Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 1-2. szám - Rózsa Huba: A Zsolt 2 és 110 krisztológiai értelmezése (I. rész)
A Zsolt 2 és 110 krisztológiai értelmezése -1. rész rn ROZSA HUBA egyetemes uralmat. Jézusnak, a Messiás-királynak az intronizációja feltámasztásában és Isten Fiává való deklarálásában nyer kinyilatkoztatást, s ebben az eseményben a Zsolt 2,7 ígérete beteljesedik. Az ígéret beteljesedése kizárólagos jellegű, mert Isten Dávid utódjai közül csak Jézust, és őt egy páratlan üdvtörténeti eseményben, a feltámadásban deklarálja Fiává. Jézus istenfiúsága ebben a krisztológiai szemléletben az ószövetségi hagyományra támaszkodó eszkatologikus-messiási fiúság. Marad még egy kérdés megválaszolása: milyen viszonyban áll az itt tárgyalt krisztológiai szemlélet az újszövetségi biblikus hagyományának más krisztológiai szemléletével, amely szerint Jézus már földi életének kezdetétől fogva Isten Fia volt (Lk 1,32.35; 2,49)? Vagy a páli értelemben vett Isten Fia, aki az Atyától az idő teljességében küldött (praeexistens) Fiú, s az asszonytól születés által a világba lépve a törvény alá helyezte magát (Gál 4, 4), vagy a jánosi krisztológia szerint Jézus az Atyához való egyedülálló viszonyában öröktől fogva Fiú? Lukács az Apostolok Cselekedeteiben a Zsolt 2,7 krisztológiai alkalmazásával megmarad biblikus-üdvtörténeti perspektívában, és Jézus természetéről itt nem beszél,30 hanem Jézus útját kíséri végig a földi életén keresztül, a szenvedésén, halálán és feltámadásán át a felmagasztalásáig. Jézusnak, a Messiás-királynak az uralmába való beiktatása és a hatalom átvétele a feltámadásban nyilvánul ki. Fiúsága ebben a biblikus szemléletben tehát nem a természetéről, hanem kinyilvánulásáról szól, ugyanakkor utat mutat a fiúság természetére vonatkozó további teológiai reflexió számára is.31 3. 3. 2. Jézus Krisztus Isten Fia a teremtés előtt (Zsolt 2,1) A Zsidókhoz írt levél teológiailag és irodalmilag egységes bevezető szakaszában (1,1—4. 5-14) a Zsolt 2,7 és Zsolt 110,1 (Zsid 1,5.15) Krisztus praeexistens fiúságának tanúja. A levél szerzője a „Fiú” fenségeimet ontológiai értelemben használja, és azt a két zsoltár idézésével akaija igazolni. Bár a Zsolt 110 újszövetségi értelmezése a következő fejezet témája, mégis itt elővételezve részletesen elemezzük, mivel a Zsolt 2,7-tel a Zsid 1,1—14 szövegegység teológiai gondolamenetéhez elválaszthatatlanul összetartoznak. A Zsidókhoz írt levél krisztológiája Jézus Krisztus megváltó müvére fordítja a figyelmet, amelyet a szerző az egész Újszövetséget tekintve eredeti módon fejt ki. Az O- és Újszövetség kultuszának összehasonlításával magyarázza meg Jézus Krisztus megváltó müvét. A középpontban Jézus Krisztus, az örök Főpap egyedülálló közvetítő volta áll. Üdvösségszerző funkciójának felülmúlhatatlan hatása személyének kiválóságából, minőségéből fakad (Zsid 4,14-10,31).32 A Zsidókhoz írt levél krisztológiája valójában a Krisztus főpapságáról szóló tanítás.33 A szerző Jézus főpapságának mindenek feletti mivoltát — a levél központi részét kitöltő fejezeteket (Zsid 4,14—10,31) — gondos argumentációval készíti elő. Először a földi Jézus személyét összekapcsolja a Fiú pareexistens mivoltával és Istennel való egyenlőségét bizonyítja (Zsid 1,3), majd a levél döntő részében (Zsid 5,5 köv.) a Fiú és a Főpap közé egyenlőségjelet téve, a Zsolt 2, 7 és Zsolt 110,4 összekapcsolásával megteremti Jézus főpapi és közvetítői mivoltának egyedülállóságát.34 így a Jézus fiúságáról szóló tanítás Í 30 Schnackenburg, R., Christologie, 269—270; Kremer,J., „Dieser ist der Sohn Gottes”, 80-82. 31 Schnackenburg, R., Christologie, 270-271. 32 Kuss, O., Der Brief an die Hebräer, Regensburg 19613, 126-127, 143-144; Schnackenburg, R., Christologie, 360. 33 Michel, O., Der Brief an die Hebräer, Göttingen 196412, 72. 3< Kuss, O., An die Hebräer, 130-131, 133, 147-148; Schweitzer, E., νιος, ThW VIII. 391/1-14; Schnackenburg, R., Christologie, 363. TEOLÓGIA 2010/1-2 121
