Teológia - Hittudományi Folyóirat 45. (2011)

2011 / 3-4. szám - Hankovszky Tamás: Az idő és a történelem keresztény felfogása

HANKOVSZKY TAMÁS Az idő és a történelem keresztény felfogása így a Krisztus második eljövetelére való intenzív várakozásnak az idők folyamán szükségképpen alább kellett hagynia. A keresztények fokozatosan beilleszkedtek a világ- ba, társadalmi és politikai tényezővé váltak, sőt egyes helyeken még a parúzia elhalasz- tásáért is imádkoztak.16 Ez a változás azonban csak nagyon lassan következett be. Fontos tudnunk, hogy amikor az Újszövetség iratai keletkeztek, még jelentős hatást gyakorolt az apokaliptikus időszemlélet, amelyet (ahogy a teológia mondja) a ,,közeire várás” jel- lemzett, és amely utólag az adott korhoz kötött elgondolásnak bizonyult. Ezért ha az idő keresztény teológiáját akarjuk felvázolni, akkor komolyan keh vennünk a keresztény hagyomány más forrásait is. A parúzia elmaradása már az újszövetségi teológusoktól is azt követelte, hogy az apokaliptikus világképen kívül más támpontokat is keressenek. Ebből a szempontból is figyelemreméltó, hogy bár nem teljesültek a Krisztus má- sodik eljövetelére vonatkozó elvárások, mégis szilárdan fennmaradt a Jézus messiási mi- voltába vetett hit. S mennél jelentősebbnek látszott a názáreti Jézus alakja a világ sorsa szempontjából, a keresztények annál kevésbé tekinthettetek egyedül a jövőbe, annál in- kább számításba kellett venniük, hogy a sorsunkat meghatározó jelentős események leg- alábbis részben már megtörténtek. Ezért az egyébként is egyre bizonytalanabb jövő vá- rását ki kellett, hogy egészítse a közeli, de egyre távolodó múltba való visszapillantás és ennek a múltnak az emlékezetben tartása. Ezen a ponton találta meg a helyét a kérész- ténységben a szent idő archaikus koncepciója is — igaz módosított formában, hiszen a történelem egy eseménye lett szent idővé. A ciklikusan visszatérő ünnepek alkalmával a hívők időről időre újraélhették a szent eseményeket. A kereszténység így hidat vert a szent múltba, amelyből a hétköznapok során táplálkozni kívánt. Hiába várakozunk azóta is Krisztus második eljövetelére, a mai keresztényeknek sem szabad elfelejteniük, hogy a világban már megtörtént az üdvösség szempontjából legjelentősebb esemény. A már igen és a még nem állapotában élünk, még ha ez az állapot hosszabbra is nyúlik, mint az Újszövetség szerzői közül bárki gondolta volna. A zsidó apokaliptika, amely abban a tudatban bontakozott ki, hogy a Messiás még nem érkezett meg, minden további nélkül intenzív várakozással fordulhatott a jövő felé, hiszen mindazt, amit várt, a közeli jövő egyetlen, az addigi történelmet lezáró esemé- nyétől remélte. Számára a teremtéssel kezdődő idő csak két részre oszlik: a Messiás élőt- ti és utáni korra. A keresztényeknek azonban fel kellett adniuk az idő ilyen kettéosztott képét, és tudván, hogy a Messiás már eljött, de azt sem feledve, hogy van valami, amire még várakoznunk kell, az időt eggyel több tagra osztották. A teremtéstől Krisztusig, Krisztustól a parúziáig és a parúziát követő időre. A két szélső korszak teológiai értéke- lése nyilvánvaló volt. Az első korszak előkészület volt a Messiásra, az utolsó pedig az üd- vösség ideje lesz. A teológiai, sőt egzisztenciális probléma abban áll, hogy mit kezdjünk az újszövetségi várakozásokhoz képest kínosan hosszúra nyúló közbeeső időszakkal, saját korunkkal. Azért nehéz erre válaszolni, mert a teológiának hosszú ideig semmi mondanivalója nem volt erről az időről. Láttuk, hogy az újszövetségi szerzők még alig-alig realizálták ennek a köztes történelmi időnek a problémáját, és az egyházatyák korában is inkább annak a tudata dominált, hogy Krisztus beteljesítette az időt, vagyis megtörtént a törté- nelem legutolsó jelentős eseménye is, ami pedig még hátra van, az mindenestül Isten ke­16 ״Könyörgünk a császárokért is, az ő hivatalaikért, hatalmasságaikért, a világ jólétéért, az állam békéjéért, a vég elhalasztásáért.” Tertullianus, Védőbeszéd (ford. Városi, I.), in Tertullianus művei (Ókeresztény írók 12), Szent István Társulat, Budapest 1986, 127. 158

Next

/
Oldalképek
Tartalom