Teológia - Hittudományi Folyóirat 45. (2011)
2011 / 1-2. szám - Puskás Attila: A politeizmus dicsérete? Megjegyzések a monoteizmussal szembeni kritikákhoz - I. rész
PUSKÁS ATTILA A politeizmus dicsérete? Megjegyzések a monoteizmussal szembeni kritikákhoz -1. rész liai monoteizmus és a politeizmus közötti döntő különbségeket a következőképpen ér- telmezi.28 Az ókori politeista vallásoknak teljesen idegen volt a hamis (nem igaz) vallás fogai- ma. Az idegen vallások isteneit nem hamis, kitalált lényeknek vagy bálványoknak tartót- ták, hanem sok esetben más név alatt a saját vallásban tisztelt istenek alakjait. Az eltérő nevek mellett szerepüket és illetékességi körüket illető lényegi hasonlóságok alapján meg lehetett feleltetni egymásnak a különböző vallások isteneit, lehetséges volt az eltérő vallási világok kultúrák közötti átfordításuk. Assmann szerint az igaz/nem igaz vallás megkülönböztetése Ehnaton vallási forradalmával, majd a mózesi monoteizmussal jelent meg a történelemben. A mózesi megkülönböztetés a saját Istent állítja az egyedül igaz Istennek, az isteneket bálványoknak, tiszteletüket bálványimádásnak tekinti. Az ószövet- ségi egyistenhit olyan ellenvallást alkot, mely a kizárólagos kiválasztás és kinyilatkozta- tott Törvény által minden más vallástól, mint hamistól elkülönül, pogányságnak nevezi őket és nem ismeri el létjogosultságukat.29 E kizárólagos igazságigényen alapuló mono- teista vallásban az egyetlen Istennek nincs partnere az isteni világban; az egyetlen Isten kizárólagos partnere az ember, úgy mint Isten népe, Izrael, és úgy is mint egyes ember, aki személyesen Isten színe előtt áll. Az egyetlen Isten oldalán megfigyelhető kizáróla- gosságnak a hívő ember oldalán követelményként megfigyelhető egyetlenség, kizáróla- gosság felel meg. Assmann szerint ennek megnyilvánulási formái: a vallás szent iratainak lezárt kánonja, mely tovább nem bővíthető; a Törvénynek való teljes és szívből jövő engedelmesség; az Istenért való buzgólkodás egészen a vértanúság vállalásáig; a meg- alkuvások nélküli megtérés, az egész életet megváltoztató döntés, mely szakít más iste- nek tiszteletével; az egyetlen Isten melletti döntésre való folyamatos emlékezés, küzde- lem a feledés és a más istenek kultuszához való visszatérés ellen; a hívő fokozott belső bűnbánata és tisztulás vágya. Az egyistenhívő ember vallási magatartásának ezek az ele- mei mind abból az alapvető parancsolatból fakadnak, hogy az ״egyetlen Úron kívül ne legyenek isteneid”.30 Assmann a politeista vallások típusát ״természetes evidencia” alapján működő ״koz- moteizmusnak” nevezi. A politeista vallásosság alapmeggyőződése, hogy az emberek annyiban találják meg az isteni kozmoszban a helyüket, amennyiben a benne működő isteni erőket megismerik, megnevezik és tisztelik. A kozmoteista szemléletmódon ala- puló politeista vallások az elsődleges vallások, ezek lassan, hosszú folyamat során alakul- tak ki.31 A bibliai monoteizmus a mózesi igaz/hamis vallás különbségtétel révén ezzel a kozmoteizmussal szemben határozta meg önmagát, bálványimádásnak minősítve a koz- moteizmus természetes evidenciáját. Ilyen értelemben ellenvallásként, a korábbival való szakításként, ״forradalmi” törés mentén jött létre. Az ószövetségi monoteizmus tehát másodlagos vallás. Egyszeri isteni alapító aktusra épül: az egyetlen Isten történeti esetné- nyékben nyilatkoztatja ki önmagát, amikor Izraelt megmenti a fogságból, kiválasztja és 28 Összefoglalásunk Jürgen Werbick tanulmányát követi: Werbick, J., Absolutistischer Eingottglaube? — Befreiende Vielfalt des Polytheismus?, in Ist der Glaube Feind der Freiheit? Die neue Debatte um den Monotheismus, 152—161. 29 ASSMANN, J., Mózes, az egyiptomi, Egy emléknyom megfejtése, Osiris, Budapest 2003, 15-21 (Eredeti cím: Moses, der Ägypter. Entzifferung einer Gedächtnisspur, München—Wien, 1998). Assmann szerint Ehnaton és Mózes monoteizmusa abban ugyan megegyeznek, hogy egyetlen Istent vallanak, megkülönböztetik az igaz és hamis vallást egymástól, s ez utóbbit kirekesztik, üldözik, ám abban különböznek, hogy míg az előbbi megmarad a kozmoteizmus keretei között, addig az utóbbi szembefordul azzal. Uo. 261. 20 Vö. Assmann, J., Monotheismus und die Spache der Gewalt, in Das Gewaltpotenzial des Monotheismus und der dreieine Gott, QD 216, Herder, Freiburg in Bresgau 2005, 18—38; itt: 34—37. 21 Assmann, J., Mózes, az egyiptomi, Egy emléknyom megfejtése, 76 k. 72
