Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 1-2. szám - Bácskai Károly: Az alázat mint bibliai paradigma
Az alázat mint bibliai paradigma BÁCSKAI KÁROLY Iáidban. A kereszten a legnagyobb mélységet vállalta34, hogy az alázatnak ebben a dimenziójában éppen az ember számára nyilvánvalóvá lehessen az Isten szeretetének felülmúlhatatlan nagysága. Be kell látnunk ugyanakkor, hogy Isten lemondásának mértékéről, azaz a szeretetének nagyságáról csak az ő kijelentése nyomán, az értelmünk és az asszociációs képességünk segítségével beszélhetünk. Teremtményi mivoltunkból eredően Isten létformáját mi nem ismerjük. Az ő áldozatvállalásához csak elégtelenül hasonlítható az ember alázatossága.35 A kettőt összekötő kapocs a lemondás, az alázat motívuma lehet, nem pedig annak mértéke vagy minősége. Közös az indulat, a vállalás, az irány. Az ember azonban képtelen „magatartásában Istennek bizonyulva”, „Isten formájában” alázatot gyakorolni. Ezzel ellentétben, Isten úgy vált alázatossá, hogy Jézusban testté, azaz valóságos emberré lett János evangélista szerint: Ó XÓfOC, oápf, éyéveTO, Jn 1,14), szolgai, vagyis emberformát vett fel és magatartásában is embernek bizonyult. Nem csupán a halandóságot, de a legkínosabb halált, a kereszthalált is vállalta (Fii 2,7—8). Jézus az Istennel való egyenrangúságát „nem tekintette zsákmánynak”, más szóval nem ragaszkodott hozzá önző módon, bárminemű előnyt szerezve ennek révén a maga számára. Egyenlősége Istennel az Atya akaratának való teljes engedelmességben és alávetettségben mutatkozott meg. Noha egy volt Istennel, lemondott arról, hogy neki szolgáljanak, sőt, ő lett szolgává (emberré). Krisztus, megtestesülése által rabszolga lett, a rabszolga alakját (j_LOfXpT)V bovXov) vette fel, nemcsak az emberek körében, hanem Istenhez viszonyítva is, jóllehet eredetileg Isten formájában (ÉV ILOpcpfj 0EOÜ) volt. Az Atyjához való szeretet- viszonyt a szolga urához való viszonya módján élte meg.36 így töltötte be a szeretet küldetését az emberek között is a legkisebbként (ld. az evangéliumok passiótörténeteit), üdvösséget szerezve mások számára. AZ ALÁZAT ÚJSZÖVETSÉGI PARADIGMÁJA Krisztust az emberré létei, önmaga megüresítése nem távolította el Istentől. Sokkal inkább az ember javát szolgáló isteni szándék megtestesítőjeként, éppen ez által maradt a legközelebb az Atyához. Ha az isteni (lét)forma megváltozott is és ideiglenesen szolgai (emberi létformának adta is át a helyét, az isteni mivolt, az ontológiai jelleg megmaradt.37 A transzcendens úgy lett immanenssé, hogy az immanens egy pillanatra sem 34 Vö. Gnilka, J., Der Philipperbrief, HThK, 1968-2002, 124: „Die Übernahme des Todes bedeutet das letztwillige Ja zum vorgegebenen Weg, der damit zu seinem Schlußpunkt gekommen ist. Bezeichnend ist, daß unter dieser Perspektive der Tod dieses Einen an sich nicht als etwas Heilshaftes gesehen wird, vielmehr ist er der tiefste Punkt eines im Gehorsam beschrittenen menschlichen Weges.” Bibliai összefüggésben ezért sem lehet egyértelműen kifejezni a kicsinység fogalmit, csak annak részleteire bontva, az erre vonatkozó nem egy kifejezést a különbféle fordításokban olykor tartalmi szempontból színesítve. Varillon idézi E. Pousset-t, majd így folytatja: „De Krisztus csak azért próbálta meg az úr-szolga viszonyt, hogy túlhaladjon rajta. A szolga-úr viszonyon keresztül visszaállítja a Fiú-Atya szeretetviszonyit, de úgy, hogy megéli azt. A feltámadás ennek a győzelemnek a jele: Az Atya kijelenti, nem szóban, hanem tettben, hogy a Fiú megismertette olyannak, amilyen valójában.” Ld. Varillon, F., Isten alázata és szenvedése, Szent István Társulat, Budapest 2002, 214. Lásd Gnilka elemzésében a Lohmeyertől származó, a dánieli Emberfia fogalomra alapozott, szó szerinti idézetet („Der Anthropos bleibt himmlisches Wesen”...), in Gnilka, J., Der Philipperbrief, HThK, 1968—2002, 122. Az Emberfia-teóriával kapcsolatban, a Márk evangéliumáról írott kommentárjában Dóka Zoltán is említést tesz az őskeresztény explicit krisztológiinak arról a stádiumáról, „ahol az apokaliptikus Ember Fia-képzetet összekapcsolták a szenvedéshagyománnyal: az isteni hatalommal és dicsőséggel eljövendő Ember Fia-Jézus nem mis, mint aki a keresztre ment”. Ld. Dóka, Z., Márk evangéliuma, Ordass Lajos Baráti Kör, Budapest 1996, 229. 7
