Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 1-2. szám - Gál Péter: Jézus Krisztus a mi megszabadítónk a személyes gonosz hatalmából
GÁL PÉTER Jézus Krisztus a mi megszabadítunk a személyes gonosz hatalmától a kísértő fogva tartót, s visszaszerzi azt, ami az első vereséggel elveszett. Az isteni és emberi természet egységében lévő Megváltó pedig képes teljesíteni ezt a feladatot; emberként száll szembe vele, hogy a győzelem kellően fölényes legyen és „méltányos” legyen, és az isteni felől ne saját teremtménye lényének és szabadságának tisztelete, szeretete nélkül történjen; hogy pedig biztos és egyértelmű legyen, mivel ez az ellenség nagyobb az embernél, azt istensége szavatolja, és a feltámadással megpecsételi. A szabadító szeretet elszenvedte önként és ajándékozó módon az emberiség ördögtől eredő minden átkát, és minden halálosan megkötözött ember nevében és helyett földi élete során egyre mélységesebben találkozott a fogva tartóval, ahogyan ezt az istenséggel egyesült emberi természete lehetővé tette, s annak szemében egyre inkább áldozatává is vált, ugyanakkor embersége, kiszolgáltatottsága révén őt mégis bizonytalanságba vezette, egyre közelebb engedve magához, mígnem a kereszthalálban a sátán az emberiséget, a kozmoszt, tehát „mindeneket” magához ölelő szeretettel volt kénytelen úgy szembesülni, hogy azt a legnagyobb mélységében megtapasztalva látszólagos győzelme helyett saját erejét elveszítette (vö. 2Kor 12,9; 13,4). Olyan közeire került az őt is szeretettel teremtő és mindeneket megváltani akaró Szeretettel, hogy az a léte mélyére hatott, így ő végletes, végleges elfordulásra és menekülésre indult tőle. „A Sátánnal vívott küzdelem nem a hatalomfitogta- tásával kezdődik” - mondja C. Schönbom,49 nem „titánok harcaként” folytatja ezt Jézus, „hanem a rejtekben veszi kezdetét, ott, ahol Jézus teljesen egyedül van Istennel” .50 Ilyen minden értelemben szegény, lealacsonyodó, engedelmes, szelíd és alázatos, kenotikus', döntő szituáció ehhez az ő születése és kereszthalála (vö. Fii 2,5—11). „Ott vívja ki a győzelmet.”51 A sátán küzdeni akart Jézussal és Isten üdvözítő szándékaival szemben. Nem föltétlenül vette észre Jézus egészen másfajta harcát.52 Viszont éppen az is a győzelem része volt, hogy az „öntelt és önkényes” kísértővei szemben53 annak az evilágban is elterjesztett létmódjával az Istenország teljesen ellentétes magatartása helyezkedjen szembe. Jézus tanításának egyedülálló ereje, teljhatalmú tekintélye, fősége, istenfiúságának titka már a húsvét előtt felmutatja az ördögűzésekben az eljövendő ország előjeleit, de dicsősége a feltámadásban és az annak nyomán született hitben bontakozik ki; a húsvét előtti megváltói élet eszközei pedig a nyolc boldogság jegyében az isteni szeretet „harcát” vívták meg, a „gyengeségben”. A kétfélének látszó megváltói eszköztár ugyanazt jelenti, a tekintély ugyanannak a gyengeségnek a hatása, az alázat pedig az isteni teljhatalomnak a megjelenése és Jézus Krisztus egy személyének egyetlen élete; mindkettő annak az aga- pénak a megnyilvánulása, amelyet semmilyen formában nem bírt elviselni az ellenség, s amikor a kereszten ez feléje is odafordult, végképp el kellett tűnnie. A gonosz felszámolását a megváltó szeretet, azért is, hogy az ítéletben is szeretet maradjon teremtményei felé, „önfelszámolásként” oldja meg. Hans Urs von Balthasar idézi H. Schauf gondolatát „az örökké tartó önelemésztés”-rö\. „Ha ugyanis a jónak teremtett személy szembefordul magával a jósággal, akkor a dolog lényegénél fogva saját magával fordul szembe, ami csak abszolút torzulásnak nevezhető.. .aki visszavonhatatlanul elutasítja az isteni szeretet tiizét, az csakis emésztő fűzként tapasztalhatja meg azt. ”54 „Egy bizonyos — mondja Ziegenaus is -, Isten, aki maga a szeretet, nem gyűlöl senkit, még a sátánt sem. ” Az örök távolság Istentől nem Istenen, ha49 SCHÖNBORN, C., Isten elkildte Fiát, Krisztológia, Agapé, Szeged 2008, 167. 50 Uo. 51 Uo. 52 Vö. Kereszty, R., Jézus Krisztus, SZÍT, Budapest 1995, 180. 53 Schönborn, i. m. 167. 54 Balthasar, H. U., Mit szabad remélnünk? Sík Sándor Kiadó, Budapest 2006, 106. TEOLÓGIA 2010/1-2 10
