Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 3-4. szám - Puskás Attila: Schütz Antal, a dogmatikus
Schütz Antal, a dogmatikus PUSKÁS ATTILA mutatja be az egyházi tanítás jelentését és értelmezi a kapcsolódó dogmákat, végül spekulatív reflexióval beilleszti azokat a hitigazságok rendszerébe és megmutatja azok életértékét. Schütz Antal még nem ezt a tárgyalási módot követte, megmaradt a skolasztikus módszernél. Paradox módon azonban éppen ő, a skolasztikus módszer tökéletes alkalmazója volt képes megfogalmazni azokat a módszertani alapelveket, melyek következetes és együttes érvényre juttatása már szétfeszítette a korábbi dogmatika kereteit és új típusú módszertani megközelítést tett szükségessé. Mindehhez még hozzátehetjük: a piarista hittudós nemcsak a későbbi üdvtörténeti- hermeneutikai dogmatika irányába tett előremutató módszertani megfontolásokat. Az Isten Országa sorozatban megjelenő írásai és más tanulmánykötetekben napvilágot látott dolgozatai közül számos az ún. kontextuális vagy korrelációs dogmatika jegyeit viseli magán. Ennek alapjellemzője, hogy kiindulópontja az ember egzisztenciális helyzetének, egy-egy társadalmi jelenségnek, jelenbeli történeti folyamatnak a sokoldalú elemzése, tudományos leírása, a megoldási javaslatok feltérképezése és tipizálása, majd második lépésben következik a hit válaszának megadása a kinyilatkoztatás forrásaira és a hit tapasztalataira irányuló reflexió segítségével. Schütz Antal ebben a műfajban is mesteri módon műveli a dogmatikát. Ennek tanúbizonyságai többek között az Isten a történelemben és Az örökkévalóság című kötetei, vagy olyan dolgozatai, mint pl. ,,A vallás mai helyzete”, a „Tömeg és elit”, „Szellemi szintézis és vallás”.20 3. TEOLÓGIAI STÍLUS Schütz Antal megfigyelése szerint a hittételek jelentős része dogma-párost alkot, azaz két dogma együtt, egymást kiegészítve mondja ki a katolikus hitet egy-egy teológiai kérdésben. Pl. a kegyelemtan területén: minden üdvös cselekedethez megelőző kegyelemre van szükség — Isten mindenkinek megadja az üdvösséghez szükséges kegyelmet. Vagy egy másik páros: minden ember az áteredő bűn részese személyes hozzájárulása nélkül - Jézus Knsztus minden embert megváltott objektív értelemben személyes hozzájárulása nélkül. Ezt az egymásra utaló komplementaritást nevezi ő a szabad poláris egyensúly törvényének, vagy egyszerűen csak a polaritás törvényének.21 Nos, megállapíthatjuk, hogy magára a schützi teológiai stílusra is jellemző egy tág értelemben vett polaritás-törvény, ahol két pólus mindig együtt, egymást kiegyensúlyozva alkotja meg, képviseli a megcélzott egészet. Schütz teológiája számára ilyen pólus-párt alkot Szent Ágoston és Szent Tamás teológiája. A két nagy egyháztanítóról írja: „Sokszor eltűnődöm ezen az ellentéten: Ágoston-Tamás, augusztinizmus-tomizmus. Vájjon nem két ikercsillag-e, arra hivatva, hogy békés harmóniában időtlen időkig keringjenek a láthatatlan középpont, az örök Logosz körül?”22 Egy másik pólus-pár a theologia mentis és a theologia cordis, mely nyilvánvaló összefüggésben áll az előzővel, a Tamás-Ágoston póluspárral. Ha a theologia mentis művelésében elsősorban Tamás a mérvadó számára, akkor a theologia cordis területén Ágoston, a Szentviktoriak, Bonaventura és Prohászka jelentik a mintát. Szent Anzelm, Scheeben és Newmann pedig a kettő egységét testesíti meg a piarista hittudós szemében. 20 Schütz, A., Az örökkévalóság, SZÍT, Budapest 1937. A fent megnevezett tanulmányok az Őrség c. kötetben jelentek meg. 21 Schütz, A., Struktúrtörvények a dogmák világában, in Theologia XI (1944), 14—14, itt: 15. 22 SCHÜTZ, A., A skolasztika atyja, in Őrség, 127. TEOLÓGIA 2010/3-4 183
