Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 1-2. szám - Legéndy Kristóf: A hegeli dialektika és az isteni gondviselés
LEGÉNDY KRISTÓF A hegeli dialektika és az isteni gondviselés Az irodalomtörténetben M. Cervantes Don Quijote c. alkotása volt olyan hatással a művészeti értékre, mint a filozófiatörténetben Kant szubjektivizmusa. A „búsképű lovag” cselekedetei valójában függetlenek az objektív valóságtól, értékrendje, céljai, küzdelmei a pszichikum belső rejtett világába vezetnek. Cervantes és a hatása alatt álló irodalom - pl. Walter Scott, Charles Dickens stb. — a művészeti érték újfajta értelmezését keresték, de ebben az esetben sem beszélhetünk az esztétikum máslétéről, csupán különféle értelmezési kísérleteiről. Dilthey, a belső folyamatok objektivizációja kapcsán beszél arról, hogy a „művészt jobban értjük, mint ősaját magát”,26 mert az alkotói folyamat az objektív és szubjektív adekvátságából, a szubjektum gyakran ismeretlen területeire korlátozódott. 4. DIALEKTIKA ÉS GONDVISELÉS A hegeli dialektikával szemben érzett fenntartását zseniálisan megfogalmazta Gadamer az Igazság és módszer c. művében: „Hegel dialektikája a gondolkodás monológja, mely már előre teljesíteni szeretné azt, ami a valódi beszélgetésben lépésről lépésre érik meg. ”27 A dialektika a mindent tudó gondolat totális determinizmusa, nem más, mint az ember tudásvágya, amely jobb híján a mindentudás lehetőségét képzeli felfedezni. A katolikus egyház éppen azért hangsúlyozza a hit és az ész valóságait, mert önmagában az ész nem elegendő. Az ész ugyanis következetesen mindent meg akar érteni és magyarázni, és ebben a folyamatban - hit nélkül - figyelmen kívül hagyja azt, amit nem lehet megmagyarázni és azt is, ami csak a túlvilág perspektívájából magyarázható. Mivel a hegeli abszolút szellemben nem kell hinni, ezért nála csak az ész28 kategóriáját találjuk meg. Sőt, az ész olyannyira domináns, hogy Hegelnél megjelenik az „Esz csele”, amely azt jelenti, hogy miközben a cselekvő egyén azt hiszi, hogy személyes céljait valósítja meg, egyéni cselekvéseinek összjátéka végeredményben mégis a szellem szükségszerű megvalósulásának folyamata. A hegeli világegyetemben - amely annyira homogén és steril, hogy még a posztmodern gondolkodók ill. kritikusok29 szerint is nagymértékben hozzájárult a metafizikus gondolkodás megszűnéséhez — hiányoznak az ún. szent tárgyak.30 A szentség és a hit fogalma, amely kiemel a horizontális gondolkodásból és a transzcendens felé mozgat, oka- fogyott az immanens Világszellemben létezők szempontjából. Ezt a világnézetet a mai napig előszeretettel használják fel az új pogány teoretikusok, mint pl. Alain de Benoist francia filozófus, aki szerint a pogány szemlélet magasabbrendűsége éppen abban áll, hogy nincs különbség a teremtő és teremtett között, hanem csupán szakadatlan egy- lényegűség van, istenek és emberek felcserélhetősége. A dialektika a hibás struktúra jellemzője. Teljesen inkompatibilis olyan rendszerekkel, amelyek erkölcsileg és metafizikailag stabilak. A keresztény Istenbe vetett hit feltételezi a gondviselést (gör. pronoia, lat. providentia), Isten szerető, tudatos és tervszerű gondoskodását, amely nem egy módszertani szükségszerűség, hanem Isten szabad tette, 26 Dilthey, W., Die Entstehung der Hermeneutik, 1900, 202. 27 Gadamer, H-G., Igazság és módszer (ford. Bonyhai, G.), Gondolat, Budapest 1984, 258. 28 Hegel a történelmet, mint az Ész történetét értelmezi, az igazság ugyanis nála magában a folyamatban jön létre. Az igazság egyenlő kifejlődésének folyamatával, tehát az egész az igaz, de az egész, az összes rész ellentmondásait és kölcsönhatását is jelenti. 29 Vö. Jürgen Habermas vagy Richard Rorty. 30 Vö. Eliade, Μ., Az örök visszatérés mítosza, avagy a mindenség és a történelem, Európa, Budapest 1998. TEOLÓGIA 2010/1-2 72
