Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 3-4. szám - Bolberitz Pál: Schütz Antal, a filozófus
BOLBERITZ PÁL Schütz Antal, a filozófus Nevezhető-e Schütz Antal filozófusnak? - kérdezhetjük. Abban az értelemben bizonyára nem, amilyen értelemben napjainkban nevezik azokat a bölcsészeket, akik valamely egyetem filozófiai szakán tudományos fokozatot szereztek. O, ilyen értelemben „csak” teológus volt és „pszichológus”. Teológiai doktorátust a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem — akkor még Királyi Magyar Tudományegyetem - teológiai karán szerzett, míg pszichológiai doktorátusát a würzburgi egyetemen nyerte el. Ám ami érdeklődésének fő irányát illeti, nyugodtan mondhatjuk, hogy spekulatikus filozófusaikat volt. Ezt a kezdetektől bontakozó érdeklődését olyan gazdag tartalommal, éleslátással, szakirányú olvasottsággal töltötte meg, hogy céhbeli és „fölként” szakfilozófusok még ma is tanulhatnának tőle. Autodidakta filozófus volt-e Schütz Antal? Materialiter igen, formaliter nem - válaszolhatjuk. Nyugodt szívvel helyezhetjük őt a két világháború közötti legnagyobbak, Böhm Károly és Pauler Ákos mellé. S ez tárgyilag is bizonyítható, miután mindkét Tudományos Akadémiai székfoglalójának témája kifejezetten a filozófia tárgykörébe tartozott — vö. Karakterológia és arisztotelészi metafizika a levelező tagsághoz, Logikák és Logika a rendes tagsághoz. A Schütz Antal-i életmű összefüggésében azonban meg lehet állapítani, hogy ő elsősorban teológus — a dogmatika avatott művelője - volt s csak másodsorban keresztény bölcselő. Nála a filozófia nem öncélú eszmefuttatások sora, hanem céltudatos értelmi tevékenység. Az a célja, hogy a kinyilatkoztatásból a természetfeletti hit által megismert igazságokat az értelem számára elfogadhatóvá tegye: mintegy a filozófia útján „alulról” közelítse meg azt ami „fölülről” már „adva” van, az isteni Logoszt, az örök igazságot. Ily értelemben Schütz Antal filozófiájának eszménye a philosophia perennis, az örök eszmék és értékek világa. 1. SCHÜTZ ANTAL FILOZÓFIÁJÁNAK KIALAKULÁSA Schütz Antal Életem című önéletírása őszintén és szakavatott módon számol be szerzőnk szellemi fejlődéséről, gondolkodásának formálódásáról. Ez az út meglehetősen kanyargós volt, vagyis nem mindjárt talált rá hivatásának útján arra az ösvényre, melyen később járnia kellett. A bánáti, Torontál megyei német anyanyelvű szegedi piarista diák valójában tizenkét éves korában kezdett megtanulni magyarul, de ezt olyan vasszorgalommal tette, hogy a gimnáziumi felső osztályokban már rajongója lett Vörösmartynak, Köl- cseynek és Aranynak. Sőt volt idő, amikor magyar író szeretett volna lenni. Papi és szer168 TEOLÓGIA 2010/3-4« XUV (2010)168-175
