Teológia - Hittudományi Folyóirat 45. (2011)
2011 / 3-4. szám - Puskás Attila: A politeizmus dicsérete? Megjegyzések a monoteizmussal szembeni kritikákhoz - II. rész
A politeizmus dicsérete? Megjegyzések a monoteizmussal szembeni kritikákhoz - II. rész PUSKÁS ATTILA erőszak felülmúlásának, megszűnésének, a konfliktusok erőszakmentes megoldásának, végül az egyetemes kiengesztelődésnek és békének a vízióját fogalmazza meg. így pl. a 46. zsoltár fogság után átdolgozott szövege az egy Istent ünnepli, aki véget vet a hábo- rúknak a földön, szétzúzza a harci eszközöket és éppen abban nyilvánul ki isteni hatal- ma, hogy ő a béke Istene. Az íz 2,1-5 és a Mik 4,1—5 párhuzamos szövege a végidőben bekövetkező békének a látomását vetíti előre, amikor a nemzetek lemondanak majd az erőszak alkalmazásáról, mert Izrael közvetítésével megismerik az igaz Istent. A fogság alatt, után keletkezett papi írás egyáltalán nem tartalmaz Izrael honfoglalásával kapcsolat- ban harci, erőszakos cselekményekről szóló történeteket, az őstörténetben egy egyete- mes és minden erőszaktól mentes monoteista istenképet fogalmaz meg. Erich Zenger szerint a reflektált monoteizmus erőszak nélküliségének a látószöge az a hermeneutikai horizont, amelyen belül a héber Biblia korábban keletkezett és különböző vallási esz- mékkel összekapcsolódó erőszakos cselekményeket elbeszélő szövegeit olvasnunk kell. E szövegek egyfelől szembesítenek az erőszak antropológiai, társadalmi és vallási té- nyezőivel, így megakadályozzák a mindennapi erőszak elleplezését vagy banalizálását. Másfelől a tiszta, reflektált monoteizmus közegében keletkezett későbbi, erőszakkritikus szövegek fejlettebb teológiája relativizálja a korábbi szövegekben rejlő lehetséges erőszakpotenciált, így létjogosultságát veszti a rájuk való hivatkozás az erőszak alkalma- zásának legitimálásához.7 2. A MONOTEIZMUS VILÁGIDEGENSÉGE? A bibliai monoteizmussal szembeni bírálatok egyik visszatérő tétele szerint: míg a koz- moteista szemléletű politeizmus lehetővé teszi az ember számára, hogy problémamente- sen beilleszkedve a természeti-társadalmi folyamatokba otthon érezze magát a világban, addig a monoteizmus elidegeníti, hontalanná teszi ebben a világban. Ez a kritika éppúgy megfogalmazódik Nietzsche filozófiájában és a posztmodern gondolkodóknál, mint Assmann vallástörténeti elemzésében. Végső soron a monoteizmus elidegenítő hatásá- nak ugyanazt az okát jelölik meg, amikor állítják, hogy a távoli, transzcendens, egyetlen Istenbe vetett hit leértékeli mindazt, ami az ember tapasztalati világának részeként közel van az emberhez. Ha az egy Isten radikálisan különbözik a világtól, akkor az egyisten- hívő ember választani kényszerül: Isten vagy a világ, az egyik melletti döntés csak a má- sík tagadása által lehetséges. Ennek az alternatívának a felállítása kísértetiesen hasonlít a XIX. századi posztulatórikus valláskritikák logikájához (vö. Feuerbach, Marx), csak az- zal a különbséggel, hogy a teizmus vagy ateizmus ellentétének a helyére most a mono- teizmus vagy politeizmus alternatívája lép. A bibliai monoteizmus valóban elidegenítene a világtól és otthontalanná tenne ben- ne? Ez a feltételezés egy szelektív és nagyon egyoldalú szentírásolvasás eredménye. Egy olyan igazolhatatlan értelmezésnek, mely csak azt olvassa ki a bibliai szövegekből, hogy az egyetlen Isten a történelem egyedüli uraként folytonos ön-, világ- és jelenmeghala- dásra szólítja az embert, a mindig nagyobb jövő, végül a történelmet felülmúló abszolút jövő, önmaga, mint transzcendens Isten felé. E szelektív értelmezés egy olyan Isten ké- pét rajzolja meg a Bibliából kiindulva, aki abszolút törvényhozóként csak parancsaival 7 Zenger, E., Der Mosaische Monotheismus im Spannungsfeld von Gewalttätigkeit und Gewaltverzicht. Eine Replik auf Jan Assmann, 68k. TEOLÓGIA 2011/3■ 187
