Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 3-4. szám - Török Csaba: Az iszlám és a kereszténységgel való párbeszéd kérdése
I TÖRÖK ÖSABA Az iszlám és a kereszténységgel való párbeszéd kérdése Napjainkban egyre több kérdést vet fel a globalizáció jelensége, amely nem csak a világ eddig olykor viszonylag elkülönítetten létező kultúráit és vallásait hozza a naponkénti érintkezés közelségébe, de egyszersmind egymásba mossa a legeltérőbb dimenzióikat is. Vallás, gazdaság, politika, militarizmus, művészet, oktatás — a kulturális létezés megannyi szintje, amelyek bizonyos autonómiával kell, hogy rendelkezzenek. Ennek ellenére a globalizáció nyomán egyre inkább egymásba hatolnak, s ezt a jelenséget súlyosbítja a tény, hogy a struktúráknak és határoknak nem csak intra-, hanem interkulturális elolvadásával is szembesülnünk kell.1 Ebben az igen összetett és szövevényes világhelyzetben egyre többen felismerik — az adott hívő közösségektől függetlenül is - a vallások jelentős szerepét. Ez egyfelől annak tudatosítása, hogy minden kulturális egység magvában olyan világnézeti-eszmei elemeket találhatunk, amelyek vallási meghatározottságúak2; másfelől annak megtapasztalása, hogy a vallásos hit és a közösség ethosza pozitív és alapvetően fontos impulzust nyújthat a párbeszéd és a béke ügyének előmozdításához (sőt olykor e nélkül egyenesen elképzelhetetlen a tömegek megfelelő motiválása a nemes cél érdekében). Ezen kérdések különösen is hangsúlyosak az iszlám kapcsán. A nyugati világ sztereotípiái szerint ez a legharcosabb vallás, ugyanakkor az alaposabb vizsgálódás hallatlanul árnyalt képet hozhat létre, felmutatva, hogy — miként a kereszténység — az iszlám sok ágazat összetett egysége. Ezen összetettség visszavezethető történeti, kulturális és vallási okokra egyaránt. Ha tehát azt szeretnénk megvizsgálni, mi módon „párbeszédképes”, párbeszédre nyitott a muzulmán világ, akkor szem előtt kell tartanunk a sajátos történeti tapasztalatot, amely más vallások metszéspontjában helyezi el az iszlámot. Ezen vizsgálódásunk alapján lehetőségünk nyílhat arra, hogy az egyik legfontosabb „frontvonalat”, az iszlám és a kereszténység viszonyát teológiai szempontból elemezzük. Ha ezt megtettük, akkor jóval adekvátabb képet alkothatunk azokról a vallási-szellemi irányzatokról, amelyek a mai muzulmán közösségek életét áthatják. 1 A téma kapcsán ld. Schüssler-Fiorenza, F., Pluralismus und Globalisierung: eine Herausforderung fiir die ethische Reflexion, in Concilium 37 (2001), 450—465. 2 Paul Tillich - még ha kisarkítva is - így fogalmaz: „a vallás a kultúra szubsztanciája, a kultúra a vallás külső megjelenési formája” - Id. Tillich, P., Religionsphilosophie, in Uő., Frühe Hauptwerke, (Gesammelte Werke, vol. I), Evangelisches Verlagswerk, Stuttgart 1959, 295—366; Uö., Die religiöse Substanz der Kultur (Gesammelte Werke, vol. IX), Evangelisches Verlagswerk, Stuttgart 1967. 230 TEOLÓGIA 2009/3-4 • XLIII (2009) 230-244
