Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 1-2. szám - Hámori Antal: Az életvédelem kritikus pontjai (abortusz, sterilizáció, drogfogyasztás, "eutanázia")
Az életvédelem kritikus pontjai HÁMORI ANTAL Az abortusz — és eme tanulmány témáját képező egyéb magatartások — minősítéséhez is jelentős tanítást tartalmaz II. János Pál pápa Veritatis splendor kezdetű enciklikája. A Szentatya a magatartás tárgya, a szándék és a körülmények vonatkozásában a következőket iga: „A cselekvés erkölcsileg akkor jó, amikor a szabad választások megegyeznek az ember igaz javával, s így kifejezik a személy szándékos igazodását végső célja, azaz Isten felé. Ó az a legfőbb jó, akiben az ember megtalálja a teljes és tökéletes boldogságot.” „Csak a jónak megfelelő cselekedet lehet olyan út, mely az életre visz. Az emberi cselekedet értelmes irányítása a jóra s az értelem által megismert jó szándékos végrehajtása alkotja a moralitást. Éppen ezért az emberi cselekvés nem értékelhető erkölcsileg jónak csak azért, mert valamilyen cél elérésére szolgál vagy mert a cselekvő alany szándéka jó. A cselekvés erkölcsileg akkor jó, amikor tanúsítja és kifejezi a személy szándékos irányultságát a végső 86 Erről ír Helmut Weber is a Speciális erkölcsteológia című könyvében (ld. SZÍT, Budapest 2001,130.: „Az ilyen indirekt abortusz mintapéldája az az eset, amikor egy terhes nőnek méhrákja lesz. Az uteruszt operációval el szabad távolítani. Közben a gyermek természetesen meghal, de ez elfogadható, mert halálát nem közvedenül akarták, és nem közvetlenül okozták.”). Vö. CONNERY, J., Abortion: the development of the Roman Catholic perspective, Chicago 1977, 284—303. Ld. MA 14. /„Nem ismerhetjük félre ezeket a súlyos nehézségeket: ez lehet például egy komoly egészségügyi kérdés, olykor pedig élet vagy halál kérdése az anya számára; lehet teher, amit egy felesleges gyermek jelent, főként akkor, hajó okunk van arra, hogy tartsunk attól, hogy ő abnormális lesz, vagy sérült marad; lehet, több helyen, a tisztesség, a szégyen, a deklasszálódás, stb. problémáinak tulajdonított jelentőség; mindenképp meg kell erősítenünk azt, hogy ezen okok közül soha egyik sem adhat jogot elfoguladanul arra, hogy egy másik életével rendelkezzünk, még ha az az élet kezded fázisában is van. (...) Az élet ugyanis túlságosan alapvető kincs ahhoz, hogy össze lehessen vetni bizonyos, bár nagyon súlyos, nehézségekkel.”/; KEK 2271.; MKPK 2003. évi bioetikai körlevele, 44-45.; VS 78.; DEM 32-35.; EDC 141.; SC Off Resp., 1895. július 24., in ÁSS 28 (1895/1896), 383—384, Fila, B,—Jug, L., Az egyházi Tanítóhivatal megnyilatkozásai, Örökmécs Alapítvány, Kisterenye-Budapest 1997, 912 (Fila-Jug), 3298. [A Szent Officium válasza a cambrai érseknek, 1895. július 24. A craniotomia és a vetélés. „Előteijesztés: Az orvos Titius, amikor egy súlyosan ágynak esett terhes nőhöz hívták, megvizsgálta, és azt vette észre, a halálos betegség okaként más nem jöhet szóba, mint maga a terhesség, azaz a magzatnak a méhben való jelenléte. Tehát egy út volt csak számára járható annak érdekében, hogy az anyát a biztos és fenyegető haláltól megmentse, ti., hogy vetélést vagyis magzatelhajtást hajtson végre. Ennek az útnak a szokott módon kezdett neki, mégis olyan eszközök és operációk alkalmazásával, amelyek önmagukban és közvedenül nem éppen arra irányulnak, hogy az anyai ölben megöljék a magzatot, hanem csakis, hogyha lehetséges, élve szülessék meg, noha a legközelebb ahhoz, hogy meghaljon, mint aki még egészen fejleden. Most már miután elolvasta, amit 1889. augusztus 19. napján a Szentszék a cambrai érseknek válaszul írt: vagyis »nem lehet biztosan tanítani«, hogy megengedett bármilyen operáció, amely közvedenül megöli a magzatot, még ha ez szükséges is lenne az anya megmentésére: kétségben van Titius a sebészi beavatkozások megengedett voltát illetően, amelyekkel nem ritkán vetélést hajtott végre az eddigiekben, hogy a súlyosan betegeskedő terhes nőket megmentse. Kérdés: Titius igénye: Vajon az ismertetett operációkat a mondott körülmények meg- ismédődése mellett biztosan felújíthatja-e? Válasz (a Pápától megerősítve július 25-én): Nemleges, más rendeletek szerint (1884. május 28-án kelt, és 1889. augusztus 19-én kelt rendelet).”]; SC OffResp., 1898. május 4., in ÁSS 30 (1897/1898), 703—704., Fila-Jug 3336—3338. [A Szent Officium válasza a sinaloai (Mexikó) püspöknek, 1898. május 4. A magzat extrakciójának a módszerei. „Kérdés: 1. Megengedett lesz-e a szülés siettetése, ahányszor az asszony szűk medencéje miatt lehetedenné válnék a magzat kijutása a maga természetes idejében? 2. És ha az asszony szűk volta olyan, hogy még az idő előtti szülés sem számítható lehetségesnek, szabad lesz-e vetélést előidézni vagy a maga idején császármetszést végrehajtani? 3. Megengedett-e a laparotomia (= hasmetszés), amikor méhen kívüli terhességről van szó, vagyis nem a szokott helyen fogant magzatról? Válasz (a pápától megerősítve május 6-án): Ad 1. A szülés siettetése önmagában nem tilos, ha jogos okokból hajtják végre és abban az időben és olyan módszerekkel, amelyek alkalmazásakor rendes körülmények között tekintettel vannak az anya és a magzat életére. Ad 2. az első részt illetően: nemleges, a vetélés tiltott voltáról kiadott, 1895. július 24-én, szerdán kelt rendelet értelmében. - Ami pedig a második részt illeti: semmi sem áll útjában annak, hogy az asszonyt, akiről szó van, a maga idejében császármetszésnek vessék alá. Ad 3. Ha a szükség arra kényszerít, meg van engedve a hasmetszés, hogy eltávolítsák az anya öléből a nem a szokott helyen fogant magzatokat, csak a magzat és az anya életére, amennyire lehetséges, komolyan és alkalmas módszerekkel vigyázzanak.”]; SC Off Resp., 1902. március 5., in ÁSS 35 (1902/1903), 162., Fila—Jug 3358. (A Szent Officium válasza a Montreáli Egyetem Teológiai Fakultásának, 1902. március 5. A magzat extrakciójának a módszerei). 29
