Teológia - Hittudományi Folyóirat 46. (2012)
2012 / 3-4. szám - Kránitz Mihály: A II. Vatikáni Zsinat nyitónapja: 1962. október 11.
KRÁNITZ MIHÁLY A II. Vatikáni Zsinat nyitónapja: 1962. október 11. zött ősi fafeszülettel, megközelítőleg 150 000 hívő részvételével. A lateráni bazilikába érve a pápa is részt vett a záró imádságon, ahol a megváltó és üdvözítő Krisztushoz való fordulásra és az Úr kegyelme előtt a szívek megnyitására buzdított, hozzátéve: „Mit akar a most kezdődő zsinat? Oly sokak számára ez a keresztény és katolikus hitben való részesedés lesz a bölcsesség, a tanítás és az ösztönzés bemutatása, amelyet az Úr kegyelme jóságosán megad a mi erőfeszítéseink következtében. A legmélyebb elismerés mindazoknak, akik a Megfeszített iránti tiszteletből a testvéri szándékegység tökéletességében vonultak, kiemelkedően megjelölve, hogy milyennek kell lenni az igazi katolikusok magatartásának a nagy összejövetelt megelőző napokban, amikor az ég és a föld Isten nagyobb dicsőségére egyesül.23 Érdemes felidézni azt a kézzel írt levelet is, melyet XXIII. János pápa 1962. szeptember 12—i dátummal juttatott el Giovanni Battista Montini milánói érsekhez: „A püspöki és papi lombardiai ima- és bűnbánati zarándoklat Caravaggio szentélyébe megérinti lelkünk mélyét, és megerősíti apostoli szolgálatunkat, míg ez hathatós épülésére szolgál a keresztény népnek. A szeptember 12-ére tett kezdeményezés a szentséges Szűz Mária neve napja az égi anya közbenjárásának ragyogását ölti fel, valamint a püspöki és világi, illetve szerzetesi (papi) testvériség éltető fényét árasztja, mely ott ragyog és kifejeződik a II. ökumenikus Vatikáni Zsinat szerencsés kimeneteléért végzett könyörgő imában.” „Hadd emeljem ki ennek az összejövetelnek a jelentését és célját, a már említett nemes kijelentéssel: A történelemben első alkalommal egyesül összejövetelen a lombardiai terület, mely mintegy előzetes ábrázolása egy még nevezetesebb és valóságosabb lelki egységnek, mely a zsinat vigíliáján arra törekszik, hogy ragyogást és életerőt adjon az egyház egységének, s ezáltal mintegy elővételezi annak jeleit és óhajtott gyümölcseit.” „A nagy esemény közelsége — pontosan egy hónappal annak megkezdése előtt, amint tegnap este egy rádióüzenetben a Föld minden népéhez intézve elmondtam — még inkább arra ösztönzi a lelkeket, ami a vallási jámborság buzgóságára tartozik, melynek az ünneplést kell kísérnie. Mint egy hatalmas sóhaj száll fel az egész egyház imája, hogy a Szentlélek fénye és kegyelme óvja és támogassa a zsinati ülések munkáit, aki felé fordul a teljes katolikus család óhaja és vágyakozása.”24 Fel kell idézni Montini bíboros 1962. szeptember 12-i beszédét a caravaggiói lombardiai papságnak, amelyben kiemelte a papság fontosságát és hatását a zsinat sikeréért: „Egy ilyen összejövetel közvetlenül magára ölti az apostoli jogfolytonosságot, amelyet a pápa és a püspökök jelentenek, és közvetlenül a klérus összetartását, alárendelését és együttműködését püspökeinek, tehát különleges módon vonatkozik a papságra, és titeket, papokat is érint. Mindenekelőtt jól tudjátok, hogy ennek megértése miképpen tartozik rátok, papokra, mivel egy ilyen eseménynek az egyházban kell történnie, és főként a mi korunkban. Ez egy olyan külső és látványos esemény, amely a világ figyelmét is magára vonja. Ez azonban egy vallási esemény is, mely felmérhetetlen méltóságot és hatásosságot kap a természetfölötti következményétől: visum est enim Spiritui Sancto et nobis (ApCsel 15,28), mondják majd a vatikáni zsinati atyák, amint az apostolok a jeruzsálemi első zsinaton. Ezt a cselekményt nemcsak a fényképészek objektívjeivel vagy a turisták kíváncsiságával kell figyelni, hanem a hit szemével is, és azt tanulékonyán és a szeretet örömével kell befogadni. Ez egy olyan esemény, amelyet a papságnak magáévá kell tennie, és el kell 23 Uo. 668-669. 24 Uo. 669-670. 2012/3176
