Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 1-2. szám - Kuminetz Géza: Jogbölcseleti megfontolások a büntetésekről, különös tekintettel a halálbüntetésre
Jogbölcseleti megfontolások a büntetésekről, különös tekintettel a halálbüntetésre KUMINETZ GÉZA hét sohasem teljesen kiegyenlíteni, mivel a bűncselekményt nem lehet meg nem történtté tenni, de a belőle keletkezett sértést a kellő elégtétellel viszont lehet orvosolni. Ez az érv jelzi, hogy még ha nem is vállaljuk a felelősséget a bűncselekményeinkért, a társadalom a közjó és a közerkölcsök nevében nem tűri tétlenül az ilyen magatartást, tehát kellően és joggal reagál. 3) Az élethez való jog végleges eljátszásának szempontja: A gonosztevő maga zárta ki magát tettével az élők közösségéből, s ezt hajtják végre a kivégzéssel. Ez az érv feltételezi, hogy az emberi méltóság nem pusztán a fizikai létünkre vonatkozó kategória, hanem sokkal inkább erkölcsi állapotunkat fejezi ki, amit végérvényesen el lehet veszíteni, s ennek mintegy a következménye az életnek, mint további értékmegvalósító lehetőségnek az elvétele. Ha az emberi élet valóban véges a földön, akkor ez a lehető legsúlyosabb büntetés, mivel eleve feltételezi azt, hogy az ilyen halállal minden javulás lehetősége megszűnik. Bár nem tagadható, hogy a javulás jele nemcsak abban áll, hogy módom lesz ténylegesen javulni, hanem ez a komoly szándékban is fennállhat, ami pedig visszavisz az előző érv szempontjához. Ez az érv azt jelzi, hogy az emberi élet nem abszolút érték, hanem alapérték, s azok, akik nem állnak be az abszolút értékek szolgálatába, akik tudva és akarva a bűnök szolgálatába állnak, elveszíthetik az élethez való jogukat. 4) Az elrettentés, vagy helyesebben a megelőzés (praeventio) szempontja: Ha a törvény adott bűncselekmény elkövetőjét halálbüntetéssel fenyegeti, akkor ez a fenyegetés visszatartó erőként jelentkezik a potenciális elkövető számára (praeventio specialis), illetve a végrehajtott büntetés másokat tart vissza, mivel a törvény által kilátásba helyezett fenyegetést az illetékes hatóság beváltotta (praeventio generalis). A haláltól mindenki fél, aki nem így tesz, vagy nem normális, vagy színész. Önmagában a legnagyobb visszatartó erő lakik ebben a fenyegetésben, főleg ha az az ismeret is társul hozzá, hogy ki is fogják azt szabni. Ha pedig a mai viszonyokat vesszük tekintetbe, elismeijük, hogy nem nagy a visszatartó ereje, mivel a halálbüntetést csak minősített gyilkosságokra szoktak kiszabni a mai büntető törvénykönyvek. A társadalom nagy része nem ilyen elvetemült. Viszont a bűnözés és a közbiztonság egyre romlik. Ebből a tényből természetesen nem azt a következtetést kell levonni, hogy csak a halálbüntetés visszavezetésével oldható meg ez a probléma, mivel a büntetésnek más hatékony fajtái is vannak, tehát azokat kellene sokkal szigorúbban venni. Gondolunk itt a súlyos gazdasági bűncselekményekre, melyekre vagyonelkobzás, a gazdasági és a közéletből való örökös kizárás, biztosan és gyorsan hatékony büntetés lenne a bűnözés ellen; vagy becsületvesztés oly módon, hogy a korábban nagy megbecsültségű ember nyilvánosan és tartósan fizikai munkára, közmunkára lenne kötelezve úgy, hogy korábbi szakmáját, hivatását sohasem gyakorolhatná. Esetleg utódaira is hárulna ebből a korlátozásból.102 Ez az érv jelzi, hogy tettünkkel rossz példát adva a társadalom többi tagjának, bűnre csábítjuk őket, ami a társadalom békés rendjének az aláásását jelenti. S ezt a hatalom nem tűrheti, tehát a büntetés kilátásba helyezésével és jogos kiszabásával igyekszik a többi polgárt az ilyen tettek elkövetésétől távol tartani. 5) A társadalom önvédelmének szempontja:103 Amint szabad 102 Ez a büntetésmód ellentmondani látszik a személyes felelősség elvének, ám emlékeztet arra, hogy cselekedeteinknek súlyos következményei lehetnek a közösségre nézve; nevezetesen, minősített a felelősségünk az utódaink becsületére vonatkozóan is. Aki tudja, hogy tettének negatív következményeit az utódok is nyögik majd, jobban megfontolja, hogy rosszat akar-e nekik is. Ebben a büntetésben kifejeződik tehát az elrettentés vagy visszatartás a bűncselekmény elkövetésétől, illetve az a vonás, hogy tettünkkel nemcsak a sértettnek okoztunk kárt, hanem közvetlen környezetünknek és az egész társadalomnak is. A felelősségérzetre is nevel tehát ez a büntetéstípus. 103 Magának Aquinói Szent Tamásnak is ez a legfőbb érve, vagyis elsősorban a közrend és közbiztonság fenntartásának szükségessége miatt létjogosult a halálbüntetés. Vö. BASLER, X., Thomas von Aquin und die Begründung der Todesstrafe, in Divus Thomas. Jahrbuch für Philosophie und spekulative Theologie, III. Series 8 (1931), 69—90; 172—202. TEOLÓGIA 2010/1-2 55
