra került sor, terciáriusi jogai újra feléledtek. 2. Egy személy egy i időben egyszerre csak egy harmadrend tagja lehetett, apostoli engedély nélkül egyik sodalitas sem vehette át más harmadrend tagjait. A kódex azonban megengedte súlyos ok fennállása esetén az egyik harmadrendből vagy sodalitasból másik harmadrendbe vagy sodali- fasba való átlépést (CIC [1917] Can. 705). A fogalmi változás tekintetében további definitiv fejlődést figyelhetünk meg. Egyrészt a CIC (1917) általános egyesületi jogában konkrét tipizálást találhatunk, mégpedig oly módon, hogy az egyes egyesületek között rangelsőbbség is meghatározásra került. A peracedentia gyakorlata a hatályos jogban már nem található meg, a jogalkotó csupán két helyen tesz említést erről a tradícióról, azt is más vonatkozásban.7 Ilyen esetben a régi jog szerinti definíció alapján értelmezzük a jelenleg érvényes joganyagot.8 Másfelől a hatályos kódex a Krisztus-hívők társulásairól már jóval egységesebb képet mutat, mint a korábbi törvénykönyv, meglehet a harmadrendeket külön nem emeli ki olyan részletességgel. A már említett 303. kánon is úgy fogalmaz, hogy a szóban forgó társulásokat „harmadrendeknek nevezzük, vagy más megfelelő névvel illetjük”. Lényeges változás az is, hogy míg korábban a világi harmadrendekbe belépők jellemzően fogadalmat nem tettek, ma már szinte minden terciárius fogadalomtétellel kötelezi el magát az adott közösségben, illetve annak apostoli küldetéséhez.9 E tekintetben azonban megjegyzendő, hogy ez a fogadalom nem azonos sem tartalmában, sem pedigjoghatásában a szerzetes intézménybe tett professional, hiszen egyházjogi vonatkozásában alapvetően eltérő ismérvekkel bírnak. A szerzetes intézménybe a tagok fogadalomtétellel nyernek felvételt, azonban ez a cselekmény kifejezetten professio religiosa, amely jogügyleti jelleggel bír. A szerzetesi fogadalomtétel konjunktív összetevőit a hatályos CIC 654. kánonja foglalja magában, amelyek: a) a nyilvános fogadalom (votum publicum), b) az Istennek szentelődés (consecratio), c) a taggá válás (incorporatio). A felsorolt három alkotóelem megléte szükséges ahhoz, hogy valóságos fogadalomtételről beszélhessünk, legyen az akár ideiglenes, akár örök fogadalom.10 Elio Gambari a professziót olyan Krisztus-hívői cselekedetként határozza meg, amelyben a szerzetes a három evangéliumi tanács megfogadásával Krisztus követésére ígéri el magát, ami legfőképpen a szüzesség, a szegénység és az engedelmesség vállalásában nyilvánul meg. Ezzel szemben a terciáriusok nem követik az evangéliumi tanácsokat, vagy éppen követhetik is, de életformájuk és küldetésük nem az evangéliumi 7 Vö. CIC Can. 351 § 3; Can. 1609 § 3. * Lásd CIC Can. 6 § 2; Can. 21. Vö. Erdő, P., Egyházjog, 88-90. Ferme, B. E., Iprincipi interpretative e „Vinventiva interpretativa”, in Periodica 87 (1998/2-3), 191-213, különösen 194—200. Fedele, P., Lo spirito dei diritto canonico, Padova 1962, 730. 9 Világi harmadrend, in Puskely M., A keresztény szerzetesség történeti fogalomtára, 757. BÁNK J., Kánoni jog I., Budapest 1960, 443—447. Third Orders, in The Oxford Dictionary of the Christian Church, 1367. 10 Az Olasz Kánonjogi Társaság által az Egyházi törvénykönyvhöz készített kommentár ezzel szemben a fogadalomnak csupán két fő momentumát emeli ki; az Istennek szentelődést és taggá válást. Úgy tűnik tehát, hogy annak nyilvános voltát a kommentátor nem tartja lényeges elemnek. La professione religiosa, in Codice di Diritto Canonico Commentato, 560; vö. Gambari, E., Vita religiosa secondo il Concilio e il nuovo Diritto Canonico, Roma 1984, 253—255. TEOLÓGIA. 2012/3-4 187