Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)

2010 / 1-2. szám - Gál Péter: Jézus Krisztus a mi megszabadítónk a személyes gonosz hatalmából

GÁL PÉTER Jézus Krisztus a mi megszabadítunk a személyes gonosz hatalmától Nem hisszük, hogy minden, a témában felmerülő kérdésre választ találtunk volna elmélkedésünk során, sőt, minden kérdést egyáltalán fel sem tehettünk. Annak alapján vizsgálódtunk azonban, amit Nüsszai Szent Gergely így mondott: „higgyük, hogy a meg­váltásból nem marad ki semmi. ” Ezerhatszáz évvel később pedig a zsinat jegyében az Euan­gelii Nuntiandi kezdetű apostoli buzdítás ugyanezt mondja, amikor az üdvösség jó híréről kijelenti, „hogy az embernek szabadságot ígér mindentó!, ami rajta zsarnokoskodik, szabadságot elsősorban a bűntől és a Gonosztól.”n Majd így folytatja: „Hozzátartozik az evangelizálás- hoz, hogy beszéljünk a gonoszság misztériumáról és a helyes útra visszatérésről is. ”73 74 A Hittani Kongregáció „Fede cristiana e demonologia” című kiadványa a Krisztusra alapozódó személyes keresztény hitre utalva e szavakkal fejezi be tanítását: „Ez az, ahova Szent Péter apostol elvezet bennünket, miközben arra szólít, hogy álljunk ellent a démonnak »erős hitben«. A hit megtanítja nekünk, hogy a gonosz egy »élő, perverz, romboló lelki lény«.7S Ugyanakkor biztosít arról — s ezáltal bizalmat ad —, hogy a sátán nem képes túllépni az Isten ál­tal szabott határt... Ez a hit főképp megnyitja a szívet az imádságra, mely által megtalálja győ­zelmét és betetőzését - Isten hatalmának hála -, elnyerve a gonosz legyőzését. ..Ez a hit a gonosz­nak lépteinket kísérő fenyegetésén és megelőző hatalmán keresztül elvezet annak felismerésére, hogy van túlvilág, amit meg kell fejtenünk, és végül is Krisztus felé fordít minket, akitől meghall­juk a jóhírt, melyben a megváltást, mint ajándékot felkínálja nekünk.”76 77 A szabadító Jézus Krisztus képével tehát nem redukáljuk a reménység látószögét, hanem inkább szélesítjük és gazdagítjuk. Ezzel a reménnyel csatlakozunk Szent Bernát imájához: „.. .Krisztusnak ajánlom egész létemet... ki mint óriás, engem, az elenyészően kicsiny teremtményt végtelen jóságával elhalmoz és lénye felbecsülhetetlen értékével a rabszolgaságból fel­szabadít. .. ”71 73 ΕΝ I, 9. 74 ΕΝ III, 28. 75 VI. PAl ŐSZENTSÉGE, De diabolo tentatore. 74 Congregazione PER LA Dottrina DELLA Fede, Fede cnstiana e demotrologia (26 giugno 1975), in EV 5, 1393. 77 Bernát, Szent, Evezz a mélyre (ford. Golenszky, K.), Aggiomamento—Mécses Kiadó, 1993, 20. 14 TEOLÓGIA 2010/1-2

Next

/
Oldalképek
Tartalom