Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 1-2. szám - KÖNYVSZEMLE - Szuromi Szabolcs Anzelm: Erdő Péter: Storia delle fonti del diritto canonico
KÖNYVSZEMLE Annak ellenére, hogy a szakirodalom az elmúlt években több átfogó kánonjog-tör- téneti munkával gazdagodott (vö. pl. Ferme, B. E., Introduction to the History of the Sources of Canon Law, Montréal 2007; Gaudemet, J., Formation du droit canonique etgou- vernement de l’Église de l’antiquité ä l’äge classique, Strasbourg 2008; Lefebvre-Teillard, A., Autóm de Venfant: Du droit canonique et romain módiéval au Code Civil de 1804, Leiden- Boston Mass. 2008), a kánonjogi fakultások hagyományos oktatási tematikájának és tárgyalási metódusának (vö. STICKLER, A. M., Historia iuris canonici latini. Historia fontium, Torino 1950) továbbra is Erdő Péter munkája felel meg maradéktalanul. A Szerző a témához képest gördülékeny, de informatív stílusban, Stickler (f2007) művétől részben eltérő struktúrában mutatja be a források kialakulását, szerkezetét, megjelölve a legjobb kritikai, vagy diplomatikai kiadásukat, valamint a legfontosabb szakirodalmat. Felépítését tekintve a könyv kronologikus, azon belül szisztematikus rendben, hat fejezetre bontva tárgyalja anyagát. A kötetet az egyházjog forrásaival kapcsolatos terminológiai megalapozás vezeti be (11—16). Ezt követi a ius antiquum időszakának áttekintése, azaz a Gratianus előtti források számbavétele és jellemzése három fejezetben, amely magában foglalja a pszeudo-apostoli gyűjtemények és a régi zsinati gyűjtemények korát (17—39), a korai középkori gyűjteményeket (41—69) és a Karoling-reform időszakát (71—103). Ezután kerül sorra a klasszikus kánonjog idejének tárgyalása (a Decretum Gratianitól [1140] a Trentói Zsinatig [1545—1563]) (105-135). Az ötödik fejezet a trentói egyházjog korát tárgyalja a kodifikációig (137—149), végül a hatodik a kodifikációk korát ismerteti (151—164), általános eligazítást nyújtva az 1917-ben és az 1983-ban kihirdetett Codex iuris canonici, illetve a Codex canonum ecclesiarum orientalium megszerkesztésének indokairól és körülményeiről. A munka figyelmet szentel a részleges egyházjogi források ismertetésének, különös tekintettel Magyarországra. Erdő bíboros művének sajálja a könyv elején elhelyezkedő terminológiai áttekintés. Ebben a szerző először a jogforrás fogalmát tisztázza (14—16), amely egyúttal érzékelteti a kérdés mögött meghúzódó jogfilozófiai problémákat is. A továbbiakban meghatározza az egyházjogi forrástörténet fogalmát és a szerző által alkalmazott sajátos módszert. Ez a forrás- és irodalomtörténet. Ugyanitt találjuk meg a kánonjogi gyűjtemények osztályozásának elveit is. Külön méltatást érdemel a Decretum Gratianiról szóló rész (vö. Cap. IV, 1: H Decretum Gratiani, 105—113). A klasszikus kánonjog időszakát elindító mű bemutatása — szem előtt tartva a kánonjogi forrástörténetben betöltött kiemelkedő helyét — a legújabb szövegkritikai és kodikológiai vizsgálatok eredményét figyelembe véve került kidolgozásra. A szerző röviden összefoglalja a Gratianus-kutatás legfőbb irányait és elméleteit, különös tekintettel Rudolf Weigand, Andres Winroth, Titus Lenherr, Carlos Larrainzar és Jósé Miguel Viejo-Ximénez megfigyeléseire, valamint a XII International Congress of Medieval Canon Law (Washington D. C. 2004) és azt követő kutatások nyomán kirajzolódott véleményekre (106—107). Ennek alapján megállapítható, hogy a Decretum Gratiani Bolognában elfogadott szövege fokozatos és szerteágazó fejlődést tükröz, melyet alátámasztanak a Sankt Gálién, Stiftsbibliothek Ms 673 kézirattal kapcsolatos újabb vizsgálatok. Ki kell emelnünk a IV. fejezet, 7. cím alatt (b: Collezioni conciliari, libri sinodali ed altre collezioni di diritto particolare, 130-135) tárgyalt zsinati gyűjtemények és szinodális könyvek ismertetését, amely egyedülálló a szakirodalomban. Erdő Péter kutatásai nemzetközi szinten is alapvető jelentőségűek a középkori szinodális könyvek szerepének, tartalmának és forrásainak a tudományos feltárásában, rendszerezésében és bemutatásában, különösen Gniezno, Prága, Salzburg és Esztergom tekintetében. 115
