Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 1-2. szám - Rózsa Huba: A Zsolt 2 és 110 krisztológiai értelmezése (I. rész)
A Zsolt 2 és 110 krisztológiai értelmezése -1. rész 81 RÓZSA HUBA párhuzamban áll az apaugasma kifejezéssel, s így lényegében ugyanazt a tényállást fejezik ki: a Fiúban sugárzik az isteni dicsőség, s ő az isteni valóság képmása.52 A hüpostasis jelentése lényeg, valóság, s ez az értelme a Zsid 1,3a versben is. A kha- rakter- apaugasma párhuzamhoz hasonlóan a hüpostasis és a doxa kifejezések is párhuzamban állnak, és mindkettő az Isten lényegének körülírására szolgál. Ugyanazon isteni lényeg egy-egy minőségét fejezik ki. A doxa Isten hatalommal teljes dicsőségét, a hüpostasis pedig Isten túlvilági láthatatlan valóságát. A hüpostasis a kharaktér kifejezéssel egyetemben tehát kifejezi, hogy Krisztus az Isten túlvilági valóságának, az egyetlen igazi létnek kizárólagos kinyilvánítója.53 Összefoglalóan tehát mindkét kifejezés hangsúlyozza a Fiú képmás jellegét, és a következő egymás után következő párhuzamokat állítja fel: kisugárzás — dicsőség; lenyomat - lényeg; képmás (Fiú) - Isten.54 A Zsid 1,3b a Fiú kozmikus szerepét fejti ki, továbbvezetve a Zsid 1,2c vers gondolatait. A Fiú szerepe nem csupán a világ teremtésében, hanem a mindenség fenntartásában is megnyilvánul. A Fiú fenntartó működése jelenti, hogy szava megőrzi a minden- séget a széthullástól.55 A Zsid l,3cd versrészekben a szerző az üdvtörténelem felé fordul. A Fiú, aki az isteni dicsőség kisugárzása és valóságának képmása, nem elvont kép vagy idea, nem válik mítosszá, hanem a történelemben jelenik meg. így a „Fiú” a Zsidó-levélben krisztológiai értékű és a történeti - a szenvedő, majd megdicsőült - Jézusra vonatkozik.56 A Zsid 1,3c a földi Jézus, a bűnöktől megtisztulást szerző halálára irányítja a figyelmet, majd a 3d versben felmagasztalt Úrra, világos utalással a Zsolt 110,1 versére („jobbjára ült” ekathisen en dexia: 3d vers; „jobbom felől foglalj helyet” kathou ek dexión mou; Zsolt 110,1). így a praeexistens fiúságra vonatkozó tanítás ráépül a történelmi Jézus személyére. A 2c versben az örökös (kléronomos), a 4. versben pedig az örökölt (kekléronoméken) kifejezéssel (Zsolt 2,8), és a 3d versben az Isten jobbjára ült (Zsolt 110,1) kijelentéssel a szerző felveszi az ószövetségi messiás-király eszkatologikus megdicsőüléséről és introni- zációjáról szóló motívumot. Ezzel egységbe foglalja krisztológiai mondanivalóját: a történeti és megdicsőült Krisztus sorsát a praeexistenda szempontjából teszi érthetővé. Itt jegyezzük meg azt is, hogy a Zsidó-levél nem ismeri a történeti Jézus és a hit Krisztusának kettéválasztását. A történeti Jézus mindig azonos a feltámadt Krisztussal, és az Úrrá felmagasztalt Krisztus nem más, mint a názáreti Jézus, akit Isten feltámasztott. A két messiási zsoltárra tett utalás már a Zsid 1,5-14 versek szentírási bizonyítékára fordítja a figyelmet. A szerző az Ószövetségből vett bizonyítékkal igazolja, hogy Isten Jézus Krisztust Fiúnak szólítja, s ezáltal Jézus Krisztus és a Fiú további azonosságát teremti meg. A 4. vers meghirdeti a Zsid 1,5-14 tárgyát: a Fiú neve, amely mindig kijár neki, s hatalmának alapját jelenti, nagyobb az angyalokénál. Azt is jelzi, hogy a Fiú nem más, mint Jézus Krisztus, a következő kifejezéssel „amennyivel különb nevet (onoma) örökölt (kekléronoméken) náluk”. Az öröklés említése utalás Jézus halottaiból való feltámasztására és a Fiúvá deklarálásban a messiási világfeletti hatalomba való beiktatására (Zsolt 2 és 110). Amíg azonban a Zsolt 2,7 alkalmazása Péter és Pál apostol beszédei az Apostolok 52 Wilckens, U. art. χοφακτηρ, ThWNT IX 410/32-411/20. 53 Bauer, W„ Wörterbuch zum N. T. 1675/1; Köster, Η., art υποσζασίς, ThWNT VIII. 571-588, 584/1-23. 54 Michel, Ο., An die Hebräer, 98—99. 55 Uo. 100. 3‘ Kittel, R. art. αυγαξω, απαύγασμα, ThWNT I. 505/15-20; Wilckens, U., IX. art. χαρακτηρ, ThWNT 411/15-20; Michel, O., An die Hebräer, 70, 99, 101; Hengel, M., Der Sohn Gottes, 135. TEOLÓGIA 2010/1-2 125
