Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 3-4. szám - DOKUMENTUM - Benedek (XVI.)(pápa): "Ubicumque et semper" (Motu proprio) kezdetű apostoli levele az új evangelizáció előmozdítása pápai tanácsának megalapítása alkalmából
■ DOKUMENTUM Osztozva tisztelt elődeim aggodalmában, felhasználom a lehetőséget a megfelelő válaszadásra, hogy az egész Egyház engedje, hogy újjászülessék a Szentlélek erejéből, missziós lendülettel jelenjen meg a mai világ számára, oly módon, hogy előmozdítsa az új evan- gelizációt. Ez különösen, az eltérő élethelyzetekből fakadó nagyon különböző szükségletek között élő ősi alapítású egyházakra vonatkozik, melyek más és más evangelizációs ösztönzésre várnak: bizonyos területeken a szekularizáció ellenére ténylegesen élőnek mutatkozik a keresztény élet és egész néptömegek lelkületében ver mély gyökeret. Más területeken viszont szembetűnőbb a teljes társadalmi elhatárolódás a hittől egy gyengébb összetételű Egyháztól, még ha nem is nélkülöz bizonyos elevenséget, melyet a Szentlélek sosem késlekedik megadni. Sajnos azonban azt is tudjuk, hogy vannak olyan területek, ahol úgy tűnik, csaknem teljesen eltűnt a kereszténység, és a hit fényéről szóló tanúságtétel kis közösségekre van bízva: ezek azok a területek, amelyeknek szükségük lenne az evangélium megújult, első hirdetésre, mert a keresztény üzenet több szempontjából különösképpen szembeállónak tűnnek. A helyzetek különbözősége különleges figyelmet követel meg tőlünk. Amikor „új evangehzációról” beszélünk, akkor ez nem azt jelenti, hogy egy minden körülményre egyformán érvényes módszert kell kidolgozni. És mégis, nem nehéz észrevenni, hogy az, amire minden egyháznak szüksége van, amelyek hagyományosan keresztény területeken élnek, az egy megújult missziós lendület, mely a kegyelem ajándékára való nagylelkű nyitottság kifejeződése. Valójában nem felejtethetjük el, hogy az első feladat mindig az lesz, hogy fogékonyak legyünk a Feltámadott Lelkének ingyenes müvére, aki elkíséri mindazokat, akik az evangélium hordozói és megnyitja azok szívét, akik azt hallgatják. Azért, hogy eredményesen hirdethessük az evangélium szavát, mindenekelőtt szükséges egy mély istentapasztalat. Amint módomban volt megállapítani a Deus caritas est című első enciklikámban: „A keresztény lét kezdetén nem egy etikai döntés vagy egy nagy eszme áll, hanem a találkozás egy eseménnyel, egy személlyel, aki életünknek új horizontot s ezáltal meghatározott irányt ad.” (1. sz.) Hasonlóképp minden evangelizáció eredeténél nem egy emberi terjeszkedési terv van, hanem az a vágy, hogy megosszuk azt a felbecsülhetetlen ajándékot, amelyet Isten akart nekünk adni, részesítve minket saját életében. Ennek következtében, e megfontolások fényében, miután mindent gondosan megvizsgáltunk és a szakemberek véleményét megkérdeztük, a következőket határozom és rendelem el: 1. cikkely 1. § Az Új Evangelizáció Előmozdításának Pápai Tanácsa a Római Kúria dikasztériumaként alakult meg a Pastor bonus kezdetű apostoli konstitúció alapján. 2. § A Tanács a saját célkitűzését követi, akár bátorítva az új evangelizáció témáinak átgondolását, akár annak megvalósítása érdekében meghatározva és előmozdítva az alkalmas formákat és eszközöket. 2. cikkely A Tanács, tiszteletben tartva a kölcsönös illetékességet, a Római Kúria többi dikasztériu- maival és szervezeteivel együttműködve fejti ki tevékenységét a helyi egyházak szolgálaTEOLÓGIA 2010/3-4 263
