Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 1-2. szám - Kránitz Mihály: 1959 - a II. Vatikáni Zsinat meghirdetésének éve
1959-a II. Vatikáni Zsinat meghirdetésének éve KRÁNITZ MIHÁLY ták. Itt Péter apostol is bizonytalannak látszott. Vajon ki fog dönteni ebben a kérdésben, mely a Krisztus által hozott üdvösség egyetemességére vonatkozik? Krisztus átadta hatalmát az apostoloknak, ezért mivel ők a hitben együtt vannak, akkor biztosan meg tudják különböztetni a rájuk bízott igazságot. így született meg a zsinat döntése, melyet egy nyílt vita után a Szentlélek segítségével hoztak meg, kimondva, hogy nem szükséges megtartani a pogányoknak a törvény előírásait, ha Krisztushoz akarnak térni.3 Valamennyi apostol beleegyezésével az evangélium szabadsága győzött a törvény fölött. Később pedig Pál már ennek ismeretében hívhatja meg „a népeket”, hogy Krisztus titkához közeledjenek anélkül, hogy más utat választanának. Talán nem is kell arra utalni, hogy hitünk és valójában az Egyház léte is az apostoloknak ettől a döntésétől függ, melyet a keresztény történelem első zsinata határozott meg. A többi zsinatot az apostolok utódai, vagyis a püspökök tartják majd, akiknek nem lesz más céljuk a történelem során, mint hogy a hit tisztasága fölött őrködjenek. Mielőtt még rátérnénk a II. Vatikáni Zsinat meghirdetése ismertetésének a körülményeire, és jelentőségét bemutatnánk, szükséges, hogy legalábbis vázlatosan utaljunk arra az összetett történelmi folyamatra, amelybe beleilleszkedik. Egy zsinat akkor „ökumenikus” - és a II. Vatikáni Zsinat is ilyen —, amikor a „lakott föld” valamennyi püspökét összefogja. Az ortodox egyház az 1054-es szakadás előtti zsinatokat nevezi egyedül „ökumenikusnak”. A II. Vatikáni Zsinatot nagyon sok zsinat előzte meg, és több is fogja majd követni, de már most megjegyezhetjük, hogy a zsinatok történetében mintha egy munkamegosztást fedezhetnénk fel: kelet Krisztust önmagában tekinti (a két természet és a személyi egység misztériumában), a nyugat pedig a bennünk lévő Krisztust szemléli a kegyelem és Krisztus szolgálatában álló Egyház szemszögéből. E két zsinati tevékenységi szempontot felidézve jobban megérthetjük a II. Vatikáni Zsinat sajátos helyét. Amíg a korábbi zsinatok általában egy kívülről jövő megoldandó kérdésre válaszoltak, addig a II. Vatikáni Zsinat annak a szükségét érezte meg, hogy kimondja az embereknek, számára kicsoda Krisztus, és megismertesse azt a küldetést, amelyet tőle kapott a világ lelki felemelkedése javára. Ez tehát az első olyan zsinat, amely valamiért, és nem valami ellen valósult meg. XXIII. János szava szerint „az Egyház már elég sokat ítélkezett”.4 A II. Vatikáni Zsinatot azért hívta össze, hogy elvégezze az aggiornamento, vagyis az idők jeleire adandó válasz munkáját, amelyet az Egyház tölt be missziója során a világban. Tulajdonképpen minden zsinatnak többé-kevésbé hasonló célja volt (gondoljunk a Konstanzi vagy a Trienti Zsinatra), de a II. Vatikáni Zsinatnak minden másnál jobban ez a feladat lebegett a szeme előtt. Az aggiornamento tehát az élet jelenlegi állására való válaszadás az egész Egyház gondolkodása és magatartása szempontjából az evangélium fényénél. Ezt a hit hagyományának a legtisztább folyamatában kívánja megadni. így indult el a zsinati munka, ahogy XXIII. János nevezte, azzal a szándékkal, hogy az embereknek „kenyeret”, és ne „követ” adjunk, az Egyház egyetlen gazdagságát felmutatva a világnak: Krisztust, az ő Urát. Az aggiornamento tehát Krisztus teljes Egyházának a megtérése is, amely nélkül az Egyház csak puszta intézmény lenne a többi között. XXIII. János pápa az aggiornamentót egy belső reform által indította meg.5 3 Vö. ApCsel 15,6-29. 4 Martelet, G., N'oublionspas Vatican II., Cerf, Paris 1995, 32. 5 Uo. 19-20. 53
