Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 3-4. szám - KÖNYVSZEMLE - Ferenczy Rita: Szuromi Sz. A.: Medieval Canon Law - Sources and Theory
fi KÖNYVSZEMLE joggyűjtemények tartalmára és ekkleziológiai képére gyakorolt befolyására (36-46); a kolostorokra — mint jogi személyekre - vonatkozó római és kánonjogi keretek letisztulására, egészen a XIII. századig (47-57); illetve a püspökökre vonatkozó egyházfegyelemnek az érett középkorra történő kikristályosodására. Ez utóbbi megvilágításához a Szerző részletesen kitér a Collectio Dionysio-Hadriana (58—70), a Decretales Pseudo-Isidoriana (71-82), a Collectio Canonum Anselmi Lucensis (83-98), valamint Chartres-i Ivó kánongyűjteménye szöveg-családjainak tartalmára (99-127). Szuromi professzor külön foglalkozik a klerikusi kötelességekre és jogokra vonatkozó kánoni normák jellegzetességeivel a XI-XII. század időszakában, melyek ismertetéséhez szintén számos meghatározó hatású kánoni joggyűjteményt használ fel (128-143). A IV. Lateráni Zsinat (a. D. 1215) több szempontból is határkőnek tekinthető a teológia- és kánonjogtörténetben, így annak egyes intézkedéseit a korábbi források, a történelmi környezet, a dogmatikai és fegyelmi elvek, továbbá a zsinat hatástörténete figyelembevételével vázolja fel a Szerző (144— 161). A halálra való méltó szentségi felkészülésnek a II. Lyoni Zsinatra (a. D. 1274) letisztult tanbeli és fegyelmi keretei hosszútávra meghatározták, nemcsak az emberi élet evilági végpontjáról szóló egyházi tanítást, hanem a krisztushívők mindennapi szentségi életét — különös tekintettel az oltáriszentség vételére és a bűnbánat szentségének rendszeres felvételére, de az „utolsó kenet” (betegek kenete) kiszolgáltatásának fontosságára - valamint a templomi közösség és a rokonok sajátos kötelességét a mások lelki üdvösségét előmozdító cselekmények rendszeres végzését. Ezen problémakör XII—XIII. századi alakulásának részletes leírását a jelen mü XI. fejezetében olvashatjuk (162-168). A két utolsó fejezet az egyház belső fegyelmi rendjének egyedi jellegzetességeit, illetve az egyház szakrális jogrendjének az egyes államokhoz való viszonyát vizsgálja. A XII. fejezetben így bepillantást nyerhetünk a „szent hatalom”-ról alkotott felfogás elemeibe, és az arról kialakított tan- és fegyelembeli koncepció alakulásába a VII. Gergely pápasága (a. D. 1073—1085) és VIII. Bonifác uralkodása (a. D. 1294—1303) közötti időszakban (169-179). Az egyház és az egyes államok kapcsolatát és annak kánonjogi és jogtörténeti kereteit a XIII. fejezetben a Worms-i Konkordátum (1122) és a Konstanzi Zsinat (1414—1418) közötti időszakban megkötött konkordátumok tartalmán és jellegzetességein keresztül ismerhetjük meg. A kötetet, amely a Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici sorozatban látott napvilágot, részletes és naprakész nemzetközi bibliográfia (193-219), általános név- és tárgymutató (nevesítve az egyes zsinatokat, római és kánonjogi forrásokat) [221-224], továbbá kézirat mutató záqa (225—226). Szuromi Szabolcs angol kötete kiegyensúlyozott és mértéktartó áttekintést ad az egyház középkori fegyelmi rendszeréről, annak ekkleziológiai alapjairól és hatástörténetéről. A Szerző végig megmarad a középkori források által biztosított keretek között, így a kánonjog kortárs elveiről hiteles kép tárul az olvasó elé. A mű ezzel hiánypótló módon, nemzetközi szinten is jelentősen hozzájárul a középkori kánonjogi gondolkodás mélyebb megértéséhez. Ferenczy Rita TEOLÓGIA 2010/3-4 269
