Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 1-2. szám - Puskás Attila: A papság teológiájának súlypontjai a II. Vatikáni Zsinat tanításában
A papság teológiájának súlypontja a II. Vatikáni Zsinat tanításában rn PUSKÁS ATTILA meg, más a természete. A kétféle papság más és más módon részesedik Krisztus egyetlen papságából.31 3. E különbözőség dacára, pontosabban éppen ezért, a papság e kettő, sajátos megvalósulási módja kölcsönösen egymáshoz van rendelve (ad invicem ordinantur).32 A kölcsönös egymásra vonatkozás és a lényeg szerinti különbözőség lehetővé teszi, hogy más-más szempontból prioritást fogalmazzunk meg az újszövetségi papság két megvalósulási módjának viszonyában. A cél szempontjából elsőbbség illeti a hívők közös, királyi papságát, hiszen ennek lényege Isten személyes megdicsőítése és a személyes megszente- lődés; ezek maradnak meg az örök életben. A hatóokság rendjében ugyanakkor bizonyos elsőbbség illeti a felszentelt szolgálati papságot, hiszen ennek tevékenysége „alakítja ki és kormányozza a papi népet, Krisztus személyében elkészíti az eukarisztikus áldozatot és Isten egész népének nevében felajánlja” (LG 10,2). A szolgálati papság célja és értelme tehát a hívők papi néppé formálása; a papi nép kialakítása pedig feltétlenül megkívánja a szolgálati papság létét és tevékenységét.33 Figyelembe véve a szolgálati papság természetéről mondottakat a következőképpen fogalmazható a szolgálati/hierarchikus és az általános papság közötti lényegi különbség. Az általános papság a keresztség és a bérmálás szentségén alapszik, melyeknek erejében a hívő ember a papi nép tagja lesz. A keresztség szentségében a hívő ember arra konszekrálódik és arra kap eltörölhetetlen jegyet, hogy személyes életében Krisztushoz hasonulva erényes életével és lelkiáldozatok bemutatásával dicsőítse meg az Atyát. A bérmálás szentségében elnyert Szentlélek kenete és a karakter erejében megerősítést kap a Krisztusról szóló tanúságtételre és Isten nagy tetteinek hirdetésére személyes életpéldáján és szavain keresztül. E két szentség révén a hívő ember küldetést kap a Krisztusreprezentációra; személyes hitén, erényes magatartásán, tettein és a Szentlélektől kapott karizmákat felhasználva jeleníti meg Krisztust és az egyházat. E küldetésének iránya alapvetően excentrikus, elsődleges közege a világ, melynek megszentelésére hivatott (LG 31,1). Az egyházban rájuk bízott szolgálat révén a világi krisztushívők a hierarchikus papság munkatársai, de e szolgálatuk nem jelent maradandó hivatalviselést a szakra- mentális Krisztus-reprezentáció értelmében, melyre külön felszentelés szükséges.34 Ettől eltérően a szolgálati papság az ordo külön szentségén alapszik, melynek erejében végzi papi szolgálatát a felszentelt személy. A Szentlélek kenete és az újabb eltörölhetetlen jegy alapján maradandó létbeli képességet kap arra, hogy szolgálati/hivatali cselekvésében szentségi, azaz hatékony jel módján megjelenítse Krisztust és az egyházat, vagyis a Fő-Krisztus és az egész egyház személyében cselekedjék. Krisztust, mint az egyház Fejét, Főpapját, Tanítóját és Pásztorát jeleníti meg, ezért a felszentelt pap úgy van az egyházban és úgy tagja az egyháznak, hogy egyszersmind szemközt is áll az egyházi közösséggel. A Fő-Krisztus szakramentális megjelenítőjeként ugyanakkor az egész egyház szentségi megjelenítője is, hisz Krisztus, a Fő maga mellé veszi titokzatos Testét, az egyházat az Atya megdicsőítésében. A szolgálati papság küldetésének súlypontja elsősorban koncentrikus irányú, célja a Szentháromság egy Istennel és az egyház testvéri közösségébe összegyűjteni az embereket. 31 Lumen gentium kommentiert von Peter Hünermann, in Herders Theologischer Kommentar zum Zweiten Vatikanischen Konzil (hrsg. von Hünermann, P.-Hilberath, B. J.) Bd 4, Herder, Freiburg im Bresgau 2005, 374k. 52 E kölcsönösség a Pastores dabo vobis egy gondolatát idézve azt is jelenti, hogy „a fölszentelt szolgálat az Egyházzal egyidős”. Az egyidejűség gondolatát aztán így bontja tovább az apostoli buzdítás: „A fblszentelt papságot tehát nem szabad az Egyháznál idősebbnek tartani, arra hivatkozva, hogy teljesen az Egyház szolgálatára született; de nem is fiatalabb az egyházi közösségnél, mely létrejötte után kapta volna ajándékba a papságot.” (PDV 16,3-4) 33 Goyret, Ph., Chiamati, consacrati, inviati. II sacramento dell’ordine, 75k. 3,1 Greshake, G., Priester sein in dieser Zeit, 80—87; 117—122. TEOLÓGIA 2010/1-2 105
