Teológia - Hittudományi Folyóirat 46. (2012)

2012 / 3-4. szám - Kránitz Mihály: A II. Vatikáni Zsinat nyitónapja: 1962. október 11.

KRÁNITZ MIHÁLY A II. Vatikáni Zsinat nyitónapja: 1962. október 11. utolsó napjaiban lezárták a vatikáni bazilikát a látogatók elől a zsinati aulában folyó munkák miatt, melyet még korábban, szeptember 6-án délután a szentatya is felkeresett. A ren­delkezésre álló ülőhelyek 2500-2800 körül mozogtak, új orgona került bevezetésre, fel­újították a megvilágítás rendszerét, helyszíneket különítettek el a televíziós felvételek számára. A Szent Péter-bazilikában a végső elrendezést a szentatya október 8-a késő dél­utánján tekintette meg.29 i 4. A II. VATIKÁNI ZSINAT MEGNYITÁSÁNAK NAPJA - 1962. OKTÓBER 11. A II. Vatikáni Zsinat nyitónapján a bevonuló zsinati atyák között a legidősebb a rítus­kongregáció korábbi titkára, a római születésű Alfonso Carinci érsek (1862—1963) volt, aki még az első ülésen részt vett októbertől decemberig, majd 101 éves korában hunyt el. Még gyermekként a Sixtus-kápolna kórusában énekelt az I. Vatikáni Zsinat idején. A legfiatalabb pedig az idén elhunyt perui Alcides Mendoza Castro (1928-2012), aki 34 évesen lett zsinati atya.30 A háromnegyedórát igénybe vett felvonulás mintegy négy kilo­méternyi volt. Számos kelet-európai és kínai püspök Észak-Korea és Észak-Vietnam püs­pökeivel együtt nem tudott részt venni az üléseken.31 Mindenki előtt azonban ismert volt Mindszenty József (1892-1975), Magyarország prímása és Josyf Slipij (1892-1984) ukraj­; nai metropohta távolmaradásának az oka. XXIII. János lemondott a tiara viseléséről, és a többi püspökhöz hasonlóan mitrát tett a fejére, majd az első útszakaszt gyalog tette meg, és utána ült fel a hordszékre (sedia gestatoria), hogy a Szent Péter téren összegyűlt hívek sokasága könnyen láthassa.32 A pápai himnusz hangjai csendültek fel, amikor elérte a bazilika bejáratát. Mintegy 85 külföldi ál­lami delegáció - köztük az olasz - élükön Antonio Segni köztársasági elnökkel vett részt az eseményen. A meghívottak közt szerepelt az ezernél több újságíró, a nem katohkus egyházak és egyházi közösségek 44 megfigyelője. A francia diakónus bíboros, Eugéne- Tisserant (1884-1972) kezdte meg a szentmisét, mialatt a Sixtus-kápolna kórusa (Cappel­la Sistind) a Tu es Petrust és Palestnna más műveit énekelte. Az istentisztelet végén a pápa magára öltötte a paramentumokat, és a 81 jelenlévő bíboros engedelmességi gesztusát fogadta, melyet először a pápa által, majd pedig a zsinati atyák által közösen elmondott hitvallás követett. Ekkor hangzott el az Adsumus ősi imádság, az Isten igazságában és a testvérek szeretetében megfogalmazott egységima; a „Mindenszentek” segítségül hívása, a Szentlélek hívása, hogy szálljon le erre az ökumenikus ülésre, áldja meg és kormányoz­za azt. Ezután hangzott el a pápa zsinatot megnyitó beszéde: „Örül az anyaszentegyház, mert az isteni gondviselés különleges adományaként felkelt az olyannyira várt nap, mely­nek során itt Szent Péter sírja mellett a II. Ökumenikus Vatikáni Zsinat megkezdődik a legszentebb Szűz oltalmával azon a napon, amikor istenanyaságát is ünnepeljük.33 ” Uo.'681; Osservatore Romano, 10 ottobre 1962. 30 Vő. Mattéi, R. de, II Concilio Vaticano II. Una storia mai scntta, Lindau, Torino 2010 (L’apertura del Concilio Vaticano II), 198. 31 Kínából csak 44 prelátus volt jelen, akiket a hatóságok kiutasítottak. 32 Vő. Sonnemans, H., Giovanni XXIII, papa dei Vaticano II, dell’uníta e della pace, San Paolo, Cinisello Balsamo 2012 (11 ottobre 1962: L’apertura del Concilio, 41-47) (II discorso programmatico di apertura, 47—53). 33 A teljes szöveget lásd AAS LIV (26 nov. 1962), 786—796: „Gaudet Mater Ecclesia quod, singulari Divinae Provi­dentiae munere, optatissimus iam dies illuxit, quo, auspice Deipara Virgine, cuius materna dignitas hodie festo ritu recolitur, hic ad Beati Petri sepulcrum Concilium Oecumenicum Vaticanum Secundum sollemniter initium J TEOLÓGIA 2012/3-4 179

Next

/
Oldalképek
Tartalom