Teológia - Hittudományi Folyóirat 46. (2012)
2012 / 3-4. szám - Szuromi Szabolcs Anzelm: A katolikus papság ókeresztény sajátosságai és ezek hatása a középkori (IX-XII. század) papképzés formáira
A katolikus papság ókeresztény sajátosságai és ezek hatása... SZUROMI SZABOLCS ANZELM amely éppen a papságra készülők, ill. a már felszenteltek, sajátosan is a székesegyházi káptalan biblikus, teológiai és kánonjogi műveltségét tűzi ki célul. Nem lehet kétséges, hogy a legutóbbinak - a kanonoki műveltség fejlesztésének — visszahatása van a szent rend egyes fokozatainak felvételére készülők oktatási és nevelési színvonalára. Erre a folyamatra kiemelkedő példa a luccai székesegyházi káptalanon belül reform. II. János püspök (1023-1056), I. Anzelm püspök (1057-1061), és II. Anzelm püspök (1073-1086) voltak azok, akik gondoskodtak a lucca-i katedrális iskolában ennek a reformnak a megindításáról és elmélyítéséről, a kanonokok közösségi élete, a „cura animarum” lelkipásztori munkája, a klerikusok és laikusok teológiai és vallási nevelése, valamint a világi javak kezelésének területén. Luccai Szent Anzelm (t 1086) nemcsak a kanonoki életet szerette volna újjászervezni, hanem a székesegyházi iskolájában folyó oktatást is, különös tekintettel az egyház fegyelmi rendjének az alapos megismertetésére. Néhány biblikus témájú kommentárt is írt, nevezetesen a Commentarium in Psalmost, és az Expositio in Lamentationes Jeremiae-t. Ezek a művek egyértelműen mutatják Anzelm tájékozottságát a Szentírás értelmezésben. Luccai Szent Anzelm főműve, a már fentebb említett Collectio Canonum Anselmi Lucensis, melynek ekkléziológiai felfogására — amint az ún. szigorúbb gregoriánus reformmozgalom gyűjteményeire általában - alapvetően Nagy Szent Gergely pápa (590- 604) írásai gyakoroltak elsődleges befolyást. Ennek talán legszembetűnőbb tanúja az a 143 kánon, amely műveiből bekerült Anzelm gyűjteményébe (vö. Ά’ recenzió), mint a kánonok legnagyobb egységes korpusza. Ezeken a kánonokon keresztül az allegorikus bibliaértelmezés kiemelkedő szerepet kapott a gyűjtemény ekkléziológiai érvelésében. Ha a XI. század különböző kánonjogi gyűjteményeit megvizsgáljuk, néhány közös témát fedezhetünk fel bennük. Ilyen terület a Szentszék primátusának kifejtése, a püspökökkel és papokkal szembeni vádak elbírálásuk, a püspökválasztás, a papszentelés stb. Ezeknek az alapvető kérdéseknek a részletes tárgyalása elengedhetetlen volt a székesegyházi, majd az abból kialakuló egyetemi oktatásban.25 A XI. század vége pontosan az az időszak, amint fentebb láttuk, amikor a gregoriánus reform egyik következményeként, számos kánonjogász komoly figyelmet szentelt az egyház egyetemes fegyelmének teljességre törekvő összegyűjtésének, azzal a céllal, hogy a kánonjog rendszeréről, az egyházi hierarchiáról, az egyház mindennapos szentségi életéről, a római pápa legfőbb joghatóságáról, valamint az egyházi bíróságok kompetenciájáról és tevékenységéről világos és precíz leírást adjanak. A legjobb székesegyházi iskolákban végzett oktatás így kiemelkedő szerepet játszott az egyház tanításának és fegyelmének széleskörű elteljesztésében. Francia területen a két legmeghatározóbb központ Rheims és Chartres volt, amint azt már 1981-ben George Duby megállapította.26 Éppen erre az időszakra esik a klerikusok képzésének még jobban szervezett kialakítása, amely Ivó (1090-1115), Chartres püspöke tevékenységéhez köthető. Az általa megszervezett képzés magában foglalta az egyházi források, határozatok, kánonok stb. latin olvasásának elsajátítását is, különös tekintettel a székesegyházi kanonoki testükre. Ivónak személyes tapasztalata volt a kanonokok kortárs teológiai ismeretéről, hiszen püspökké szentelése előtt a Beauvais-i Szent Quentin-ről nevezett kanonokrend perjele volt. Ivó felismerte Szuromi Sz. A., A középkori egyetemek létrejöttének és az egyetemi oktatás megszületésének sajátosságai, in KöRMENDY K., Studentes extra regnum. Egyetemjárás és könyvhasználat az Esztergomi Székeskáptalanban 1183—1543 (Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae III/9), Budapest 2007. 41-53. ’Duby, G., The Age of the Cathedrals. Art and Society, 980—1420, Chicago Ind. 1981. 26.
