Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 1-2. szám - Puskás Attila: A papság teológiájának súlypontjai a II. Vatikáni Zsinat tanításában
A papság teológiájának súlypontja a II. Vatikáni Zsinat tanításában m PUSKÁS ATTILA A zsinat által a szolgálati papság természetének leírására használt kifejezések részben szentírási eredetűek, részben ősi teológiai tradícióban gyökereznek. Az ordo szentsége a Szentlélek kenetében részesít, amely egyszerre foglalja magában a consecratiót, vagyis a felszenteltséget, és a sanctificatiót, vagyis a megszentelést. A Szentlélek kenete az ordo szentségében megszenteli a jelöltet. A pap elnyeri a Szentlélek speciális kegyelmi ajándékát, hogy küldetését és lelki hatalmát jól használja, növeli benne a megszentelő kegyelmet, hogy méltó szolgája legyen Krisztusnak és papi feladatainak krisztusi lelkületű és fáradhatatlan végzésével előrehaladjon a személyes életszentség útján (PO 12, 13).18 A Szentlélek kegyelme erőt ad a kísértésekben, a küldetéssel járó feszültségek hordozásához és a szükséges megkülönböztetéshez a lelkipásztori-lelkivezetői szolgálatban (2Tim 1,7). E kegyelem felszítása az imában kötelessége a felszentelt papnak. Pásztori helyzeténél fogva még nagyobb felelősség hárul rá személyes életszentségének ápolásáért.19 A Szentlélek a megszenteléssel együtt konszekrálja a szentelendő személyt, azaz lefoglalja őt, és Istennek szenteli a szent szolgálat végzésére, Krisztus üdvözítő müvének folytatására az egyházban. A Szentlélek kenete olyan ontológiai minőséget ad a felszentelt papnak, mely megmarad akkor is, ha az illető nem gyakorolja küldetését vagy a súlyos bűn állapotában van. Ez az Istennek és Krisztus szolgálatának való lefoglaltság akkor is megjelöli a papot, amikor éppen nem papi tevékenységet folytat. A konszekráció végső soron annak jele, hogy Isten minden körülmények között hűséges ajándékaihoz, nem vonja vissza azokat. S ehhez talán azt is hozzátehetjük, hogy a Szentlélek általi konszek- ráltság Isten alázatának is jele, aki méltatlan szolgákon keresztül is tud cselekedni. A szentelésben kapott „eltörölhetetlen jegy” (character indelebilis) kifejezés ugyanezt a Szentlélek általi konszekráltságot fejezi ki. A zsinati tanítás ezt a tradícióban meghonosodott szót is alkalmazza. Olyan megielöltséget jelent, mely a Pap-Krisztushoz tesz hasonlóvá (signum configurativum), szent hatalommal képesít a Pap-Krisztus képviseletében, személyében való cselekvésre (signum potestativum) és megkülönböztet a nem felszentelt Krisztus-hívőknek a keresztségben és a bérmálásban kapott eltörölhetetlen megjelöltsé- gétől (signum distinctivum).20 21 A „szent hatalom” (sacra potestas) mindig a szolgálatra szóló felhatalmazottságot jelenti az újszövetségi „exúszia” értelmében, melyben Jézus részesítette apostolait (Mk 6,7; Mt 28,18-20). A „szent” jelző mutatja, hogy e hatalomnak az eredete a szent Isten, a Szentlélek, célja pedig a szent papi nép kialakítása. Ehhez hasonlójelentéssel bír a „tekintély” (auctoritas) szó is. A Krisztus tekintélyében való részesedésre vonatkozik, és Krisztus tekintélyére utal. Az „auctoritas” szó magában foglalja a szerző/eredet (auctor) és-a növelés (augeo) jelentést is. A pap auctoritasa azt jelenti, hogy szent szolgálatával mindig láthatóvá teszi az egyház létének szerzőjét és állandó eredetét, a Fő- Krisztust, aki a pap cselekvése által folyamatosan növeli, megszenteli és kormányozza saját Testének, az egyháznak az életét. 18 Vö. KEK 1587—1588. GOYRET, Ph., Chiamati, consacrati, inviati. II sacramento dell’ordine, Roma 2003, 157k. 19 Vö. II. JAnos Pál, Pastores dabo vobis, nr. 20. 20 GOYRET, Ph., Chiamati, consacrati, inviati. II sacramento dell’ordine, Roma 2003, 152k. 21 A tanítóhivatali dokumentumok sorában elsőként a Firenzei Zsinat aktáiban bukkan fel (DH 1321) ez a Szent Tamástól kölcsönzött kifejezésmód a papi identitás megfogalmazására (S77i III 22 a 4 c.) Tamás itt a 2Kor 2,10 szövegét értelmezi, ahol megjelenik az „in persona Christi’’ (en proszópó Khrisztú) kifejezés. A Trentói Zsinat nem használta, XI. Piusz vezette be ismét a tanítóhivatali szóhasználatba, majd őt követően minden pápa alkalmazta. XI. Plusznál általános jelentése van, mely ajn 20,21-ben olvasható jézusi kijelentésen alapszik (Ad catholici sacerdotii, 10.3.). XII. Piusz pontosítja és leszűkíti a kifejezés általános jelentését, amikor annak tartalmát a pap által véghezvitt eukarisztikus konszekráció (transzszubsztanciáció) és fölajánlás cselekményére vonatkoztatja: a pap ekkor cselekszik in persona Christi (Mediator Dei, AAS 39 (1947), 521-595, 548.2. vö. Vouz nouz avez, AAS TEOLÓGIA 2010/1-2 101
