Teológia - Hittudományi Folyóirat 45. (2011)
2011 / 3-4. szám - Hankovszky Tamás: Az idő és a történelem keresztény felfogása
HANKOVSZKY TAMÁS Az idő és a történelem keresztény felfogása A kereszténység időélményének és történelemfelfogásának legalább három rétege és for- rása van. Egyrészt (1.) a keresztények is részesei az idő azon tapasztalatának, amely az egész emberiség vallásos közkincsének tekinthető és a primitív vallásoktól a világvallásokig gyakorlatilag mindenhol megtalálható. Másrészt (2.) a keresztény idő- és történelem- szemlélet zsidó gyökerekkel rendelkezik, végül (3.) a Krisztus személyébe és jelentősé- gébé vetett hitből is fakadtak a történelemre vonatkozó sajátos belátások. A történelem teológiájában tehát a speciálisan keresztény jegyek nem egyszerűen felváltották a zsidó vonásokat, mint ahogy az összetéveszthetetlen zsidó látásmód sem küszöbölte ki, hanem magába integrálta az idő általános vallási megközelítésmódját. Ennek eredményeképpen a kereszténységben összetett, sőt antinomikus időfelfogás alakult ki, amelyet egyszerre jellemez a ciklikusság és a linearitás, a történelem beteljesedettségének tudata és a betel- jesülésre való várakozás. A legjobban tesszük, ha a három fő aspektust egyesével vesszük szemügyre. 1. Mircea Eliade nyomán1 megállapíthatjuk, hogy a vallásosság az idő sajátos tapasztalatával jár együtt. Ez legtisztábban az archaikus vallásokban érhető tetten, ahol a sokrétű teoló- gia és a kifinomult spekuláció még nem fedte el és nem módosította a vallásos időérzé- kelés alapmotívumait. Az archaikus népek kultúráit vizsgálva nyilvánvalóvá vált, hogy az idő számukra nem homogén. Életük két szinten játszódik: egyrészt a profán, másrészt a szent időben, vagyis az ünnepek idejében, amely újra és újra megszakítja a köznapok sorát. A kétféle idő között ontikus különbség van: az ünnep és a köznap nem ugyanabba az időfolyamba tartozik. A szent idő a profán idő egyik esemény-pontjával sem állítható az előbb-utóbb-együtt viszonyba, hanem más dimenziót testesít meg. A profán idő múltra, jelenre és jövőre tagolódik, és megfelel a modern deszakralizált világ gyakorlati- lag egyetlen idejének. A szent idő — az istenek, a kultúrateremtő héroszok kora — viszont változatlan, időtlen és minden örökké történik benne. Annyira különbözik a profán időtől, hogy csak analógiásán mondható időnek. Ennek ellenére lehetséges az átjárás a két szféra között: az ünneplő ember átléphet az időtlenbe, és ott az istenek ,,kortársává” válhat. Az ünnep lényege éppen az, hogy kiemelkedünk a profán időből, ״vissza” vagy 1 Eliade, M., A szent és a profán (ford. Berényi, G.), Európa, Budapest 1987, 61-106. 2011/3-4 *XLV (201 151
