Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 1-2. szám - Puskás Attila: A papság teológiájának súlypontjai a II. Vatikáni Zsinat tanításában
A papság teológiájának súlypontja a II. Vatikáni Zsinat tanításában m PUSKAS ATTILA a tizenkettő csoportján belül; az apostolok előbb korlátozott majd egyetemes küldetéssel való megbízatása az evangélium hirdetésére, a megszentelésre és a pásztori feladatra; Jézus hatalmában való részesítése az apostoloknak már húsvét előtt, majd pedig Jézus föltámadása után; s végül a Szentlélek kegyelmével való megerősítés az apostoli szolgálat teljesítésére (LG 19). Annyira szorosan összetartozik az egyház alapítása és az apostoli szolgálat, hogy a Zsinat így fogalmaz: „(az apostolok) ekképpen gyűjtik össze az egyetemes egyházat, amelyet az Ur őbennük, az apostolokban alapított meg („Dominus in Apostolis condidit”) és Szent Péterre épített” (LG 19). Ez az apostoli küldetés és szolgálat a világ végéig folytatódik az egyházban a püspökök szolgálatán keresztül, akik „isteni intézkedés folytán léptek az apostolok helyébe és lettek az egyház pásztorai” (LG 20). A presbiterek a püspökök apostoli szolgálatának részesei. A püspökök és velük együtt az egyházi közösség szolgálatát ellátó presbiterek és diakónusok szolgálata, mindegyikük saját fokozatának és a hierarchikus comtnuniónak megfelelően, az apostoli szolgálat lényegi elemeit hordozza: krisztusi meghívás, kiválasztás, küldetés, hierarchikus közösség tagjává válás, szent hatalomban való részesedés, a Szendélek kegyelmének elnyerése a küldetéshez. A zsinati tanítás nyomatékosan hangsúlyozza, hogy az apostoli szukcesszió révén a püspökök, s rajtuk keresztül a presbiterek és a diakónusok, magának Krisztusnak a felszenteltségében és küldetésében részesednek (LG 28; CD 1; PO l).17 Feltűnő azonban, hogy a Lumen gentium, a Christus Dominus és a Presbyterorum ordinis szövege nem említi az eukarisztia, illetve az eukarisztikus áldozat utolsó vacsorái alapítását, mint az egyház és az apostoli-egyházi-papi szolgálat alapítási folyamatának lényeges elemét. Természetesen, a zsinat tanítja, hogy a püspöki és presbiteri szolgálatnak része, sőt középpontja az eukarisztikus áldozat bemutatása. Ugyanakkor az egyházi szolgálat (és az egyház) alapítását nem hozza kifejezett összefüggésbe az eukarisztia alapításával, s az „Ezt tegyétek az én emlékezetemre” jézusi parancsával, amint azt a Trentói Zsinat tette. Egyedül a Sacrosanctum concilium konstitúció tesz erre közvetett utalást két helyen. A liturgikus rendelkezés 6. szakasza az apostolok Jézustól kapott küldetésének szerves részeként nevezi meg az üdvösség szóbeli meghirdetése mellett a meghirdetett üdvösség megvalósítását „az egész liturgikus élet központját jelentő áldozat és szentségek” által (opus salutis per Sacrificium et Sacramenta, circa quae tota vita liturgica vertit, exercerent). A szöveg nem hivatkozik kifejezetten az utolsó vacsorái jézusi rendelkezésre, de 17 A LG 28 szakaszának első mondata így fogalmaz: „Krisztust az Atya megszentelte (sanctificavit) és a világba küldte (Jn 10,36), ő pedig apostolain át saját felszentelésének és küldetésének részeseivé tette (consecrationis missionisque suae... participes effecit) ezek utódait, a püspököket.” Az idézet első része, mely Jézusnak az Atya általi megszentelését és világba küldését mondja ki, a Jn 10,36 kijelentését ismétli meg, s ezt köti össze az apostolutódok Jézus felszenteltségében és küldetésében való részesedésének gondolatával. Ez utóbbi megfogalmazás mögött feltételezhetően Jézus főpapi imájának az a kérése állhat, melyben az Üdvözítő azért könyörög, hogy az Atya szentelje meg az apostolokat az igazságban: „Szenteld meg őket az igazságban. A te igéd igazság. Amint te küld- tél engem a világba, úgy küldöm én is őket a világba. Értük szentelem magam, hogy ők is szentek legyenek az igazságban” (Jn 17,17-19). Valószínűleg azért nem utal kifejezetten a zsinati szöveg a szentírási helyre, mert az ott található „hagiadzein” igét a megszentelni és nem a felszentelni szóval adják vissza a fordítások. Ezzel kapcsolatban megjegyezhetjük, hogy a „hagiadzein" görög ige jelenthet egyaránt felszentelést és megszentelést is. A két jelentés gyakran egybeolvad, mert egy küldetésre való felszentelés, lefoglalás a megtisztító megszentelést és képesítést is magában foglalja. A Septuagintában számos példát találunk erre: pl. Mózest Isten fel/megszenteli (Sir 45,4); Mózes Áront fel/megszenteli a papi szolgálatra (Kiv 40,13; Kiv 28,41; 2Krón 5,11); Isten Jeremiást anyja méhétöl föl/megszenteli (Sir 49,7). A papi és a prófétai fölszentelésre egyaránt használatos a „hagiadzein” ige. Joggal gondolhatunk arra, hogy a főpapi imában a fölszentelés jelentésámyalat a domináns, mert Jézus a búcsúbeszédében már szólt arról, hogy a tanítványok tiszták az ő tanításának hatására (Jn 15,3). A megtisztító megszentelés után Jézus most az apostolok fölszenteléséért imádkozik, amely a küldetésükre vonatkozik. TEOLÓGIA 2010/1-2 99
