Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)

2010 / 3-4. szám - Kuminetz Géza: Schütz Antal, a pedagógiatudós

Schütz Antal, a pedagógiatudós KUMINETZ GÉZA és szubjektív világ, kép és valóság, fantázia és vágy az érzelemvilág még differenciátlan egységében úszik, mert hisz ez, hajói megnézzük, a szakadéknak és örvényeknek nem igazi legyőzése, csak sűrű hínárszőnyeggel való beterítése. A megoldás ott kezdődik, ahol az ellentéteket mint ilyeneket észreveszik és mint ilyeneket igenük és komolyan tö- rik-marják magukat, hogy a kettősséget egy valós egységre vigyék vissza és nem érik be azzal a struccpolitikával, hogy befödik, és amikor tekintetünk odavetődik, nem látják. A megoldásukra az első komoly lépés akkor történik, amikor az ember tudatosan kons­tatálja az ellentéteket és az egységet azzal iparkodik helyreállítani, hogy az ellentétesség másik pólusát esetleg letagadja, vagy letompítja. A vaskosabb megoldást választja a mate­rializmus: a teremtményi pólus legalsó kiadását az érzékek vótuma (szavazatai) alapján egyeduralkodónak kiáltja ki legalább a gyakorlatban, a finomabb megoldást, amely ügyesebben rejti az ennél a megoldásnál kirívó logikai hibát, a panteizmus: szintén a te­remtményi pólust teszi meg egyeduralkodóvá, de valami formában kikiáltja az abszolú- tum pólusának is, abszolutizálja a relatívumot, isteníti Isten művét. Tudjuk, ez a kettő óriási szerepet visz mindmáig a gondolkodás és az élet történetében. De a történet kiter­melte az ellentétes megoldást is, mely az abszolútumot teszi meg egyedüli igazi valóság­nak, a világ valóságát lehetőleg háttérbe szorítja elméletben és gyakorlatban. Minthogy ez az áttekintés nem történet, hanem csak tájékoztatás akar lenni, érjük be az utalással. Ezzel a megoldással próbálkoztak az ontológiai síkon az eleaiak, az ismeretelméleti síkon Platón és nundkettőnek rokonai az az emberi gondolkodás történetének folyamán; az etikai síkon Buddha és más-más változatokban az egész indus gondolkodás. Mindkét kí­sérlet hajótörést szenved a tényeken és a dialektikán, illetve logikán. Az egyedüli meg­oldás: fenntartás nélkül elismerni az eüentéteket és a járható dialektikus úton a kettőssé­get egységbe oldani: elvben lehetséges, hisz itt poláris ellentétekről van szó: csak a két pólus együtt adja a teljes valóság tartalmát s csak a kettőnek összjátéka, antagonizmusa biztosítja az életfolyamat termékenységét és egészségét. Az emberi magatartást ez a me­tafizikai tény írja elő, és a pedagógia segíthet a megvalósításban; a katolikus pedagógia előkelő feladatai közé tartozik a katolikus dialektikai magatartás megvalósítása. Ez abban áll, hogy állítja mindkét pólus teljes valóságtartalmát összes következményeivel együtt. Minthogy azonban pszichológiailag lehetetlen egy aktusban állítani mindkét ellentétet, a kettő közepett ide-oda jár. Mikor az egyik póluson időzik, kidolgozza annak egész jel­legét, közben azonban a másiknak ellensúlyozó valóságát legalább alattomban szintén elismeri. A következő lépésben erre a pólusra teszi át tudatos tevékenysége súlypontját, megint úgy, hogy a másik pólus ellensúlyozó jellegét nemcsak nem tagadja, hanem alat­tomban elismeri. Látni való: a két ellentét között mozgó ide-odajárás csakugyan dialek­tika. [...] Ez azonban nem elvtelenségnek, álláspont nélküliségnek ideges nyugtalansága, hanem az ellentétekben épült valóságnak hű követése, komoly ellenképe annak a végle­tekbe kifejtőző, a valóságon erőszakot tevő, a logikát megcsúfoló hegeli, illetve panteista dialektikának, mely előbb-utóbb a két pólus egyikét eldialektizálja és transzcendizmusba vagy immanentizmusba vész. A katolikus dialektika mikor Istennél időzik, annyira el­telik abszolút valóságának, létteljességének szemlélésével, hogy mellette árnyékká válik a teremtés. Viszont a teremtést, mely Isten nélkül semmi, tudja Isten alkotásának tekinte­ni, tudja teljes odaadással értékelni és méltatni, s akkor megtelik léttartalommal és jelen­tősséggel, a misztikusok merész szemléletében valamiképp Isten szükséges ellenpólusa lesz. Ez a dialektikai magatartás az összes pedagógiai katolikus antinómiák megoldását tartalmazza. A felsorolt és még felsorolható ellentétpárok mind a polaritások nyelvén fe­jezhetők ki és akkor kitűnik: az egyetlen helyes magatartás a köztük való ide-oda járás. Vegyük például az Istenre és másvilágra irányított élet mellett a földi életnek értékelését. TEOLÓGIA 2010/3-4 201

Next

/
Oldalképek
Tartalom