Teológia - Hittudományi Folyóirat 45. (2011)
2011 / 3-4. szám - Perendy László: "Mint testben a lélek". A Diognétoszhoz írt levél szentségfogalma
״Minttestben a létek”-A Diognétoszhoz írt levél szentségfogalma PERENDY LÁSZLÓ οι προφήται άπ’ αύτοΰ εχοντες την χάριν είς αύτόν έπροφήτευσαν. Lona szerint itt a χάρις nem az igehirdetés tartalma, hanem az igehirdetés feltétele, vagyis a Lélek, aki a prófétákat az igehirdetésre alkalmassá teszi. Míg az 1. Péter levélben a προφητών χάριν genitivus obiectivus, a Barnabás-levélben genitivus subiectivus. Az Ad Diognetum 11,6-ban a Próféták szembe vannak állítva az Ószövetség könyveinek másik nagy korpuszával, a Tör- vénnyel, ami Lona szennt üzenetük, igehirdetésük pneumatikus eredetére utal, tehát ar- ra, hogy a Lélek szól általuk. A Lélek tevékenységére utal a 6. vers utolsó szava, a σκιρτά kifejezés is. A Mai 3,20-ban az istenfélőknek jövendöli meg a próféta, hogy az örömhír hallatán ugrándoz- ni fognak, mint a kötelékeiktől megszabadított kisboijak: σκιρτήσατε. A Lk 1,44-ben (έσκίρτησεν) és 6,23-ban (σκιρτήσατε) ugyanez az ige fejezi ki az üdvösség eljövetele ál- tál kiváltott gondtalan örvendezést, amely a Lélek működésének hatása. A Lélek tevékenységére utal a ήν χάριν μη λυπών kifejezés is. Az Ef 4,30-ban a Szentlélek megszomorításától óvja Szent Pál a híveket: μη λυπείτε τό πνεύμα το άγιον του θεοΰ. Ez a kifejezésmód annyira egyedi, hogy az Ef 4,30 és az Ad Diognetum 11,7 között közvetlen kapcsolatot kell feltételeznünk. Ha a fentiekhez még hozzávesszük a 11,5-ben található χάρις άπλουμένη έν άγίοις πληθύνεται kifejezést is, akkor még egyér- telműbben kitűnik, hogy a hívek közösségében magát az életadó erőként működő isteni Lelket jelöli a szerző a χάρις szóval. Lona szerint azonban arra a kérdésre, hogy miért nem szerepel ebben a műben a πνεύμα kifejezés, nem lehet választ adni. Azonban nem egyedülálló jelenség a korai keresztény irodalomban, hogy Lélek szó helyett a Lélek egyik tevékenységét használja a szerző magának a Léleknek a megnevezésére. Az í. Ja- nos-levél több helyen πνεΰμα-ként említi a Lelket, a 2,20-ban és 27-ben viszont χρίσμα- nak nevezi, tehát a Lélek egyik tevékenységével, a felkenéssel azonosítja.18 Tehát nyomós érvek hozhatók fel amellett, hogy e tulajdonságok és tevékenységek arra utalnak, a χάρις itt a Szentlélek szinonimájának tekinthető. Erről így vélekedik Jósé Pablo Martin is, aki egyik tanulmányában azzal a kérdéskörrel foglalkozik, hogy az első keresztény századok irodalmában milyen formában jelenik meg a Lélek és az Egyház kapcsolata.19 Az Ad Diognetum kapcsán ő is leszögezi, hogy a műben a χάρις a πνεύμα szí- nonimájaként szerepel. Ebből a megállapításból kiindulva teszi meg a következő lépést: ez a kegyelem doktrinálisan és nyelvtanilag is azonosítható az έκκλησία-val. A követ- kező parallehzmus ugyanis hendiadiszt alkot: πλουτίζεται έκκλησία καί χάρις ... πληθύνεται... Erre vonatkoznak a következő nőnemű egyes számú participiumok: παρέχουσα, φανεροΰσα, διαγγέλουσα, χαίρουσα. Az Egyházzal azonosított kegyelem az Atya titkainak (πατρός μυστήρια) feltárása során az utolsó aktus. A teremtés és az eszka- ton által határolt időkeretben tevékenykedik a Logosz (11,1—4). A teljes folyamat egyes elemeihez köthető nevek: 1. πατήρ, 2. λόγος-υίός, 3. χάρις-έκκλησία. Martin szerint a 11,2—5 arról szól, hogy a misztériumnak a történelemben való megjelenése során az örök Ige Isten Fiaként válik ismertté. A 11,5 utáni rész pedig azt állítja, hogy a kiáradó kegyelem nem más, mint az Egyháznak a történelemben való megjelenése, kibontakozása, megnyilvánulása, mégpedig a regula fidei-k és az atyák hagyó- mányai által. A műnek elsősorban all. fejezete tanúskodik arról, hogyan jelenik meg — embrionális állapotban is éretten — az a gondolat, amely az egyházról történő teológiai 18 Lona, H. E., An Diognet (Kommentar zur frühchristlichen Apologeten, 8), Freiburg in Br. 2001, 327—329. Lo- na megjegyzi, hogy a Pistis Sophia 61-ben a kegyelmet kifejezetten πνεΰμα-nak nevezi a szerző. 19 Martín, J. P., II rapporto tra Pneuma ed Ecclesia nella letteratura deiprimi secoli cristiani, in Augustinianum 20 (1980), 471-483. EOLÓGiA 2011/3-4 181
