Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 1-2. szám - Kuminetz Géza: Jogbölcseleti megfontolások a büntetésekről, különös tekintettel a halálbüntetésre
KUMINETZ GÉZA II Jogbölcseleti megfontolások a büntetésekről, különös tekintettel a halálbüntetésre míthatósága személyes felelősséget kíván, de a társadalom tagjai és maga a hatalom is óhatatlanul közreműködnek a bűnöző életmód kialakulásában, tehát osztozniuk kell a felelősségben, főleg a közvetlen környezetnek, hiszen a szülők és a rokonok a fő felelősei a nevelésnek. Ezek az érvek nem elég erősek ahhoz, hogy valóban eleve megkérdőjelezhessék a halálbüntetés megengedettségét, illetve hogy bizonyítsák eleve megengedhetetlenségét, jogtalanságát. Inkább hasznosságát és kívánatosságát kérdőjelezik meg és azt is akkor, ha azt a társadalom erkölcsi állapota kívánatossá teszi. 3. 2. 3. A halálbüntetés jövője Ma teljed a halálbüntetés megszüntetése, bár erősödnek a hangok visszavezetése mellett is. De abból a tényből, hogy „minél rendezettebb a közigazgatás, minél jobban szelídülnek az erkölcsök és nézetek”, nem szabad arra következtetni, hogy már leáldozott a halálbüntetés jogosultsága, mert a büntető eljárások általános enyhülése, nem jelent eleve igazi erkölcsi javulást. Ez „túlhajtott érzelgősségen vagy a gonosztevő iránt táplált hamis könyörületességen is alapulhat. Hányán vannak manapság, kik búslakodnak elfogott gonosztevők és állatok sorsán, s ártatlan szegények szüksége és nyomora nem indítja meg könyörületre szívüket”.123 Mivel mindig „sokan lesznek, kiket csak a legszigorúbb büntetéstől való félelem tart vissza súlyos bűntényektől, s épp annyian lesznek, kiket csak a halál fog teljesen megakadályozni abban, hogy új bűntényeket elkövessenek”,124 ezért a történelem végéig fennmarad annak lehetősége és időnként a szüksége, hogy az illetékes hatalom élni kíván jogával, a halálbüntetés bevezetésével. Nem gondoljuk, hogy egyértelműen kiküszöbölhető lesz alkalmazása nemcsak a közeli, hanem a távolabbi jövőben is, bármennyire is kívánatos ez, főleg a katolikus egyház részéről.125 Valószínűleg lesznek korok, mikor a hatalom az örök eszményeket tűzi ki a társadalmi élet céljául, akkor el lehet tekinteni e büntetésnemtől, s lesznek korok, mikor az alvilág ismét elszabadul, s nem lesz más mód az anarchia megfékezésére, mint a halálbüntetés bevezetése és a halállal büntetendő tényállások kiszélesítése.126 Mivel fejlődés szoros értelemben csak a természettudományban és a technikában van, az erkölcsi és a társadalmi élet színvonalában viszont súlyos ingadozások kísérik az emberi történelmet. 123 Vö. Cathrein, V., Erkölcsbölcselet II, Temesvár 1900, 638. 124 Vö. uo. 637. A kriminalitás végig fogja kísérni az emberiség életét, tehát egy olyan történelmi konstans, amivel minden kornak és nemzedéknek komolyan számolnia kell. Vö. HACKER, E., Bevezetés a büntetőjog bölcseletébe, Pécs 1924, 34. 125 Nem értünk egyet Roberto Tamanti felfogásával sem, aki elképzelhetőnek tart egy olyan végleges tanítóhivatali állásfoglalást, mely elvben zárja ki a halálbüntetést. Éspedig azért, mert a jó és a rossz drámai harca folyni fog a világ végéig. Ha az egyház sem tudott a történelem során e téren (a bűn elleni harcban) a tagjai között sem meggyőző eredményt elérni, ahol pedig az eszmények eléréséhez megvannak a természetes és természetfeletti eszközök, akkor vajon az állam vagy valamely más földi hatalom hogyan lenne erre képes. Röviden utópiának tartjuk a halálbüntetés végleges kiküszöbölését, azzal együtt, hogy a lehető leginkább tartjuk kívánatosnak elhagyását. Ám a társadalom hatékony védelméhez a halálbüntetés mellőzése nem minden korban elégséges, s így lesz ez valószínűleg a jövőben is. Vö. TAMANTI, R., La pena di morte. Tra etica della vita e autoritä dello Stato, Assisi 2004, 377-393. 124 Intő példa a történelem tanúsága, hogy „durva erkölcsű vagy bármi okból (pl. háború vagy forradalmak idején) kevésbé konszolidált viszonyok között élő társadalmakban mindenesetre nem nélkülözhető e büntetés oly könnyen, mint magas kultúrájú s normálisan szocializálódott állami és társadalmi népnél”. Vö. ANGYAL, P., A magyar büntetőjog tankönyve I, Budapest 1920, 163. 60 TEOLÓGIA 2010/1-2
