Teológia - Hittudományi Folyóirat 46. (2012)
2012 / 3-4. szám - Szuromi Szabolcs Anzelm: A katolikus papság ókeresztény sajátosságai és ezek hatása a középkori (IX-XII. század) papképzés formáira
SZUROMI SZABOLCS ANZELM O.Praem. A katolikus papság ókeresztény sajátosságai I és ezek hatása a középkori (IX-XII. század) papképzés formáira* I. A DIAKÓNUS-PRESBITER-PÜSPÖK HIERARCHIKUS RENDSZERÉNEK LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE TÖRTÉNŐ KIALAKULÁSA Az újszövetségi papság nem vezethető le más, még a levitikus papság formájából sem, hiszen ez a feladatkör pap-jézus Krisztus szolgálatára épül, amiben egyúttal O maga az áldozat is. Ez a szolgálat folytatódik az apostoli hivatásban, amely hivatalokra tagolódva jelenik meg a papi ordón belül, és amelynek minden fokozata függ az apostoli szolgálattól.1 Ha megvizsgáljuk a IV-V. századtól a XI. századig teqedő kánonjogi forrásokat, láthatjuk a diakónus, pap és püspök klerikusi fokozatokra vonatkozó előírások lépésről lépésre történő letisztázódását2, valamint a püspök sajátos kormányzati, tanítói és megszen- telői hatalmának meghatározó jellegét.3 A Canones Apostolid4 vagy más néven 85 apostoli kánon (IV. század vége)5 és a Statuta Ecdesiae Antiqua (47Ó-485)6 szövegéből egyértelműen kitűnik, hogy a korai időszakban a szent rend egyes fokozataihoz kötődő sajátosságok még nem kerültek egyértelmű meghatározásra. Sőt, amennyiben megvizsgáljuk az egyházatyák által ugyanezen időszakban íródott forrásokat, világosan kitűnik, hogy azok sem tartalmaznak világos meghatározást a szent rend egyes fokozatainak egyedi sajátosságára vonatkozóan. Még a későbbi - azaz pl. a XI. századi gregoriánus kánongyűjteményekben is — tisztán kivehető az eredeti forrásoknak ez a tulajdonsága. Ezekben a munkákban elsődlegesen Szent Ciprián (J258), Szent Ambrus (|397), Szent Jeromos (J419/420), és Szent Ágoston (J430) írásainak részleteit olvashatjuk.7 A legfontosabb teológiai (ekklézio* Elhangzott Rómában 2012. március 16-án. 1 VANYÓ L., Az ókeresztény kor dogmatörténete, I. Budapest 1988. 64-71; vő. Erdő P., Az egyházjog teológiája intézménytörténeti megközelítésben (Egyház és jog II), Budapest 1996. 94—95. 2 Reynolds, R. E., Patristic “presbiterianism” in the Early Medieval Theology of sacred orders, in Medieval Studes 45 (1983) 311-342, különösen 312-315. 3 Dictionnaire de théologie catholique, Paris 1903kk. (DThC) III. 225-226. KURTSCHEID, B., Historia iuns canonici. Historia institutorum ab eclesiaefindatione usque ad Gratianum, Romae 1951. 54-75. Gaudemet, J., Eglise et cité. Histoire du droit canonique, Paris 1994. 70—72. Vö. Delorme, J., Le ministére et les ministem selon Nouveau Testament, Paris 1974. 4 Erdő P., Az egyházjogforrásai. Történeti bevezetés (Bibliotheca Instituti Postgradualis luris Canonici Universitatis de Petro Pázmány nominatae 1/1), Budapest 1998. 28—30. 5 Gaudemet, J., Les sources du droit de l’Église en Occident du IE siede, Paris 1985. 24—25. SzuROMi Sz. A., Fejezetek az egyházi jogalkotás történetéből — Források és intézmények - (Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis de Petro Pázmány nominatae III/15), Budapest 2011. 29—38. 6 Faivre, A., Naissance d’une hierarche. Les étapes du cursus cléricel, Paris 1977. SzuROMi Sz. A., Fejezetek az egyházi jogalkotás történetéből, 39. TEOLÓGIA 2012/3-4 * XLVl (2012) 137-144 137
