Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 3-4. szám - Gánóczy Sándor: Kálvin és Mária
GÁNÓCZY SÁNDOR Kálvin és Mária tő botrányt, sőt a gyanút, hogy főijét megcsalta, ügyes és finom módon elhárította. Mi ez, ha nem egy mélyreható, boldogságban és szeretetben gyökerező magatartás? Ebben az összefüggésben érthető, hogy Lukács evangéliumának abban a részében, amely Jézus gyermekkorát beszéli el, egy örömteli légkört teremt. Jellemző rá, hogy a reformátor az angyal köszöntését kifejező görög formulát: „khaire kekharitomené Maria” nem az „üdvöz légy, Mária, malaszttal teljes” értelmében fordítja, hanem úgy, ahogy azt nem egy mai szentírástudós (pl. Heinz Schürmann) teszi: „örülj, Mária, kedves”. Tehát a „kekharitomené” mögött nem a „kharisz”-t látja, azaz a kegyelmet, az Isten által adott „malasztot”, amely valakit „eltölt”, amint egy kellemes ital a poharat teletölti, hanem egyszerűen mély emberi boldogság okozta kedvességet. Talán bájt és szépséget is. A francia reformátor hasonló módon elemez, és ugyanakkor mélyebb teológiai tartalommal értelmez egy másik Lukácsnál olvasható üdvözletét. Egy zsidó asszony odakiáltja Jézusnak: „Boldog a méh, amely hordozott téged és az emlő, amelyet szoptál!” A Názáreti így válaszol: „Még boldogabb az, aki hallgatja és megőrzi Isten igéjét.”16 Miről van itt szó? Talán a természetes anyai büszkeség, megelégedettség és az Isten által a hívőnek ajándékozott természetfeletti boldogság közötti ellentétről? Kálvin szerint nem erről van szó. Sokkal inkább arról, hogy Máriát mintegy két, egymástól elválaszthatatlan boldogság hatja át, az anyáé és az Isten szavára építő hívő emberé. És mert ezt így szabad gondolnunk, joggal nevezzük Máriát „Boldogasszonynak”. Ezt a mélyreható érzést, ezt a megélést természetesen nem lehet Máriánál elválasztani Isten kegyelemadományától. A Szűzanya „solagratia” boldog, minden szinten, mint anya és mint hívő. Hála ennek a kiérdemelhetetlen kegyelemnek, boldog. Más szóval ebben áll áldott — szintén egyszerre biológiai és teológiai értelemben áldott — állapota és mivolta. A reformátor Lk 1,42-re tér vissza, ahol Erzsébet üdvözli Máriát: „Aldottabb vagy minden asszonynál és áldott a te méhednek gyümölcse.” Kell-e ezzel kapcsolatban a Szent Szűz kiváltságáról beszélnünk? Igen, de a lehető legnagyobb teológiai óvatossággal. Hiszen ő is megváltott ember. Neki is újjá kellett születnie a Szentlélek erejéből és Krisztus üdvözítő tevékenysége alapján. Ez a kálvini árnyalás figyelemre méltó dolog, hiszen megfelel annak a bibliai tanításnak, amely az üdvösséget, a „szótériá”-t, nem redukálja a bűntől való megszabadításra. Az üdvösség minden bizonnyal megváltás, de a maga teljességében több mint megváltás. Olyasvalami, mint az ember emberségének teljessége, jobban mondva teljessé teremtése. Úgy vélem, hogy nem torzítom el Kálvin és Luther mariológiáját, amikor arra utalok, hogy benne az „eredeti bűn”-nek nem jut rendszer-meghatározó szerep. Más szóval nem a Szűz bűnte- lenségére, azaz katolikus kifejezéssel élve „szeplőtelenségére” kerül a hangsúly. Mintha ez Kálvin és Luther szemében magától értetődő lenne. Az a benyomásom, hogy Mária- tiszteletükben nem hajlanak idealizálás felé. Minden további megjegyzés nélkül olvassák például azokat az újszövetségi szövegeket, amelyek Jézus anyjánál tökéletlenségekről, például egy bizonyos ideiglenes kishitűségről, kételyekről, értetlenségről tesznek tanúságot. Mindez emberi dolog. „Errare humanum est” és Mária teljes mértékben emberi. Annál szavahihetőbbek ezek az írások, amikor ennek az ízig-vérig zsidó fiatalasz- szonynak csodálatra méltó, sőt hősies vonásait jelzik. Az események imádságos átelmél- kedése, bízó hit, intuíció, intelligencia, önuralom, egyszerűség, öntudattal párosult szerénység, kitartás a sors csapásai idején, nem utolsó sorban a keresztút és a keresztre feszítés óráiban. Az a részlet is fontosnak mutatkozik, hogy a keresztfa tövében más asszonyok is 16 Lkl 1,27k. 150 TEOLÓGIA 2009/3-4
