Teológia - Hittudományi Folyóirat 45. (2011)
2011 / 1-2. szám - Puskás Attila: A politeizmus dicsérete? Megjegyzések a monoteizmussal szembeni kritikákhoz - I. rész
általános normáit, szokásait követi. A monoteizmus így végső soron az életidegenség, világtól menekülés és egyéniség ellenesség, míg a politeizmus az emberhez illő, ember- léptékű élet metaforája lesz nála.16 A politeizmus részben nietzschei értelmű metaforájával találkozhatunk Odo Mar- quard filozófiájában, aki egyszersmind történelemértelmező jelentéssel is megtölti ezt a metaforát. ,,A politeizmus dicsérete” című tanulmányában a monoteizmus és a poli- teizmus szembenállását úgy értelmezi, mint a monomítosz és a polimítosz ellentétét.17 A mítoszra, mint létértelmező és a véges életet elviselhetővé tevő történet elbeszélésére mindenkor szüksége van az embernek. A monomítoszok azonban, szemben a polimíto- szókkal, veszélyesek az emberre. ,,Akinek polimitikusan sok történethez van köze — éle- tével és elbeszélésével —, az az egyik történet révén megszabadul a másik terhétől, és vi- ce versa, e terhén pedig a történetek interferenciái is könnyítenek; akinek — életével és elbeszélésével — monomitikusan csak egyetlen történetben szabad és kell fölbukkannia, az ezt a szabadságot aligha élvezheti ... Az egyedül üdvözítő történettel való maradékta- lan azonosulás kényszere miatt narratív sorvadás lép föl nála, és abba az állapotba zuhan, melyet talán azonosságunkat illető szabadságunk fogyatkozásaként nevezhetnénk meg” - fogalmaz Marquard.18 Akinek sok története van létének értelmezéséhez, az megosztja a történetek hatalmát, egyiknek sem engedi, hogy abszolút módon uralkodjék önmaga fölött és abszolút módon igénybe vegye. Akinek csak egyetlen létértelmező mítosza van, annak alá kell vetnie magát az abszolút egyeduralkodó történetnek, mely nem tűr maga mellett más mítoszokat. A polimítikus ember szabad, mert távolságot tart a mítoszok ha- talmától, a monomítikus ember ellenben teljesen ki van szolgáltatva az egyetlen létértei- mező elbeszélés egyeduralmának. Marquard úgy tekint a monoteizmusra, kiváltképp a bibliai egyistenhitre, mint a politeizmus végére, a polimítikusság első halálára és a monomítikus létértelmezés lehe- tőségi feltételére. Az egy Isten a sok isten tagadása, a sok isten történetének fölszámolása ״annak az egyetlen történetnek a kedvéért, amelyik számít: az üdvtörténet kedvéért mi- tosztalanította a világot”.19 A felvilágosodás egyetlen nagy mítosza, az egyetemes haladás gondolata, a töretlen emancipáció koncepciója, az idealizmus átfogó történelemfilozó- fiái, ahogy a marxizmus egyetlen nagy forradalomtörténet elbeszélése is, nem más, mint a monoteizmus nagy üdvtörténet eszméjének szekularizált változata, a monomítikus gondolkodás logikája szerint. Ez az új, szekularizált monomítosz, a maga kizárólagossá- gával, először szintén lehetetlenné teszi a történetek pluralizmusát, ám ugyanakkor elő is készíti a modern kor új polimítikusságát. Azzal, hogy a modern kor szekularizmusa fel- számolja a monoteizmust, Isten a világból mintegy saját halálába vonul vissza, lehetőség adódik ismét a politeizmus és polimítikusság visszatérésére, annak immár felvilágosult, varázstalanított formájában. Marquard szerint ez elsősorban a politikai hatalom megosz- tásának — törvényhozó, végrehajtó, bírói —, az individuum megszületésének valamint a pluralista történelemértelmezésnek és világszemléletnek a módján valósul meg.20 MarA politeizmus dicsérete? Megjegyzések a monoteizmussal szembeni kritikákhoz- I. rész PUSKÁS ATTILA 16 Nietzsche ezért a monoteizmust az eddigi emberiség ״talán legnagyobb veszélyének” nevezi. Vő. Die fröhliche Wissenschaft III, Aph. 143, KSA 3, 490 k. Részletesebb ismertetéshez lásd: Werbick, J., Absolutistischer Eingott- glaube? — Befreiende Vielfalt des Polytheismus?, in Ist der Glaube Feind der Freiheit? Die neue Debatte um den Monotheis- mus (szerk. SöDlNG, Th.), QD 196, Freiburg im Bresgau 2003, 142-175, itt: 147-151. 17 Marquard, O., A politeizmus dicsérete. A mono- és polimítikusságról, in Marquard, O., Az egyetemes történelem és más mesék, Atlantisz, Budapest 2001, 75—100. 18 Uo. 83. 19 Uo. 86. 20 Uo. 94. 69
