Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 1-2. szám - KÖNYVSZEMLE - Rokay Zoltán: Finkelde, D.: Filozófusok Szent Pálról
KÖNYVSZEMLE leg megjelent Saulnak a damaszkuszi úton. Akkor viszont az „igazság-esemény” teljesen önkényes jellegű. A „lét-tartomány” és az „eseménytartomány” elkülönítése sem megalapozott Pál esetében, hiszen ez Pált Markion követőjévé tenné, aki különbséget tesz az Ószövetség és az Újszövetség Istene között. Az ilyesmi Pál számára teljesen idegen. 1. Giorgio Agamben: Die Zeit die bleibt („Az idő, amely megmarad” — Kommentár a Római levélhez. Német fordítás: Frankfurt a. M. Suhrkamp 2006) Agamben, Badiou-val szemben, egy teljesen zsidó Pált érvényesít, aki a „részek része”, a „messiási maradék” segítségével konstruál és szembe helyezkedik minden univerzaliz- mussal. Ezzel Agamben könyve kifejezetten Badiou ellen irányul, szemére vetve, hogy elhanyagolta szent Pál leveleiben a messianizmus zsidó hagyományát, amellyel aláássa az állandó strukturális megosztás motívumával az univerzális minden igényét. így Agamben szerint Pál nem alapított egy univerzális vallást, amelyet egy új identitás és egy új meghívás határozna meg, hanem visszavon minden identitást és meghívást önmagában. Épp így nem szünteti meg a régi törvényt, hanem annak használatát minden határon túlra kitegeszti. — A Pál által hirdetett Jézus Krisztusba vetett hit, a Messiásba vetett hit. Ezért az általa hirdetett egzisztencia „Krisztusban” messiási egzisztencia. — Az emberiség felosztásánál a zsidókra és nem-zsidókra, Agamben szerint van egy harmadik, egy „maradék”: zsidók és nem-zsidók, akiket „megérintett a Lélek”. — Pál messianizmusa ezért egy radikálisan új antropológián nyugszik, amely úgy határozza meg az embert, mint aki kivonja magát minden identitás alól: legyen az vallási, etnikai, vagy politikai. 2. Slavoj Zizek : Die Puppe und der Zwerg „A baba és a törpe” — A kereszténység a perverzió és a szubverzió között. Német fordítás: Frankfurt a. M., Suhrkamp, 2003) A szerző a kenózis fogalmát teszi magáévá és ezt Agamben tétele ellen fordítja a messianizmus adaptációjáról, amelybe a másság (Otherness) posztmodern filozófiájának utólagos visszhangját véli felfedezni. Ehelyett Zizek úgy véli Hegellel, hogy Isten inkarnációja az Isten és ember között tátongó szakadékot immanens szakadékká „fordítja át” (pervertálja) és az ember Istenhez való hasonlóságát ott érinti, ahol ez képtelen az önazonosságra. Zizek szerint ott következik be a radikális törés a zsidóság és a kereszténység között, és abban a paradoxonban van, hogy a kereszténységnek nincs egy „magva”. - Zizek számára a kereszténység messiási ígérete (Agambennel szemben) üresség, amely Krisztus „aposztáziájában” (Mk 15,34) tárul fel. Ebben az értelemben úgy gondolja, hogy felállíthatja a tételt, hogy a kereszténység a másságot is demisztifikálja és ehelyett azáltal a felismerés által, hogy Isten nem csak úgy jelenik meg mint ember, hanem emberré lesz, radikális kollektivizmushoz vezet. így Zizek olvasatában - bármilyen megdöbbentően hangzik — Pál az első történelmi materialista, aki az ő közösségeit a messiási ígéret középpontjában lévő metafizikai üresség köré csoportosítja, és így egy ideológiai világképen túl fekvő területre hatol be. — A szlovén „marxista” szerző összehasonlítja Pált és Júdást. Ezután elveti mindazokat az érveket, amelyek segítségével a pogány poli- teizmust a zsidó monoteizmussal szembe szokás állítani. Az istenek sokasága magába foglalja az egyedüli Istent, ez pedig a „monoteizmus saját abszolút voltának szakadéká117
