Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 3-4. szám - Kránitz Mihály: 1959 - a katolikus ökumenizmus kezdete
1959-a katolikus ökumenizmus kezdete KRANITZ MIHÁLY mára a dicsőség palástja és a lelki szépség kifejeződése. Köztudott, hogy míg Péter a katolikusok számára, addig Pál a protestánsoknak jelent szellemi-lelki tájékozódási és meghatározó pontot. Giuseppe Roncalli, mint törökországi apostoli delegátus, maga is járt Tarzuszban, Szent Pál szülővárosában, és ott is megtapasztalta azt a lelki erőt, amit az első keresztény közösségek felmutattak, akik lehet, hogy Pál, lehet, hogy Péter követői voltak, ám ők mindketten Krisztust követték. A szentatya beszédében felidézte, hogy a tarzuszi Saul, megtérése első pillanatától teljes egyetértésben állt a Péter által hirdetett evangéliummal, melyről Márk írásából értesülhetünk, aki viszont több alkalommal Pál mellett szolgált missziós útjai során. Pál az egyház egységét élte meg keresztény hivatása kezdetétől. XXIII. János pápa beszédében kifejezte fájdalmát, hogy erről a századok során elfeledkeztek, sőt gyakran a két apostolt szembeállították. Ez az egység nem csak az egyház, hanem a világ jólétéhez is hozzájárult, méghozzá Jézus tanításából kiindulva, aki az „egy nyáj egy pásztor vezetése alatt” gondolta eljövendő egyházát.4 „Milyen békét, nyugalmat jelentene ma is nemcsak az egyház, hanem a világ számára — folytatta gondolatait a pápa —, a hit és az evangélium gyakorlati megvalósításának egysége”. Ezt az egységet XXIII. János a lelki és a természetfeletti javakban való részesedés mellett kiterjeszti az egyes nemzetek polgári, társadalmi és politikai békéjére is. Honnan ered ez egység? — teszi fel a kérdést az alig három hónapja megválasztott Roncalli pápa. Az egység első gyümölcse a szabadság megfelelő használata, mert ha helytelenül élünk a szabadsággal, az a többi evangéliumi alapelvnek is ellentmond. Éppen erről a tanításról értesülhetünk Szent Péter leveleiben és Szent Pál sokkal teijedelmesebb kifejtésében, mégpedig az isteni sugalmazás hatása alatt.5 Ugyancsak 1959-ben emlékeztek meg a keresztények Szent Pál apostol Rómaiaknak írt levele ezerkilencszázadik évfordulójáról, mely az első keresztényektől érintetlenül jutott el egészen napjainkig. Ez az irat a pápa szerint nem más, mint a hit, a lélek és a nemzetek szabadságának a felmagasztalása, valamint a béke győzelme. A homília első részében még nem találunk kifejezett utalást az ökumenére, bár Péter és Pál alakjának felidézése, az „egy nyáj, egy pásztor” krisztusi gondolatra való utalás, az „egység” szó többszöri hangoztatása és maga a Római levél születésének jubileumi említése mind egy-egy bevezető lépésként értelmezhető majd egy nagyobb kifejtéshez. „Unita, liberta e pace: grande trinomio”— folytatódik XXIII. János pápa beszéde, megismételve és mintegy tudatosan hangsúlyozva, hogy az imahét végén az egység, a szabadság és a béke „hármas” ajándéka összetartozik és egyik nincs a másik kettő nélkül.6 Egyedül ezek biztosítják —hangzik a pápai kifejtés — az apostoli hitet és az emberi és keresztény testvériséget. Mintha a pápa itt a szívekre akarna hatni és a közelgő bejelentést a keresztény egység meglévő, de rejtett vágyára alapozná. A szentmise homíliájában erre még nem tér ki, beszéde végén újra a testvéri, egységes és megelőző szeretetet említi, mely oly sok nemzetet összeköt akik az evangélium fényénél kibontakoztak.7 4 Vö.Jn 10,16. 5 XXIII. János pápa homíliája 1959. január 25-én. Vö. Acta Apostolicae Sedis vol. LI, 1959, 72. ‘Uo. 7 Uo. TEOLÓGIA 2003/3-4 155
