Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 3-4. szám - Puskás Attila: A szentté avatásban megállapított csoda teológiai értelmezése
A szentté avatásban megállapított csoda teológiai értelmezése PUSKAS ATTILA 3. A CSODA TEOLÓGIAI ÉRTELMEZÉSE Az evangéliumok által használt szavak Jézus csodatételeinek megjelölésére jól kifejezik a csoda három fő jelentésrétegét: a csodák (a) az emberben csodálkozást kiváltó események (thaumaszia; prodigia, portenta, miracula); (b) hatalom-megnyilvánulások, isteni hatalom alapján véghezvitt cselekvések (dünameisz; virtutes, opera); (c) jelek (szémeia; signa). Az I. Vatikáni zsinat nem adott ugyan pontos meghatározást a csoda fogalmáról, de megnevezte annak lényegi elemeit, melyek többé-kevésbé egybeesnek az újszövetségi szóhasználat által kifejezett tartalmakkal. A zsinati tanítás értelmében a csodák az isteni kinyilatkoztatás külső bizonyítékai, Isten mindenhatóságát és végtelen tudását kinyilvánító isteni tények, s végül az isteni kinyilatkoztatás mindenki számára felismerhető jelei (DH 3009; vö. DH 3033, 3034; Humani generis: DH 3856). A zsinat szerint is tehát a csoda lényegéhez tartozik, hogy az Istennek hatalmát és tudását kinyilvánító tette, isteni ténye a csoda. A Dei Filius szövege azonban arról a kérdésről nem beszél, hogy vajon a csoda Isten közvetlen vagy teremtményi közvetítéssel véghezvitt tette-e. Arról pedig szintén nem olvasunk, hogy a csoda Istennek a világban művelt transzcendens cselekvéseként a természeti törvényekhez miként viszonyul. Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása a teológiai értelmezés feladata. Mivel a kanonizációs eljárásban megállapított csoda az esetek döntő hányadában csodás gyógyulás, a továbbiakban elsődlegesen arra a kérdésre összpontosítjuk a vizsgálódásainkat, hogy vajon a miraculum quoad modum típushoz sorolható csodás gyógyulás Isten közveden vagy teremtményi másod-okokat felhasználó cselekvésének tekinthető-e. Az alábbiakban a teológiai-filozófiai válaszok két változatát ismertetjük, majd ezekhez viszonyítva alakítjuk ki saját álláspontunkat.20 3. 1. Aquinói Szent Tamás értelmezése Szent Tamás felfogásában Isten a teremtés első oka, aki mint causa príma létesítő oka és fenntartója az egész teremtésnek, valamint lehetővé tevő alapja a világon belüli minden okságnak. Isten a teremtmények önálló tevékenységében mindenkor jelen van és hat mint első mozgató (primus movens) és mint végső cél-ok (finis ultimus). A világon belüli cselekvések általában Istennek, mint első oknak és a teremtményeknek, mint másodokoknak az együttműködése által mennek végbe.21 Ugyanakkor Aquinói Szent Tamás szerint a csoda esetében Isten közvetlen világon belüli cselekvéséről van szó. Az Angyali 20 Az alábbiakban nem foglalkozunk azokkal a filozófiai-teológiai álláspontokkal, melyek eleve kizáiják a csoda lehetőségét. Ezek közé tartozik a racionalizmus, mely tekintettel arra, hogy lehetedennek és fölöslegesnek tart bármiféle természetfölötti kinyilatkoztatást, ugyanígy vélekedik a csodáról is. A csodának valóban nincs értelme akkor, ha valaki nem fogadja el a teremtés természetfeletti célra irányítottságát, a természetfölötti kinyilatkoztatásnak és a kegyelemnek a szükségességét. A pusztán természetes rendet feltételezve, a csoda legfeljebb úgy tudna értelmeződni, mint a teremtésben lejátszódó folyamatok hibáinak utólagos javítása Isten részéről. Ez azonban megkérdőjelezni látszik a Teremtő tökéletességét és transzcendenciáját. A természeti determinizmus álláspontja a természeti folyamatokat abszolút szükségszerűnek tételezi, sőt radikálisabb változatában (vö. Spinoza) magukat a természeti törvényeket is, mint Isten lényegéből szükségképpen következőket. Egy ilyen látószögben a csoda csak úgy jelenhetne meg, mint a természeti törvények megsértése vagy felfüggesztése, mely azonban ellentmondana a természet determinizmusának, tehát lehetedennek kell lennie. Vö. Stosch, K. von, Gott — Macht — Geschichte, 111, 137, 164; Monden, L., Theologie des Wunders, 25, 177k. 21 Vö. STh I, 105,5; ScG III, 64. Tamás szerint míg a formai és az anyagi ok (causa formali és materialis), mint belső okok a teremtés rendjében adottak, a ható és cél-ok (causa efficiens és finalis) arra szolgálnak, hogy Isten gondviselő terve megvalósuljon. TEOLÓGIA 2009/3-4 203
