Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 3-4. szám - Puskás Attila: Schütz Antal, a dogmatikus
PUSKÁS ATTILA § Schütz Antal, a dogmatikus 2. TEOLÓGIAI MÓDSZER Aligha találhatnánk pontosabb értékelését Schütz teológiájának, mint a kortárs Európa- hírű tomista teológusé, Horváth Sándoré, aki a két kötetes Dogmatika első megjelenésekor így méltatta a nagy művet: „Schütz Antal dogmatikája a maga nemében tökéletes ... Nem kísérlet, hanem egy, a problémák egész erejét felfogó elmének a műve ez, amely gondolkodásra késztet és vezet. ... Hogy mily nagy értéket képvisel főleg a magyar nyelvű dogmatika, azt a szakember nem is igen tudja megmondani. Nekem csak az tűnt fel, hogy a problémáknak minden, úgy spekulatív mint pozitív oldala, oly jóleső érthetőséggel, tárgyilagossággal és leülepedett bölcsességgel van megvilágítva, hogy valóban párját kell keresni. ... Mindezek alapján bátran merem állítani, hogy dr. Schützöt e két műve az Egyház tudósainak legjobbjai közé emelte föl. Szívből örülök, hogy ezt magyar emberről írhatom le.”11 „A maga nemében tökéletes” - fogalmaz Horváth Sándor. Ez a bizonyos „maga nemében” a skolasztikus-újskolasztikus dogmatikai módszerrel megírt és felépített kézikönyvek műfaját jelenti. A piarista hittudós dogmatikája alapvonalaiban követi az újskolasztikus kézikönyveket mind a traktátusok sorrendjét (teológiai ismeretelmélet, istentan, szentháromságtan, teremtéstan, krisztológia, megváltástan, mariológia, kegyelemtan, egyháztan, szentségtan, eszkatológia), mind a tárgyalási módszert illetően. Kiindulópontja az Egyház tekintélyi tanítása, mint közvetlen hitszabály, melyből meghatározza a hittételt (heurisztika) és a hermeneutika szabályai szerint megállapítja annak pontos jelentését. Második lépésben a teológiai tekintélyek alapján, vagyis a Szentírásból és a szent hagyományból igazolja, levezeti az adott hittételt (epideiktika). Majd észbeli érvekkel, megfontolásokkal is alátámasztja a dogmát (argumentum rationis). Végül a hittételt elhelyezi a többi hitigazsággal, valamint a hit és a dogmatika középponti hittitkával való kapcsolatnak az összefüggésében. Schütz Antal e skolasztikus módszer mestere, az adott keretek minden lehetőségét kihasználva a maga nemében tökéletes művet ad ki a kezéből, mely a kortárs nagy skolasztika-történész Martin Grabmann szerint - aki a Dogmatika latin nyelvű szövegéről nyilatkozik - a legnagyobb újskolasztikusok, Diekamp, Hugón és Zubizaretta munkáival áll egy sorban és nemzetközi elismertséget és eltelj esz- tést érdemel.12 Nos, ami „tökéletessé”, azaz különösen értékessé teszi a piarista hittudós munkáját ebben a műfajban, azok a következő sajátosságok. Bibliahasználatában nem elégszik meg a Vulgata latin szövegével, hanem az eredeti görög és héber szövegeket, kulcskifejezéseket veszi alapul, s ezekből kiindulva igazolja a hittételeket. Tudatában van annak, hogy csak ez az eljárásmód felel meg a történetkritikai módszerrel dolgozó szentírástudománynak. Különösen nagy problémaérzékenységről tesz tanúságot akkor, amikor értelmi megfontolásokkal támasztja alá a hittételeket. Bátran számot vet a legnehezebb ellenvetésekkel, melyeket szigorú logikával és fegyelmezett érveléssel hatástalanít. Spekulatív ereje rendszeralkotásában is megmutatkozik: mesterien tálja fel a hitigazságok közötti analógiákat, mutatja meg, hogyan világítják meg egymást az egyes hittitkok, s miként nyilatkozik meg valamennyiükben a háromszemélyű egy Isten titka, mint középponti hitigazság.13 11 Idézve: KONCZ, L., Schütz Antal, a dogmatikus, in Deum docuit. Schütz Antal, a hittudós, 22. 12 Vő. Divus Thomas 1935, 435-437; KONCZ, L., Schütz Antal, a dogmatikus, 41. 13 Schütz, A., Dogmatika I, SZÍT, Budapest 1937, 257. 180 TEOLÓGIA 2010/3-4
