Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 1-2. szám - Bolberitz Pál: Aquinói Szent Tamás ismeretelmélete
Aquinói Szent Tamás ismeretelmélete BOLBERITZ PÁL mozzanatot, és így alakulhat ki a tudatban a dolog koncentrált, egységesített, egyetemes, kifejezett „képe” (species expressa), avagy a „tudati szó” (verbum mentis), azaz a fogalom. A szenvedő értelem befogadó képessége és aktív közreműködése (a cselekvő értelem hatására) lehetővé teszi tehát, hogy velünk született fogalmak nélkül, az érzéki megismerés közvetítésével új szellemi ismeretekhez, fogalmakhoz, értelmi belátásokhoz jussunk. Fontos itt megjegyezni — épp Szent Tamás szellemében —, hogy az így kialakított elvont fogalom nem lehet a megismerés sajátos tárgya. Ha ugyanis az lenne, akkor ez azt jelentené, hogy az ideákat és nem magukat a dolgokat ismerjük meg. A tudományos ítéletek sem a tudatunkon „kívül” létező valóságokra vonatkozóan fejeznék ki igaz vagy téves ítéleteinket, hanem csupán a tudatunk által „létrehozott”, pusztán a tudatunkban létező fogalmak közötti összefüggések logikai törvényeit vizsgálnák. Ez pedig azt jelentené, hogy a fogalom így nem más, mint az értelem működésének valamiféle módozata, aminek nincs megfelelő alapja a tudatunkon kívüli valóságban. Ezzel szemben — hangsúlyozza Szent Tamás ismeretelméleti realizmusa — a fogalom mindig a tárgyi valóság hasonlatosságára kialakított értelmi termék a tudatban, melynek segítségével képesek vagyunk megismerni az objektív valóságot. Szent Tamás kifejezését használva: A fogalom (conceptus) az, amivel megismerünk (id, quo intelligitur) és nem az, amit megismerünk (id, quod intelligitur)2. Nem kétséges, hogy az elme képes arra, hogy reflektáljon az értelem működésének módosulásaira, s így alkalmazni is tudja („rá képes vinni”) a tudatban kialakított fogalmakat a tárgyra. Ám az így kialakított ismeret csupán másodlagos mozzanat az ismeretszerzésben, mert az elsó'dleges tudást az érzéki tapasztalásból alakítjuk ki elvonatkoztatással, s ebben az értelemben a fogalom, mint elsődleges ismeretforrás pusztán eszköze a megismerésnek. Szent Tamás e fölismerésével elhárítja mind a szubjektív, mind az objektív idealizmus veszélyét, és elkerüli ezen irányzatok ismeretelméleti útvesztőjét. 2. AZ EGYETEMES LÉNYEG Aquinói Szent Tamás hangsúlyozottan tanítja, hogy az értelem közvetlenül a dolgok egyetemes lényegét ismeri meg, s így arra a logikai végkövetkeztetésre jut, hogy az emberi szellem nem képes direkt közvetlenséggel megismerni az anyagi dolgokat. Am megteszi ezt az érzéki megismerő képesség, hiszen általa képesek vagyunk a részleges, érzékileg megragadható tárgyak megragadására. Ezután az értelem (intellectus) az elvonatkoztatás (abstractio) útján kiemeli az érthető szerkezetet (species intelligibilis) az egyedi „anyagi” tárgyból, és csak így alakíthat ki a maga számára a dologról egyetemes ismeretet. Áz elvonatkoztatást követően azonban az értelem csak úgy fejtheti ki további aktivitását, hogy mintegy „odafordítja” (conversio) figyelmét a dolog képzetéhez (phantasma), „amiben” felleli az egyetemesség mozzanatát. így jut el ahhoz, hogy reflex (tudatosult) és indirekt (közvetett) ismeretet alakítson ki a képzeleti kép (phantasma) által megjelenített, részleges ismerettárgyról. Az előbb elmondottakat a következő példával lehet megvilágítani: az érzéki tapasztalás (sensitiv apprehensio) útján megismert Szókratészből az elme elvonatkoztatással alakíthatja ki általában „az ember” fogalmát. Viszont az elvont fogalom az értelem számára a további elmélyített ismeret eszköze lesz, melynek segítségével az értelem a fantáziaképet mind jobban megtisztítja az „érzéki-képzeleti-részleges” és egyedi jegyektől, és így képessé válik arra, hogy kialakítsa azt a tudati ítéletet, mely sze2 STh. I. 5,2. ■ . mm-‘i 13