Teológia - Hittudományi Folyóirat 45. (2011)
2011 / 3-4. szám - Puskás Attila: A politeizmus dicsérete? Megjegyzések a monoteizmussal szembeni kritikákhoz - II. rész
univerzalizmushoz és az embertársért viselt feltétlen felelősséghez, a testvériség felisme- réséhez vezetett.15 Az ószövetségi reflektált monoteizmus alakjának történeti vizsgálata tehát azzal a tanulsággal szolgál, hogy egy feltétlen igazságigénnyel fellépő és ebben az értelemben exkluzív monoteista vallás nem szükségképpen vezet intoleráns magatartáshoz, ami a békét veszélyeztetné, sőt éppen ellenkezőleg: hitbeli alapja lehet egy feltétlen és egyete- mes etikai elköteleződésnek. Ha ez így van, akkor a konfliktusok, erőszak és békéden- ség forrását nem közvetlenül egy vallás abszolút igazságigényében vagy monoteizmusé- ban kell keresnünk, hanem a vallási tudatban másodlagosan, észrevétlenül és illegitim módon mozgásba lépő, másokkal szemben etnikai, társadalmi, kulturális önazonosságot képző mechanizmusokban. Ezek kritikai megtisztítása részben a teológia feladata.16 Az ószövetségi monoteizmus az igaz istenismeret letéteményesének tudta magát, de nem indult misszióba a ״pogány világ” felé. Az egyetlen Isten igaz ismeretének köz- vetítését azáltal vélte megvalósítani, hogy a Törvény teljesítésével Isten népének új, igazságos, szolidáris, kiengesztelődött közösségi rendjét éli a többi nép elé, s ezzel vonz- za őket az egyetlen, élő Istenhez. A keresztény monoteizmus missziós, az egyház a föltá- madott Krisztus parancsa alapján minden kor minden népéhez és kultúrájához küldött- nek tudja magát az evangélium hirdetésére. Mivel alapvető vallási meggyőződése, hogy a hit és megtérés kegyelmi ajándék valamint szabad elfogadás gyümölcse, ezért lényegé- nek mondana ellent az erőszakos misszió. Ez nemcsak a jézust evangélium tartalmával állna szembe, de az Újszövetség által tanúsított egyházi, apostoli misszió példájának is.17 A keresztény teológia már az első századokban világosan megfogalmazta az erőszakos téPUSKÁS ATTILA A politeizmus dicsérete? Megjegyzések a monoteizmussal szembeni kritikákhoz - II. rész 15 Neuhaus, G., Kein Weltfrieden ohne christlichen Absolutheitsanspruch. Eine religionsgeschichtliche Auseinandersetzung mit Hans Küngs ״Projekt Weltethos”, in QD 175, Freiburg-Basel-Wien 1999, 73; 90-93; 115. 16 Nem önmagában a vallások és igazságigényeik közötti versengés fenyegeti a békét, hanem a vallásos érzéssel való visszaélés, azzal való tudatos manipuláció a politikai hatalom (és vallási tekintély, vezetés) agitátorai részéről. Ez akkor lehetséges, ha a társadalmi-etnikai-kulturális önmeghatározás lélektani igénye és mechanizmusa összeke- veredik a vallási tudatra jellemző önmeghatározás folyamatával, és ez utóbbit saját szolgálatába állítja. Az etnikai- társadalmi identitás, összetartozás kialakításában szerepet játszhat egy külső, fenyegető ellenség képzésének a tu- datos-tudattalan mechanizmusa, mely összemosódhat a vallási tudatra jellemző különbségtétellel hívők és nem-hívők csoportja között. A vallás a maga igazságigényével könnyen játékszerévé, áldozatává és ideológiai felépítményévé válhat annak a nem vallási mechanizmusnak, melyben egy csoport önazonosság meghatározása úgy működik, hogy az idegent és a másikat önmagával szembe állítva és önmagától elhatárolva definiálja önma- gát. Magában a vallásos tudatban is végbemehet a vallási igazságigény nem tudatos és nem vallási indítékokkal keveredő instrumentalizálása. Gerd Neuhaus ezt nevezi a vallási tudat látens, másodlagos, nem legitim funkció- jának, nem tudatos, lehetséges melléktermékének. A teológia feladata, hogy e vallási tudat kritikai elmélete le- gyen, vagyis, hogy feltálja a vallási tudatnak azokat a nem vallási eredetű mechanizmusokat és érdekeket, me- lyek tudatlanul és akaratlanul működnek benne, miközben meg van győződve arról, hogy egyedül Istenre és tisztán vallási tartalmakra irányul. Ezt a kritikai, megtisztító reflexiót a teológiának éppen a vallás és Isten kedvéért kell vállalnia. Vö. Neuhaus, G., Kein Weltfrieden ohne christlichen Absolutheitsanspruch. Eine religionsgeschichtliche Auseinandersetzung mit Hans Küngs ״Projekt Weltethos”, Freiburg 1999, 75k. 17 Jézus küldetést adó parancsa (Mk 6,6—13; Lk 10,1—16; Mt 28,19—21) a hegyi beszéd szellemében teljesen elkö- telezett az erőszakos magatartástól való tartózkodás mellett, a vendégbarátságra építve kell az evangéliumot hir- detni. Az elutasítás esetén az ítéletet Istenre kell bízni (Mk 6,11). Jézus megfeddi az apostolokat, amikor harag- gal és ítélkezéssel reagálnak az őt ért elutasításra (vö. Lk 9,51-56). Szent Pál apostol, bár maga sok erőszakot szenvedett (2Kor 11,16—33) és néhol erőteljesen polemizál a pogánysággal és a zsidósággal - különösen azok- kai, akik akadályozzák az evangélium hirdetését — sohasem szólít erőszakra. Az apostol missziós tevékenységé- nek módját jól jellemzi az ApCsel 19,35-40 szakasza. Pál kritizálja a politeizmust és Artemisz kultuszát, ám sem magát az istennőt nem becsmérli, sem tisztelőit nem sértegeti. Vö. SöDlNG, Th., ״ Wer sich zu mir bekennt ...” (Lk 12,8). Der Anspruch Jesu und die Universalität des evangeliums, in Ist der Glaube Feind der Freiheit? Die neue De- batte um den Monotheismus, 53—122; itt: 111k. 194
