Teológia - Hittudományi Folyóirat 46. (2012)
2012 / 3-4. szám - Szuromi Szabolcs Anzelm: A katolikus papság ókeresztény sajátosságai és ezek hatása a középkori (IX-XII. század) papképzés formáira
SZUROMI SZABOLCS ANZELM A katolikus papság ókeresztény sajátosságai és ezek hatása... lógiai) kánonok ezeknek a szerzőknek a műveiből kerültek be a XI. századi kánonjogi gyűjteményekbe. Másfelől, az is tisztán látszik, hogy milyen szoros összefüggés van a püspök hivatala és a presbiter kollégium között. Hozzá kell tennünk, hogy a püspökökre vonatkozó egyházfegyelmi rendelkezéseken túl is voltak olyan egyházi hivatalok, amelyek már a IV. századra letisztult képet mutatnak, pontosan rögzítve az egyházi hierarchián belül betöltött státuszukat. Erre példa az esperes funkciója, amelynek legrégebbi ismert forrása Nazianzoszi Szent Gergely 43. imádságában, valamint Szent Jeromos 125. levelében olvasható. Ezek alapján, a püspök úgy áll előttünk, mint a presbiter kollégium feje. A diakónusok a püspök és a papok segítségére nyerték el szentelésüket a kortárs fegyelemben, nem pusztán a püspök segítségére. Ez a rendelkezés számos kánonban kapott helyet az egyes joggyűjteményekben, melyek felváltva említik a püspököt, vagy a presbitert a diakónus funkciójával kapcsolatosan. Mindez sajátosan is rávilágít a szent rend különböző fokozatainak egységére. Jól jellemzi ezt a helyzetet Szent Jeromos 52. levele, amely világosan rögzíti: A püspök nem nevezhető Úrnak a többi klerikus között, mivel csak egy Úr, egy egyház és egy szolgálat létezik.7 8 A püspök megválasztása elsődlegesen az egyház lelkipásztori feladatának a teljesítésére szól, amelyet, mint az apostolok utóda, atyai lélektől vezetve kell végeznie.9 Ez a megkapó teológiai eszmefuttatás a későbbiekben különböző gregoriánus kánonjogi gyűjteményekben kapott helyet, de megtaláljuk Szent Ivó művének családjaiban (1093 és 1095 között), valamint magában a Decretum Gratiani- ban is. A szent rend, mint szentség, teljessége a püspöki fokozatban jelenik meg. Az egyes klenkusi fokozatok sajátosságai egyre pontosabb meghatározást nyertek a korai középkor teológiai és intézményi fejlődésének a következtében, mely a XI. századra már teljesen tiszta kép kialakítását tette lehetővé. Ezt meggyőzően igazolták mind Jean Gaudemet, mind Roger E. Reynolds, illetve az ő eredményeiket szem előtt tartó legújabb alapkutatások.10 11 II. KLERIKUSI STÁTUSZ ÉS PAPKÉPZÉS A IX-XII. SZÁZADIG Ha azokat a kánoni gyűjteményeket vetjük vizsgálat alá, amelyek széles körben használatban voltak a latin egyházban, meglehetősen áttekinthető vázlatot készíthetünk a klerikusok képzésére vonatkozó egyházfegyelem történelmi fejlődésének egyes állomásairól. A Collectio Dionysiam11 szövegét kiegészítésekkel ellátva I. Hadrianus pápa (772—795) 774-ben küldte el Nagy Károlynak, mint alapvető és hivatalos egyházi gyűjteményt 7 SZUROMI, Sz. A., Diepatristische Wurzel der bischöflichen Kirchendisziplin in der “Collectio Anselmi Lucensis, in Rivis- ta Internazionale di diritto comune 12 (2001) 249—264. 8 Vö. Yarza, FEl obispo en la organization ecclesiastica de las Decretales Pseud-Isidorianae, Pamplona 1985. CAPITANS, O., Episcopato ad eclesiologia nell’etä gregoriana, in Le istituzione ecclesiastiche della societas Christiana dei secoli X-XII: papato, cardinalato, ed episcopato (Atti della VSettimana Internazionale di Studi medoevali, Mendola 26—31, agosto 1971, Miscellanea dei Centro di Studi Medioevali VII), Milano 1974. 316-373. 9 SZUROMI, Sz. A., The clarification of the different degrees of Holy Orders up to the 5th Century, in Systeme juridique cano- nique et rapports entre les ordonnancements juridique (dir. Raad, E., XII Congrés International de Droit Canonique, 20-25 septembre 2004, Adma [Libán]), Beyrouth 2008. 711—725. 10 Reynolds, R. E., The De officiis VIIgraduum: Its Origins and Early Medieval Development, in Clerical Orders in the Early Middle Ages (Variorum Collected Studies), Aldershot 1999.11/113-151. SZUROMI, Sz. A., Ivonian intention to collect the «ancient canons» together with new decretal materials, in The Jurist 67 (2007) 285—310. 11 Erdő, P., Storia déllé fonti del diritto canonico (Istituto di Diritto Canonico San Pio X; Manuali 2), Venezia 2008. 50—52. 138
