Teológia - Hittudományi Folyóirat 45. (2011)

2011 / 3-4. szám - Hankovszky Tamás: Az idő és a történelem keresztény felfogása

Az idő és a történelem keresztény felfogása HANKOVSZKY TAMAS Mivel a történelemben létezik valódi újdonság, az Ószövetség népe nemcsak a múltba visszapillantva tájékozódik, hanem előretekint az új eseményekből kibontakozó jövő felé is. A jövőre irányultság a zsidó időfelfogás karakterisztikus jegye. A választott nép történetét végigkísérik az ígéretek, kedve az Abrahánmak adott ígérettől, a meg- ígért országon át a Messiásra vonatkozó ígéretig. Ezek és az Istentől kapott próféciák arra engedtek következtetni, hogy Istennek valamilyen terve van a néppel, amelyet a történelem folyamán akar megvalósítani, és ezért az események irányítójaként, uraként lép fel. Az Ószövetség azonban egyszersmind a nép hűtlenségének és az isteni vezetés- nek való ellenállásának a történeteként is olvasható. A történelem tehát olyan célra irá- nyúl, amely az isteni vezetés, az emberek hűtlensége, illetve a büntetés és a megbocsátás dialektikájában valósul meg. Ezért a próféták üzenete mindig egy nyitott alternatívát vá- zol fel, és azzal számol, hogy az embernek hatalmában áll választania jó és rossz között. Hogy ténylegesen mi fog történni, az nem eleve meghatározott. Az embereknek van módjuk elkerülni azokat a katasztrófákat, amelyeket a próféta kilátásba helyez. Ilyen módon az isteni terv beteljesülése, a történelem célba érése, vagyis az üdvösség, nemcsak Istenen, hanem az emberek engedelmességén is múlik.9 A kereszténység számára az ószövetségi időfelfogás több aspektusa is meghatározó jelentőségűnek bizonyult. Először is az, hogy az Ószövetség általános elhatárolódása a mitológiától a mitikus ősidő koncepciójának elvetését eredményezte, ennek következté- ben pedig az egyedül valóságosnak elismert történelmi idő töltődött fel azzal a jelentőség- gél, amelyet az archaikus koncepcióban a szent idő hordozott. A keresztények számára is minden pillanat az Istennel való együttlét megragadott vagy elszalasztott lehetőségét rejti magában, így minden pillanat az üdvösség történetébe ágyazódik. A másik döntő pont, hogy az idő immár nem egy kör képét ölti, hanem egy egyenesét. Nyitva hagyhatjuk a kérdést, hogy olyan egyenesre kell-e gondolnunk, amelynek kezdete és vége van, vagy inkább mindkét irányban végtelen időt kell elképzelnünk,10 az ugyanis egyértelmű, hogy a Biblia szerint a teremtéssel valami elkezdődött, ami egy meghatározott cél felé tart. Az. első keresztények ezt a célt Jézus Krisztussal látták elérkezni, mert úgy találták, hogy ő azonos az ószövetségi ígéretek Messiásával. A bevezetőben a keresztény idő- és történelemfelfogás három forrását említettem, amelyek közül a második a zsidó örökség volt. Erről azonban az eddig elmondottakkal még csak részben adtam számot. A Krisztus születését megelőző mintegy két évszázad- ban kialakult ugyanis egy olyan látásmód a zsidóságon belül, amely főképp apokrifekben maradt ránk, de megjelenik néhány kanonikus írásban is, és nagyban meghatározta az első keresztények gondolkodását. Ez az úgynevezett apokaliptikus időfelfogás nagyban különbözik az Ószövetség évszázadait végigkísérő prófétikus történelemértelmezéstől, amelyet a meglévő isteni terv ellenére is a nyitott jövő gondolata jellemzett, lévén az üdvösség és a végső beteljesedés a nép engedelmességének a függvénye. Az apokaliiptó görög ige viszont azt jelenti, hogy felfedni, leleplezni. Az apokaliptikus irodalomban a jövő történéseinek leleplezéséről, hatásos képekkel való ábrázolásáról van szó. Ez csak azért lehetséges, mert az apokaliptikus felfogás szerint a jövő eleve meghatározott, előre tudható, hiszen kimenetele nem függ az emberi szabadságtól. Isten az ember döntésétől függetlenül valósítja meg céljait. A végcél sem az ember és az Isten interakciójából, két 9 Taubes, J., Nyugati eszkatológia (ford. Mártonfíy, M.-Miklós, T.), Atlantisz, Budapest 2004, 301. 10 Cullmann, O., Krisztus és az idő. Az őskeresztény idő- és történelemszemlélet (ford. Huszti, K.), Hermeneutikai Kutatóközpont, Budapest 2000, 76. OGIA 2011/3-4 155

Next

/
Oldalképek
Tartalom