Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 3-4. szám - Török Csaba: Az iszlám és a kereszténységgel való párbeszéd kérdése
Az iszlám és a kereszténységgel való párbeszéd kérdése TOROK CSABA — Szentháromság: a késő görög bölcselet nyelvezetével megfogalmazott keresztény hit az iszlám számára idegen a kinyilatkoztatástól. Ha a keresztény hitvallások textusát tartjuk szem előtt, valóban el kell ismernünk azt, hogy maga a szentháromságtani szókincs idővel eltávolodott a biblikus nyelvezettől, emiatt a semita-arab közegben nehezen értelmezhető, látható benne egyfajta kinyilatkoztatás alapján nem igazolható filozófiai szemlélet. Ezen felül az erőteljes monoteizmus gondolatával összeegyeztethetetlen Jézus Krisztus istenségének megvallása (ld. az iszlámra ható keresztény csoportok, a szír- és zsidó kereszténység sajátos hitét, amely valóban csak emberként tekintett Jézus Krisztusra). Emellett (mint azt fentebb szintén láttuk) a megígért Paraklétoszra, a keresztények szemében a Szentiélekre vonatkozó evangéliumi kijelentések Mohammed személyére vonatkoztatott olvasatot nyernek az iszlámban. Ha az iszlám ismer egyfajta „keresztény gondolatú hármasságot”, akkor az Isten, Jézus és Mária triásza — ez azonban egyértelműen üdvtörténeti perspektívában áll, semmilyen Istenen belüli hármasságot nem jelent. — Kereszt és feltámadás. A húsvéti események, Jézus kereszthalála és testi feltámadása idegen a Korán világától.40 Az események sajátos értelmezést nyernek: Jézus Krisztus helyett valaki más halt meg, így a test szerinti feltámadás kérdése fel sem merül. Földi küldetése befejeztével Jézust Isten feltámadás nélkül emelte fel önmagához, dicsőítette meg. Ennek az elgondolásnak a gyökerei fellelhetők az apokrif Barnabás-evangéliumban, amely kivételes hatást gyakorolt az iszlámra. Ebben azt olvashatjuk, hogy Isten sajátos csodát tett: a Jézus elfogására érkezők az áruló Júdást vélték Jézusnak (akadályozott látás, isteni beavatkozás nyomán). így akit a gyalázatos keresztre feszítettek, az tulajdonképpen az áruló apostol volt. Jézus megmenekült a becstelen haláltól, és Isten magához emelte őt. Összességében azt lehet mondani tehát, hogy a Jézus-esemény az iszlám szemszögéből beleilleszkedik egy folyamatba, azonban semmiképpen sem jelenti ezen folyamatnak a középpontját. A teljesség a Koránnal érkezik el. Ez sajátos következménnyel jár a muszlimok vallásosságára és teológiájára nézvést: „... az iszlám vallási-teológiai rendszerében Krisztus helyén a Szent Könyv, a Korán áll. A Korán szava mint Isten igéje maga is teremtéselőtti, tehát préegzisztens, teremtetlen örök isteni szó, amelyet az Isten trónjánál őrzött táblára (fi’l-lauhi’l-mahfúz) felírt őspéldány (ummu’l-ki- táb) tartalma. Az iszlám kijelentéstanában a Korán ugyanazt a helyet foglalja el, mint Krisztus személye a keresztyén egyház kijelentésről alkotott felfogásában. Ha tehát egy keresztény vallási életének, jámborságának a középpontjában a Jézus Krisztussal való személyes kapcsolat áll, akkor ugyanezt a centrumot az iszlámban nem egy (isten)emberi személy, hanem maga a Korán foglalja el. Ahogy egy keresztény teljes létezésével Jézus Krisztusra irányul, őt akaija követni, s őt követve eljutni az üdvösségre, úgy a muszlim a Korán szavát és tanítását tartja létezése, vallási öntudata tengelyének. A kereszténység az emberré lett, az iszlám a Koránban leírt isteni Szó köré szerveződik. Első megközelítésben talán nem érezzük ennek az eltérésnek a súlyát, összességében azonban — a vallás konkrét megvalósulási formái terén — hatalmas jelentőségű ez a transzpozíció. 40 Vö. Korán 4:157-158. 41 Németh, P., A radikális monoteizmus és a politikai radikalizmus összefliggése az iszlám világban, 246. 42 Vö. Korán 5:48. TEOLÓGIA 2009/3-4 239
