Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 3-4. szám - Kránitz Mihály: 1959 - a katolikus ökumenizmus kezdete
1959 - a katolikus ökumenizmus kezdete ■ KRÁNITZ MIHÁLY tést, és megmutassuk számukra az Isten előtti egyszerű és alázatos lélek magatartásának a hatalmát, hogy mindig a sugallataira figyeljen, és megtegye szent akaratát.”14 „Vegyük például az ökumenikus zsinat gondolatát. Hogyan jött ez? Hogyan fejlődött ki? Oly módon, mint amikor valamit elbeszélünk, szinte valószínűtlennek tűnik. Ilyen váratlan volt az efféle lehetőségekkel gazdag gondolat, melyet minden további várakozás nélkül követett a megvalósításához szükséges tettekre váltás.”15 „Az államtitkárral [Tardini] való magánbeszélgetés során előkerült kérdések tanulmányozása megmutatta számunkra, hogy milyen súlyos aggodalomba és nyugtalanságba merült el a jelenlegi világ. Megállapítottuk, hogy többek között békét és egyetértést akarunk hirdetni, még akkor is, ha ez sajnos a konfliktusok és a fenyegetések újbóli fellángolásával végződik. Mit tehet az egyház? Krisztus misztikus hajója a hullámok játékává lesz, és hagyja magát hánykolódni? Vajon nem várnánk el tőle nem csak egy figyelmeztetést, hanem egy nagy példaadás fényét is? Mi lehetne ez a fény? Beszélgetőtársunk a figyelmes tisztelet magatartásával hallgatott. Ekkor egy nagy gondolat ötlött fel bennünk, és világította meg lelkünket. Kimondhatatlan bizalommal fogadtuk ezt az isteni Mestertől, és ünnepélyes és felszólító kifejezés jött az ajkunkra. Hangunk első alkalommal fejezte ezt ki: egy zsinat.”'6 „Igazat szólva azonnal a nyugtalanság, sőt a rémület okozta félelem érzése ragadott meg minket. Úgy tűnt az előzetes súlyos nehézségek felsorolására kell még vámunk, amit ez a váratlan bejelentés természetszerűleg juttatott eszünkbe, hogy egy ilyen tervnek a teljesítése hosszú előkészületet igényelne. Ám épp ellenkezőleg: a válaszra nem kellett várni. Nyilvánvaló érzelem tűnt fel a bíboros arcán: azonnali és lelkes beleegyezése. Ez számunkra az Úr akaratának egy bizonyos első jele volt. Mert ki ne ismémé azt a szükséges és átgondolt mérlegelést, amellyel a római Kúria a hozzá eljutott kérdéseket szokta vizsgálni, bármilyen jellegűek legyenek is.”17 „A pápa részéről az ecce adsum legközelebbi munkatársainál közvetlen visszhangra talált. Ezekben az órákban dőltek el a római szinódusra és a kánonjogi kódex felülvizsgálatára vonatkozó kezdeményezések is. így három újdonságot tudtunk a szent kollégiumnak hírül adni 1959. január 25-e délelőttjén, a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában.”18 „És ekkor az isteni jóságnak egy újabb jele nyilvánult meg. Emberileg arra gondolhattunk, hogy miután a bíborosok meghallgattak, körbevesznek, hogy kifejezzék nekünk beleegyezésüket és jókívánságaikat. Ám épp ellenkezőleg, egy hatalmas és tiszteletteljes csönd keletkezett. Ennek magyarázatát a következő napokban fogtam fel, amikor a bíborosok kihallgatásra jöttek hozzánk, hogy mindegyik külön is elmondja nekünk: Megrendülésünk oly erőteljes, és örömünk oly mély volt ez előtt a váratlan és oly értékes híradás előtt, melyet az Úr az új pápán keresztül az ő egyházának juttatott, hogy nem találtunk megfelelő szavakat, hogy kifejezzük örömünket és határtalan engedelmességünket. Készen vagyunk a munkára.”19 14 Vö. Rouquette, R., La fin d’un chrétienté, Unam Sanctam 69a, Cerf, Paris 1968, 21. 15 Vö. Uo. A pápa még 1961-ben is fogékony volt az isteni sugallatokra, melyek őt folyton segítették, hogy mindenben megfeleljen „péteri tisztségének”: „Az egyetemes II. Vatikáni Zsinat előkészületei lefoglalják napjaim legnagyobb részét. Az a gondolat és kívánság ödött fel lelkemben, hogy a mindennapi imádságban magam köré gyűjtsem az összes világi és szerzetes papságot, a nővérekkel és kongregációkkal együtt - valamilyen hivatalos és általános formában. Várok még néhány szerencsés indítást... ” Vö. XXIII. János pápa, Egy lélek naplója, Ecclesia, Budapest 1972, 351. 16 Vö. Rouquette, R., La fin d’un chrétienté, Unam Sanctam 69a, Cerf, Paris 1968, 21. 17 Uo. 18 Uo. 18 Uo. 22. TEOLÓGIA 2009/3-4 157
